Ti is voltatok már úgy, hogy kiközösítettek az emberek a kinézetetek miatt, aztán olyan szinten csúfoltak, hogy mai napig féltek társaságba menni?

Hogyne lettem volna! De ez elmúlik. Már nem érzem, hogy ez lenne. Ehhez fel kellett nőnöm, hogy ne foglalkozzak vele. Majd te is eljutsz erre a szintre. Kitartást!

18/f

Mára már elfogadtam a külsőmet, sőt szeretem is, de ez kb életem első 16-17 évébe került. Általánosban, főleg alsóban nagyon sokat bántottak, mert nagyon alacsony, vékony, szeplős, tejfőlszőke kislány voltam plusz ezek mellé (közel) kitűnő tanuló és a bántalmazásoknak hála csendes, gátlásos, félénk is. Emellé még elég szegények is voltunk akkoriban, ezért használt ruhákat hordtam és a teljes tanfelszerelésemet sem tudtam minden évben lecseréltetni.

A jó eredményeimnek hála bejutottam egy rendes gimibe 8. után és itt kezdtem kinyílni, azóta vagyok bátrabb. Viszont bár könnyen teremtek kapcsolatokat, de mindig attól rettegek, hogy elveszítem őket, mert sajnos olyan embereket fogtam ki “barátoknak”, akik egyik pillanatról a másikra teljesen kiközösítettek és az egész osztályközösség is képmutató volt.

Jelenleg tehát ott vagyok, hogy a külsőm miatt nem tartok, attól viszont igen, hogy amilyen könnyen jutottam be egy társaságba, olyan lendülettel is kerülök majd ki onnan.