Miért nem tudok beszélgetni?

Én is ilyen voltam régen. Mindig mérlegeltem, hogy vajon érdekelheti-e a partnert az, ami eszembe jut - és mindig úgy ítéltem, hogy "ez biztos nem jelentene neki semmit, nem untatom vele", így sose volt semmi mondanivalóm. Aztán finomítottam a szűrőn és elkezdtem olyan dolgokat megosztani emberekkel, amikről úgy gondolnám, hogy a kutya le se tojná, mégis érdekfeszítve hallgatják, és hozzáfűzik a saját tapasztalataikat a mondandómhoz. Belegondolva, visszafelé is ugyanígy működik, örülök, ha valaki valami olyat mond, amire tudok reagálni és hozzászólni, mégha amúgy nem is érdekelne a téma.

Így tehát ez a megoldás. Beszélgetés közben mondd ki azt a dolgot, ami eszedbe jut, bármilyen kis apróság, vagy bármennyire is tűnik jelentéktelennek számodra. Ha szórakoztatóan tudod elmesélni, hogy munkábamenet egy kavics volt a cipődben és majd' megőrjített, máris van egy értékes és közvetlen beszélgetésed, ami biztosan örömére lesz a partnerednek.

"Mindig mérlegeltem, hogy vajon érdekelheti-e a partnert az, ami eszembe jut - és mindig úgy ítéltem, hogy "ez biztos nem jelentene neki semmit, nem untatom vele", így sose volt semmi mondanivalóm."

Érdekes, ezen én így soha nem gondolkoztam. Valószínűleg nekem már alapból leblokkol az agyam azzal, hogy úgysem tudok semmi érdekeset mondani, és tényleg nem is jut eszembe ilyenkor semmi. Ha meg azt kezdeném el mondani, amin általában gondolkodom, akkor meg biztosan hülyének néznének. Akkor meg már jobb a zárkózott kép fenntartása.

Hát igen, alapvetően két út van. Vagy megpróbálsz változni, erőlteted a dolgot, de akkor folyton abban a stresszben vagy, hogy meg kell felelned az elvárásoknak. Lehet, hogy sikeres lesz a dolog, mint ahogy a 4-es is írja, és akkor megoldódik a problémád, de ha mégsem, akkor a stressz tetejébe még kudarcélménnyel is küzdhetsz.

Vagy pedig arra állítod be magad, hogy nem érdekel. A kínos csendet áttranszformálod kellemes nyugalommá. Ez sem feltétlenül könnyű út egyébként...