Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Úgy tűnik haldoklom. Rákom...

Úgy tűnik haldoklom. Rákom van, de nem félek és nem vagyok szomorú. Ez normális? Mit gondoltok?

Figyelt kérdés

Azért itt írok erről mert még senkivel sem beszélgettem erről személyesen. Van aki tudja a környezetemben, de valahogy nem érdekel ahogy sajnálkoznak.


Csak most jöttem rá, hogy még sosem féltem a haláltól, de bármi mástól az életben igen. Van még hátra egy kis idő, azt nem óhajtom feleslegesen tölteni. Tulajdonképpen nem érzem, hogy elkeseredtem, függetlenül attól, hogy hiányozni fog a családom, a barátaim. Fura de mintha inkább megkönnyebbültem volna, amikor elmondták, hogy áttétes, túl nagy, ráadásul a gyenge szívem miatt a kemó lenne a kegyelemdöfés, búcsúzzak el. Nekem ebből, csak annyi jött le, hogy túl vagyok rajta. Rosszabb se jobb már nem lehet, vége van. És ha szar is volt nagyon sokszor, de most már nem lesz szarabb. Legalábbis azt hiszem érdemes volt, ez a rövidke idő is. Napokig nem tudtam mit érezzek: fájjon ne fájjon? Féljek ne féljek? Örüljek ne örüljek? De ma már egy hónap után nem érzek semmit csak azt, hogy megkönnyebbültem. Sose tudtam meddig tart az életem, de most tudom.


Fizikailag rosszul vagyok, kellemetlen betegnek lenni, hányok, fáj a fejem, nyomott vagyok, gyenge, de szellemileg, lelkileg nem. Biztosan velem van a baj, vagy ez valami pszichikai reakció?


Bocs, hogy mindent leírtam ami eszembe jutott, de ilyen szószerint csak egyszer van, kevés életben. És senkivel sem beszéltem még erről. Gondolom érthető, hogy van alkalmam gondolkodni. Mondjatok valamit.



2019. jún. 3. 20:40
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 41/81 A kérdező kommentje:

Köszönöm a privátjaitokat, de nyugodtan írjatok itt, semmi sem titok, a peivátokba nem bonyolódok ebben a témában. De köszönöm!


A legutóbbira:

Hogy hogyan érzem magam? Fekszem a szobámban egyedül, nem tudok aludni, mert attól a rohadt injekciótól izzadok mint egy ló. Pedig aludnék. Itt van mellettem a vérnyomásmérő, méregetem, és ha kell itt van vérnyomáscsökkentő is, ha kell be kell vennem belőle. Enyhén fulladok, legalábbis így érzem. De ez eddig is így volt. Így érzem magam

2019. jún. 5. 23:55
 42/81 anonim ***** válasza:
100%
Szüleid, családod hogy vannak? Hogy élik ezt meg? Nagyon nehéz lehet nekik is... Sőt
2019. jún. 6. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/81 A kérdező kommentje:

Bocs, hogy most látom a válaszodat. A családom most ment haza. Hajnalban sem aludtam el, még mindig izzadtam, aztán rám jött a hányás. Azt a kis semmit, epret kihánytam aztán ittam vizet és azt is úgyhogy be kellett hozni ide. Mármint a kórházba. Most ebédeltem, mármint belepiszkáltam, kinek van étvágya, mert eddig nem lehetett enni, az ultrahang meg miegymás miatt meg most vették ki a katétert. (Sose tudtam milyen de elképesztően szar. Hála az égnek, inkább megyek magamtól a mosdóba. Nem vagyok magatehetlen!) Csak addig kellett amíg itattak, meg nyomták be az injekciót, meg ilyesmi. Most hozták utánam a telómat, meg cuccokat, úgyhogy rá se néztem mit írtok.


Az, hogy ők hogy vannak, most leszek őszinte: nem igazán érdekel. Eddig nem becsültek meg, most meg mintha legalábbis a pápa haldokolna, nem pedig én. Jobb ha minél kevesebbet vannak a társaságomban, nincs hozzájuk türelmem.

2019. jún. 6. 12:32
 44/81 anonim ***** válasza:
100%
Hogy vagy kedves kérdező?
2019. jún. 8. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/81 A kérdező kommentje:

Fizikailag? Nem jól? 20 perce vették ki az infúziót. Kellett este is, mert borzasztó keveset tudok inni.


Reggel majdnem hazakerültem, 8:00 után de otthon, már 10 órakor nem voltam jól. Szédültem és hol fel kellett állnom, hol leülnöm mire eltanyáztam. Visszahoztak. Este elkezdtem vérezni... Hát talán most egy kicsit megijedtem. Vérzett az orrom, sebaj, van ilyen, de aztán vér ízt éreztem a számban. Belenéztek és tényleg véresek voltak a fogaim meg a nyelvem. A doktornő megnézte, és megkérdezett:'Megkapta már a délutáni infúziót és a ma esti oltóanyagot beadták'? Mondom be. 'De hát akkor maga a legkevésbé sem köhöghet vért.' Hát mondom ön az orvos, nem én... Reggel mondják el, hogy mi volt ez, mitől, a tüdőmhöz van-e köze vagy sem, de hát nehéz kitalálni. Meg aludni.

2019. jún. 9. 00:07
 46/81 A kérdező kommentje:
De köszi, hogy megkérdezted, jól esik. :)
2019. jún. 9. 00:08
 47/81 anonim ***** válasza:
100%
Hogy érzed magad, kedves?
2019. jún. 9. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/81 A kérdező kommentje:
Fizikailag rosszul. De egyébként semmi probléma. Nőtt a tumor az egyik oldalon. A vérnyomásommal karöltve, reggel mondták. Nagyon nyomja a tüdőm, ettől volt véres a szám este.
2019. jún. 9. 12:28
 49/81 anonim ***** válasza:
100%
Gondolok rád, ölellek, így ismeretlenül is.
2019. jún. 9. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/81 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Ez kimondhatatlanul jól esik nekem.
2019. jún. 9. 19:12
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!