Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért jó sok embernek életük...

Miért jó sok embernek életük végéig haragot tartani?

Figyelt kérdés

Több mint 10 évvel ezelőtti dologról van szó. 16 éves voltam, amikor összejöttem a szomszédommal. 3 évig voltunk együtt, majd szakítottunk. Neki persze első dolga volt engem Facebookon letiltatni. Azóta se köszön.

Közbe mindegyikünknek lett másik párkapcsolata, volt, hogy én el is költöztem, de most úgy alakult hogy kb. fél éve megint szomszédok lettünk.

A családjával, szüleivel, öccsével jó a kapcsolatom, ő az egyetlen aki azóta is játssza a sértődöttet. Ami miatt most különösen kiakadtam rá az az, hogy történt egy szörnyű baleset, amiben elhunyt az öccse. A temetés időpontját ő írta ki Facebookra, amit persze én nem láttam, ismerőseim küldték át, hogy pontosan mikor lesz.

Felfogni nem tudom, hogy valakinek felnőtt ember létére miért jó ez. Ha persze nem mennék el a temetésre, elmondana minden mocskos, szívtelen szemétládának. Amikor én a kiírását se látom, mivel a tiltást azóta se vonta vissza. Nekem kellett ismerőseimre ráírni, hogy legyenek már szívesek szólni nekem, ha látnak/megtudnak valamit a temetésről. 27/N


2018. júl. 25. 23:30
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Aki 10 év alatt se tudott megbocsátani, annál komoly bajok lehetnek.Haragot őrizgetni a szívünkben sosem jó.Vélt vagy valós okkal.Lehet őt a harag élteti mert attól erősnek érzi magát és azért tiltott mert azzal falat vont maga köré és így nyugodtan őrizgetheti a sérelmeit.
2018. júl. 25. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 Fish1 ***** válasza:
100%
Mert nem érti, hogy a haraggal saját magát mérgezi. Valahol olvastam azt, hogy ez kb olyan, mintha mérget innál és azt várnád, hogy ettől majd a másik dobja fel a tűsarkút. És ezzel egyetértek.
2018. júl. 26. 03:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Figyelj én is tartom a haragot, de azért annál komolyabb okom van, mint az exednek. Vagyis nem is haragszom, csak átnézek rajta, mert ha "megbocsajtok" akkor megint megjárom.

Viszont az is lehet, h neki eszébe sincs, hogy le vagy tiltva.

2018. júl. 26. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
0%

Ha a harag, meg a sértődöttet játszás abban merül ki, hogy nem szól hozzád, az szerintem egy egészséges dolog. Nem értem, miért elvárás, hogy olyanokkal jópofizz, akikkel nem akarsz.

Egyébként haragot tartani néha szórakoztató :) Lehet kárörvendeni, mikor a másik megszívja.

2018. júl. 26. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Nem csak ebben merül ki a haragja, hanem a mai napig folyamatosan szid a hátam mögött mindenkinek. Pedig neki is van már családja, meg nekem is. Semmit nem követtem el ellene, azon kívül, hogy szakítottam vele.

Szerintem egyáltalán nem normális dolog örvendezni a másik kárán. Nagyon sajnálom, hogy ilyen tragédia érte, engem is borzasztóan megvisel a dolog, mert nagyon jó barátom volt az öccse.

Őszintén sajnálni tudom az olyan embereket, akiknek örömet okoz a másik fájdalma.

2018. júl. 26. 13:26

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!