Mit csináljak ha állandóan szorongok, ideges vagyok mielőtt valahová mennem kell?

Nekem is ez van..bár vannak napjaim, amikor jobban mennek ezek a dolgok. Viszont van, hogy napokig egy telefonhívást sem tudok elintézni, mert szorongok miatta. Érdekes, hogy amúgy könnyen ismerkedek és sok barátom van, csak ezektől a fontos, elintézendő dolgoktól vagyok rosszul.

Én elmentem egy pszichiáterhez..még csak egyszer voltam, de remélem, hogy segíteni fog.

Teljesen ugyanígy vagyok vele, bár még csak 18 éves vagyok, de egész életemben ilyen voltam. Megnehezíti a suliba-munkába járást. Nagyon. Egy tipp; ha éppen mész valahova, előtte mondjuk hallgathatnál zenét, az kikapcsol.

Ezen kívül meg a pszichológus lenne a legjobb, én is elkezdtem járni, megéri. :)

en is egėszėletembe szorongos izgulos aggodos voltam.. szerintem nem feltėtlen van ahhoz köze hogy valaki otthon lakik vagy nem.

nàlam ez akkor változott amikor gyerekeim megszülettek-mert miattuk muszáj volt egy csomo mindent ügyintėznem, es nem volt időm agyalni. most mâr ugy állok hozzá hogy:ugyan mi baj törtėnhet ha ide es oda el kell mennem vagy el kell intėznem valamit - hiszen ők is emberek..

nekem az vált be hogy vėgig gondoltam hogy mi is az amitől fėlek egy szitaban ės erre kerestem megoldást

Dettó 27 és dettó ez a szorongás. Bár vannak jobb meg rosszabb napjaim e téren. De már úgy szoktam ha pl. telefonálni kell, azt már felfejlesztettem az idők során, hogy nem várok, hanem hívok. Aztán meg már muszáj beszélni. Igaz van, hogy bénán sikerül. Szedett vedett lesz a dolog néha, na nem baj. Ha mennem kell valahova, azon is javítottam már magamon, már akárkihez odamegyek információért, leszólítok az utcán is vadidegent. Mondjuk ennél a dolognál már halál nyugodt vagyok. Emlékszem, régen ültem a buszon és fél órát meditáltam, mire megmertem szólítani az előttem ülőt valamiért.

Mégis parázok én is mondjuk ügyintézésnèl, hogy hogy jutok oda amit nem tudom merre is van egyatalán...

Nekem a mumus egyébként amin nagyon tudok 3 év alatt is izgulni a vezetés. Kb szèdelegve mentem a vezetés órákra, mert az oktatónak kb sosem volt egy kedves szava sem és féltem miért csesz le majd megint (ami miatt nyilván hibáztam is). Úgy tanított meg, hogy kb sehogy, az volt az első parkolásnál is, hogy álljak be ahogy akarok. Beálltam ahogy bírtam, ahogy gondoltam magamnak, aztán megkaptam, hogy ez szar volt. Ennek hála az alapból nem túl nagy önbizalmamnak is lőttek ott. Na meg nem is sűrűn vezetek és nem igazàn hagyom el a komfort zónát. Ilyenek miatt nem merek úgy elindulni, ha ismeretlen a hely. Mert azon parázok, hogy mivel bénáskodok, mert nem ismerem a helyet, majd jól kidudálnak. Ilyenekkel idegesítem fel magam, de még el sem mentem... Már mondták, hogy legyen már önbizalmam úgy általánosan mindenre értve, mert nem vagyok béna, csak félek az újtól. Az valószínű, mert ha munkahelyet is akarok váltani gondolatban, elsőnek az jut eszembe, jobb lesz e, vagy ugyanolyan szar. Vajon megfelelek e majd? ...és pedig már érne ez a dolog, mert egyre rosszabb ahol vagyok, úgyhogy muszáj lesz valamit csinálni ha ettől rosszabb lesz, de nem tudom hol lenne jobb.

Neked is, nekem is önbizalom növelés kellene. Én olvasgattam már erről és lényegében azt írták, hogy ne mástól szerezzünk illetve ne is abból mertsünk, hogy xy megdicsér valamiért, mert az elmúlik aztán megint nincs önbizalom érzés. Hanen magunkat tréningeljük végülis úgy, hogy kb. azt mondogatom magamnak, hogy meg tudom csinálni, mert ügyes vagyok. Hát valahogy így.

De én is mindig a másoktól kapott dicséretekre alapoztam, ritkán győzködtem magam... Pedig valóban, hiába mondja a férjem, hogy pl. ügyesen vezetek is, de én igazából nem hiszem el magamról.

Egyébkènt én 24 évesen költöztem el otthonról, de ez megmaradt még ez a dolog. Lehet sokáig laktam én is otthon és sokszor ki voltam segítve valóban, de egyedül hova mentem volna. Egyébként is megbolondultam volna egyedül. Nem birom egyatalán a magányt. Túl sokat voltam egyedül 15 éves korom óta, s most is letargiába tudok esni, ha sokat vagyok magam. Eszembe sem jutott, hogy egyedül költözzek el akárhova, csak mikor a férjemmel 3 év járkálás után sikerült.

Nyilván otthon nem úgy fejlődünk, mert ott nem vagy kb. teljesen magad. Ha kell van azért segítség, nem vagy magadra utalva 100%-ban. Max. nem kérsz meg senkit.

Vagy abból fakad, hogy gyerekként kezelnek.