Mit csináljak? Úgy érzem, elmegy mellettem az élet.

Mostanában sokat gondolok a gimnáziumra, pedig már 25 éves vagyok. Arra, milyen lett volna, vagy hogy lehetett volna másképp. Sok buliból kimaradtam, de ennek az volt az oka, hogy nagyon nem kedveltem bizonyos embereket az osztályomban, most sem kedvelem őket, és ma is ugyanígy gondolom. De azért egyes dolgokban jobban részt vehettem volna (táborok, hasonlók). Mostanában rám tört ilyen nosztalgia, főleg, hogy egy gimnazista ismerős Insta oldalát láttam. Már túl vagyok az egyetemen is, és úgy érzem, minden más. Dolgozom, egyedül élek. Régen naponta találkoztam az osztálytársaimmal, gyerekként voltam táborokban, mentünk kirándulásokra. Talán furán hangzik, de ezeket mindig megszervezték nekünk, úgy ott volt, nem kellett vele foglalkozni, rengeteg program volt, és nem nekünk kellett ezeket megszervezni. Minden nap együtt voltunk a barátokkal stb. Egyetemen kicsit más volt, de ott is voltak dolgok, a lényeg, hogy a munka minden barátomat lefoglalja, és észrevettem, milyen kevés az ember igazi barátja. Aki akkor is érdeklődik, amikor már nem vagytok egy intézményben. Vannak jó barátaim, de más városban élnek, nem rég költöztem, megvan a maguk baja, nincs párom, nincsenek programjaink. És amikor kitaláljuk, hogy csináljunk együtt valamit, igazából nem is nagyon tudjuk, hogy mit. Senki nem ér rá ugyanakkor, valahogy egyre másabb az érdeklődési körünk. Régen sportoltunk együtt, mindenfelé mentünk együtt, most meg külön településeken élünk. Úgy érzem, semmit nem csinálok, és úgy érzem, elrontottam az eddigieket is, nem vettem részt sok dolgokban, nem szereztem sok barátot, és nagyon hiányzik a tinédzser korom. Akkor mindenféle érdekelt minket, versenyeken indultunk, kreatív hobbink volt, koncertekre jártunk, érdekelt minket a zene, voltak szubkultúrák. Persze, ebből az ember kinő, de manapság már senki (engem is beleértve) nem lelkes semmi iránt, egyre kevésbé vagyunk kreatívak, egyre kevésbé akarunk bármit csinálni csak lelkesedésből. Ti nem éreztek ilyet?