Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? Rosszul vagyok a gondolattól es szégyellem, hogy egy faluban nőttem fel, most pedig egy kisvárosban kell élnem.

Akaratlanul is meg az anyámra is haragszom, amiért nem költözött fel a testvérével Pestre es ott maradt egy nyomorult kis faluban a beteg apámmal... egy szép nő volt, rengeteg lehetősége lett volna egy nagyvárosban. 19 évesen érettségiztem, addig nyilván nem mozdulhattam sehova a kisvárosból, utána jöttek a gondok, sok mentális betegséget állapítottak meg nálam, ennek ellenére külföldön kaptam munkát, amit volt, hogy tudtam csinálni, volt, hogy nem, ilyenkor haza kellett jönnöm ebbe az elhagyatott borzalomba. Rengetegszer próbálkoztam volna felkoltozni Pestre, de a külföldi munka miatt nem tudtam kivenni albérletet,

mivel eddig semmire nem mentem a kezelésekkel, sokszor volt, hogy nem kaptam munkát, ezért pénzem sem lett volna albérletre.

Párkapcsolatot/baráti kapcsolatokat nem tudok kialakítani, szóval ilyen segítségre nem számíthatok. Arról nem is beszélve, hogy a betegségem része, hogy a mai napig rettegek a sötétben, szóval egyedül nem is lakhatnek soha. A szakember is megmondta, hogy kietlen helyekhez társítom a depressziót, plusz a sok gyerekkori rossz emlek miatt, nem szabadna ide visszajonnom. Betegesen féltékeny vagyok minden nagyvárosi emberre, ez lenne a nagy vágyam es nem valósulhat meg... az anyám testvérének volt esze, ő elmenekült a nyomorult kis faluból, ahol felnőtt, pedig az anyám sem érezte itt jól magát, de ennek ellenére sem mozdul innen, pedig tudja, hogy mi velem a helyzet. Mit lehet ilyenkor csinálni?