Ha valahol kiközösítettek, utána hogyan építsem újra a baráti társaságomat?

"Ha valahol kiközösítettek"

"Már nem járok arra a helyre"

Hol közösítettek ki? És milyen helyre nem jársz már? Nem egészen értem a kérdéset..

Értem azt, hogy iskolaváltásról van szó. De az ne aggaszon téged hogy új hely és ismeretlen arcok lesznek. Idővel új barátokat szerzel.. és ez jön magától

#2: Akkor te - mondjuk azt, hogy szerencsére - nagyon nem vagy képben, hogy milyenek az iskolai közösségek.

Egy átlagos iskolai közösség jellemzően egy-két tagjának a stílusát és nézeteit veszi át, és nagyban kirekesztő azokkal, akik ettől eltérnek. Akár belső, akár külső tulajdonságot nézve. (Utóbbi esetén meg szerintem napnál is világosabb, hogy az el nem fogadás akkor is a közösség hibája, ha mondjuk senki nem hasonlít külsőleg az illetőre.)

Aki pedig másként viselkedik, másképp gondolkodik, más a hozzáállása, az vagy viharos gyorsasággal feladja az egyéniségét, és "benyal" az épp uralkodó irányzatnak, vagy kiközösítik. Persze, nyilván véletlenül sem a közösség hibája... (Mondjuk minimális szociológiai és pszichológiai tudás birtokában nem állítottál volna ekkora butaságot. A hasonlatokkal meg az a baj, hogy bár lehet, hogy hangzatosak, de ettől még nem fogják megmutatni az igazságot.)

Nem vagyok már tini. De többször is megtapasztaltam, milyen egy közösségen kívül elhelyezkedni. Általános iskolában nem voltam hajlandó a tesi öltöző mögött 6. osztályban a többiekkel cigizni, természetesen ki volt a "rossz", ki volt a "kihúzó", akivel "nem lehet barátkozni"? (Azért kell egy beteg elme azt állítani, hogy én voltam a hibás, amiért nem bagóztam velük. Pedig rajtam kívül minden fiú benne volt...) 7.-ben osztálykiránduláson ugyanez volt a helyzet, csak a piálással. Az pedig, hogy én kifejezetten rossznak tartottam a nemtanulást, végképp aláásta a közösségbe való beilleszkedési lehetőségeimet.

Gimiben egy fokkal jobb volt a közösség, bár mivel sem a hétvégi lerészegedések nem vonzottak, sem istennek nem tekintettem magam, amiért X iskolába jártam, illetve amiért nem volt soha szokásom másokat lenézni, ezért itt is meglehetősen a perifériákra szorultam.

Főiskolán is el voltam könyvelve élettelen kis hülyének, amiért nem vonzott sem a nagyfokú ivászat, sem a "dugjunk minden buli után mást" jellegű életstílus, sem a lógás.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy valami befordult antiszoc vagyok, azért szögezzük le: vannak barátaim, párkapcsolati téren sem vagyok elveszett, és egyik nappali OKJ-s tanfolyamon meg egyenesen a társaság középpontja voltam. Szóval nem arról van szó, hogy két szót ne tudnék szólni, bár ha úgy lenne, az sem szabadna, hogy ok legyen a kiközösítésre.

Jópár év elteltével nem gondolom, hogy rosszul tettem, amiért nem idomultam mások szokásaihoz. Ha újra kezdhetném - a mostani élettapasztalatom birtokában -, akkor sem viselkednék másként. Úgy gondolom, hogy egy egészséges közösségben nem csak egyféle személyiségnek lenne helye.

Kedves utolsó!

58 évemnek köszönhetően elég sok helyen kellett beilleszkednem. A gyerekeim is verik a harmincat, és az ő beilleszkedési problémáikat is szemmel kísérhettem, illetve segíthettem. Ezenkívül az evolúciós törvényeket is jelentős mélységeiben ismerem, és noha az ember nem szeret szembesülni ezzel, ezek a törvények ma is éppúgy érvényesek rá, mint pár ezer éve.

De nem fogom itt most egy Háború és béke terjedelmű regényben kifejteni, mert (szintén evolúciós okokból) a kamaszkor egyik sajátja, hogy a maga csőlátású magabiztosságával elutasítja az idősebbek tapasztalati úton szerzett tudását.