Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Kisebbség a szomszédban. Mit...

Kisebbség a szomszédban. Mit lehet tenni?

Figyelt kérdés

Nagyvárosi társasházi lakásban lakunk, ahol a szomszéd lakásban egy idős bácsi élt. 85 évesen feleségül vett egy 30 éves kisebbségi nőt gyerekkel, elmondása szerint azért, hogy ne legyen magányos. Szerintem már akkor sem volt normális. Amíg élt, a nő alig lakott vele, a gyerekét egyébként is más nevelte, mert a gyámhatóság ideiglenesen nevelőszülőkhöz helyezte.


Pár hónapja meghalt az öreg, azóta a mi szolid, csendes, kevés lakásból álló társasházunkban elszabadult a pokol. A nő odahozta az összes rokonát, egyik sem dolgozik, éjjel-nappal megy az ordítás, a dübörgés, a "megöllek", és még lehetne sorolni. Pokollá vált az életünk. Többről tudjuk, hogy már bőven megjárták a börtönt. Szóltunk szépen, szóltunk csúnyán, elküldtek a jó büdös francba bennünket, hogy velük úgy sem tud mit kezdeni a rendőrség, de még az atyaúristen sem. A 4-5 éves kislány most ott van velük, hall mindent. Fogalmam sincs, hogy került megint a nőhöz, gondolom most már van fedél a feje felett, ezért nála lehet.


Összesen három évig voltak együtt az öreggel, állítólag nincs végrendelet.


Mit lehet ezekkel a tisztes, intelligens, pedánsan viselkedő és dolgozó, jó magyar állampolgárokkal kezdeni, hogy elhúzzanak innen a p...ába? Miért kell ezt tűrni? A lakásaink értéke meredeken zuhant, holott eddig ez egy jó közösség volt.

Ilyenkor mindent a felesége örököl? Van az öregnek egy lánya, de azt állítólag kitagadta.


Bármilyen törvényes és kevésbé törvényes megoldás érdekel, ha célravezető! Köszönöm annak, aki válaszol.



#kisebbség, zavaró
2021. jún. 10. 13:28
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%
Törvényes az a csendháborítás miatt feljetés
2021. jún. 10. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%
bocs véletlenül rátenyereltem az enterre :D a törvénytelen az az utcán pár marcona haverral megvárás és utána fenyegetéstől az elásásig amit gyomrod kibír.
2021. jún. 10. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
86%
Semmit. Jelentgetheted, de majd jól levernek annyit érsz el. A rendőrök félnek tőlük, őket pártolják.
2021. jún. 10. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
100%
El kell kezdeni hirdetni a lakást amíg még ér valamit. Ezt most teljesen komolyabb mondom. A tendencia ilyenkor az szokott lenni, hogy az állandó balhézás miatt a normális szomszédok szedik a sátorfájukat, a helyükre pedig az említett kisebbségiek odacsalják a nagyobb családi kört és a cimborákat lakni. Minnél több költözik be és minnél zűrösebb lesz a környék, annál kevesebbet fognak érni a lakások, mert épeszű ember egyre kevésbé akar oda költözni. Ez a folyamat önmagát erősíti.
2021. jún. 10. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

Feljelentés csendháborítás miatt semmit nem ér. Kijönnek, figyelmeztetik, utána esetleg a sokszori feljelentés után megbírságolják. Semmi jövedelme nincs, behajtani sem lehet és egyébként is tagad mindent, mi meg járhatunk majd tanúként tárgyalásokra, amíg ki nem nyírnak bosszúból bennünket.

5 éve költöztünk ide, azóta folyamatosan felújítjuk a lakást. Most töredék árért adjuk el ezek miatt a tetvek miatt????? Egyáltalán ki veszi meg? Senki nem hülye.

2021. jún. 10. 13:49
 6/17 anonim ***** válasza:
86%

#4: pontosan így megy végbe a gettósodás az USA-ban is (csak ott a balhés feketékkel).


Aztán meg jönnek az álliberális jogvédők, hogy a csúnya magyarok kirekesztik szegíny romákokat...


Saját magukat rekesztik ki a viselkedésükkel.

2021. jún. 10. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Igen, erre valóban az egyetlen alternatíva az az, ha ti költöztök.
2021. jún. 10. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%

A mi falunkba is érkezett egyszer egy hasonlóan jól szituált kisebbségi család. Kezdetben elég problémásak voltak, de szerencsére itt a falusi közösség elég összetartó, úgyhogy sikerült elérni hogy visszafogják magukat.

Végül magától megoldódott a probléma. A férfit lecsukták. Amíg börtönben volt, a nő prostinak állt. Mikor kiengedték és ezt megtudta, összevesztek és egymásnak mentek késsel. Nem tudom csak emiatt történt-e vagy más is áll a háttérben, de ezután mindkettőt lecsukták, a gyerekeiket elvitte a gyámügy. A házat most egy normális család bérli, úgyhogy valószínűleg megszabadultunk tőlük.

2021. jún. 10. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos ez van. Én is fél áron hirdetem a felújított házam, de még így se kell senkinek a szomszéd cigu banda miatt. Még a lelakott tornácos parasztházakat is sokkal drágábban adják, de el is kelnek, mivel azok jobb helyeken vannak..

Bele kell törődnöd, ez van.

Másik cigu se megy oda, mert pénzük sincs házat venni.

2021. jún. 10. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

De ha nincs végrendelet, hogy tudnak ott lakni?


Igazából ha okos-ba gondolkodunk van megoldás. De nem a rendőr.


Ha tényleg nincs rendelet, tehát fészek foglalók.


Amint látsz egy apró sérülést a gyereken. Hivod az onbucmant (komolyan). Minden alkalommal, hogy a gyereket verik. Te és a szomszédok összefogtok. Megkérdeznek titeket. Mindenki azt mondja, hogy haljátok, ahogy verik a gyereket, kínozzák, fenyegetik stb.


Előbb utóbb az onbuc elveszi egy időre.


Ekkor kell hívni a rendőröket, hogy lakás foglalók. Ha gyerek nem lakik ott, akkor egy hónap alatt kilakoltatják őket.


2. Opció


Olvastam, hogy így bántak el amerikában egy rossz szomszéddal. Nyitva hagyta a mellette levő szomszéd az ajtót félig. Asztalon pénzzel, úgy, hogy látszódjon. A rossz szomszéd észre vette, bement elvinni. Felvették ezt videóra és el is itélte a bíróság lopásért. A maradék hulladékot utána kilakoltatták.


3. Opció


Ha tönkre teszitek az életüket. Ők egyedül vannak, ti sokan. Éjszaka dörömbölni nekik az ajtón. Hangos zene. Ha ők hangosak rendőr.


4. Opció


Szimpla kilakoltatás, ha nem az övék a ház.



Ha az öreg ráhagyta a lakást és jogosan az övé:


Hát, megszívtátok.


Akkor marad a pénzel csapdába csalós opció.


Vagy.


Ha tönkr teszitek az életüket a szomszédokkal közösen, majd ajánlatot tesztek, hoty kivásároljátok áron felül őket, hogy vegyen máshol lakást. (Mondjuk plusz 1 millió az eredeti lakás árhoz képest).

Olvastam, hogy csináltak már ilyet. De ehhez tényleg összetartó közösség kell.


Utána pedig szereztek olyan lakót oda aki normális.



Több ötletem nincs.

2021. jún. 10. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!