Mit csináljak, ha tudom, min kéne változtatnom, de nem tudok?

Nagyon nem vagyok megelégedve magammal és az életemmel, aminek több oka is van, de amikor odajutnék, hogy megoldjam ezeket a gondokat, rájövök, hogy nincs semmi motivációm.

Pl. eléggé túlsúlyos vagyok és már többször is próbáltam fogyókúrázni, sportolni is mellette, de mindig 1 hét után kb. feladtam. Szerintem cukorfüggő vagyok, ugyanis ha több napig nem eszek valami édességet, utána ilyen elvonási tünetekhez hasonló dolgokat tapasztalok magamon, azaz fáj a fejem, ideges vagyok, nevetségesen jelentéktelen dolgokon is kiborulok, stb. És amikor próbálom a cukros, vagy zsíros ételek utáni sóvárgásomat leküzdeni, mindig eszembe jut, hogy amúgy mi értelme ennek az egész fogyókúrának, amikor alapból csúnya az arcom is, szóval hiába fogynék le, akkor se kellenék senkinek..Szóval feladom.

De nem csak, hogy dagadt vagyok, még mást is kezdek egyre inkább elhanyagolni magamon. Most már egyre szarabbul öltözködök, mert sajnálok egy csomó pénzt kiadni normális, divatos ruhákra, mert egyrészt hiába öltözködnék úgy, mint a szebb lányok, a csinos ruhák miatt még nem tetszenék meg senkinek, sőt..Attól félek, ha felvennék valami feltűnően szép ruhát, az emberek kiröhögnének, szánalmasnak gondolnának, hogy így teperek azért, hogy csinosnak gondoljanak, pedig ilyen ronda arccal ez lehetetlen.

Akármibe fogok bele, mindent a legelején, az első kudarc után feladok, legyen szó tanulásról, hobbikról, bármiről. Legszívesebben egész nap ki se jönnék a szobámból..Ha tudom, hogy emberek közé kell mennem, már előre görcsbe rándul a gyomrom és pánikolni kezdek, hogy vajon mit fognak rólam gondolni, mi van, ha valamivel leégetem magam előttük (pl. elesek vagy ilyesmi).

Valamint ami az emberi kapcsolataimat illeti, elég sokat csalódtam a volt osztálytársaimban, néhány tanáromban, stb. Szóval már egyszerűen belefáradtam ebbe az egészbe és azt vettem észre, sokszor, ha új emberekkel ismerkedek meg, már az elején úgy indítok, hogy bunkózok velük, vagy egyszerűen csak nem keresem a társaságukat, próbálok minél kevesebbet beszélni velük, amitől egyesek megint bunkónak gondolnak..Pedig nem velük van bajom, vagyis nem mindig velük, vannak, akik szimpatikusak és talán egy másik életben még szívesen oda is mennék hozzájuk barátkozni, ilyesmi, de tudom, hogy annyira elcseszett vagyok, hogy ha beszélnék velük, úgyis kibeszélnének a hátam mögött és rövidesen én lennék megint a "fura csaj", akit mindenki utál és mindenki összesúg a háta mögött, stb. Mivel mindig ez volt.

Hogy vegyek erőt magamon, hogy kijavítsam a hibáimat?