Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Egy kínai étterem tulaja, aki...

Egy kínai étterem tulaja, aki kiszolgál, rendszeresen rossz szavakkal illeti meg a plázában étkező magyarokat. Mi a véleményetek erről?

Figyelt kérdés
A párommal mentünk éppen, épp hogy csak kimerték nekünk a kaját, leültünk az étteremmel szembe, és el kezdett valamit kínaiul hadoválni a törpe csávó a barátomnak, majd valahogy átjött hogy a sapkájára céloz, hogy vegye le. Nem értem, ha a párom a fején akarja hordani, akkor a fején hordja, és kész. (ha már a saját országunkba vagyunk, itt élünk, én se várnám el a magyar szokásokat tőle, mikor Kínában lennék). Ezenkívül több ismerősöm megfordult azon a helyen, és a kínai eléggé ellenszenves szavakkal illeti meg a barátaimat, hogy pl mikor étkeztek, siettették őket hogy "edd gyorsabban a kaját, mert kihűl fehér ember" vagy "foglaljátok a helyet, meddig tart még?", vagy valami ilyesmit. Nem lehet valahogy feljelenteni a tulajt? Komolyan nem hiszem el, hogy senki se tesz semmit. Illetve egyszer az egyik ismerősöm visszaszólt neki valamit, mire le rasszistázta a kínai a barátomat... Nem értem.. Tehát ha ő szól vissza valamit akkor már rasszista mert "fehér", de ha a kínai kezdi ócsárolni a magyart az nem rasszizmus?
2018. dec. 17. 17:48
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
100%
Nagyanyám akkora taslit levágott volna nekem, ha egy étteremben sapkában ülök le az asztalhoz, hogy lefejeltem volna tőle az asztalt. Ha több ilyen lenne, akkor az emberek talán elkezdenének kultúráltan viselkedni.
2018. dec. 17. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 A kérdező kommentje:

De mivel hogy már nem a "kommunizmusban" élünk, ezért nem ütjük a gyereket, felfoghatnád ember.

lol. Azért mert te lent ragadtál a kommunizmusban, sajnálom. Én még a saját rokonaimnak se engedtem hogy bántsanak, azért mert te ilyen szarul nőttél fel, kérlek ne itt írd le vagy éld ki.

2018. dec. 18. 12:02
 13/26 A kérdező kommentje:
Amerikában se ütik a gyereket, mert ott van akkora szabadság, hogy nem csinálnak ilyet, és ezt hívják liberalizmusnak. De demokráciában se kéne verni a gyereket, már ne is haragudj.
2018. dec. 18. 12:03
 14/26 A kérdező kommentje:
Az embernek vannak jogai. Máskor meg kikéritek hogy szabadok akartok lenni. Most meg azt magyarázzátok hogy így meg úgy taslival kell jutalmazni azt, aki sapkába van.. Ne röhögtessetek már.. Inkább mennyetek tüntetni pestre, az való nektek :'D
2018. dec. 18. 12:05
 15/26 A kérdező kommentje:
Nagyanyád okos ember lehetett :'D
2018. dec. 18. 12:05
 16/26 anonim ***** válasza:
100%
Mint írtuk, a kommunizmusnak semmi köze ahhoz, hogy jól nevelt emberként, vagy sültparasztként viselkedik az ember egy vendéglátóhelyen... Ha utóbbi, akkor ne csodálkozzon azon, hogy megszólják 🙂
2018. dec. 18. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:
100%

Miért van az, hogy a moderátorok tök normális kérdéseket és válaszokat...sőt, akár profilokat is törölnek, míg ez a provokátor hülye gyerek meg simán nyomhatja a baromságait?


Te kérdező, mi a gond? Már nem hat a Frontin?

2018. dec. 18. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 A kérdező kommentje:

Utolsó, és attól mitől lesz jobb hogy engem szidalmazol a frontinos hülyeségeiidel? "Jobb" leszek a szemedben? (szerintem csak rontja a helyzetet)

"hülye gyerek" gondolom ha ki lennék gyúrva, akkor nem illetnél ilyen szavakkal, bár azt se értem, hogy miből következteted azt, hogy élőben nyúl kinézetem van.

2018. dec. 18. 12:39
 19/26 A kérdező kommentje:
A moderátorok nem törölnek random kérdéseket, főleg akkor nem ha az "normális". Nem egy moderátor ismerősöm van gyakorikérdésen, és teljesen együttműködőek. Persze hogy letörlik a kérdésedet, ha esetleg "kitörlöd" és újra "felteszed" ugyanazt a kérdést, azzal a reménnyel hogy "na talán most lesznek válaszolók"
2018. dec. 18. 12:41
 20/26 anonim ***** válasza:
100%

A verjük a gyereket és hogy adunk neki egy taslit az nem ugyanaz. Ha nha neked is adtak volna egyet-egyet akkor nem hinnéd azt, hogy te vagy a világ közepe, nem lennél egy bunkó és nem háborodnál fel ha valaki elmondja, hogy egy paraszt vagy.

Ja és csak, hogy tudd, nagyanyám nem volt komcsi és hálás vagyok neki, hogy nem egy olyan tirpáknak nevelt mint amilyen te vagy.


Komolyan a következő az lesz, hogy felháborodik, hogy nem engedik meg neki, hogy egy étteremben az asztal közepére sz_rjon...

2018. dec. 18. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!