Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Piás balhés szomszéddal mit...

Piás balhés szomszéddal mit lehetne tenni?

Figyelt kérdés
Kb fél éve költözött a szomszédba albérletbe, pleknis józsiként ismerik sokan, alkoholista, segélyekből meg a családjából élő ember. Eleinte még nem volt annyira gázos, lejárt a kocsmába, általában reggeltől estig ott volt, gáz mostanában van vele amióta hazahordja a piát. Múltkor például full részegen összetörte a lépcsőházban a boros meg sörös üvegeit, majd elkezdett ordibálni szó szerint hogy "szét lesz bszva az a bzi", majd csapkodott még ott valamit. Mondtam neki hogy takartsa össze, azt mondta majd, másnap a 88 éves szomszéd néni takaritotta fel, mintha semmi nem történt volna úgy csinált. Másik az volt hogy behozta a lépcsőházba a piás haverjait, ott ittak és dohányoztak (nem értem miért nem mentek be a lakásba), hangoskodtak, reggelre meg kb 30 csikk volt mindenhol szétdobálva, azt meg én takaritottam munka után. Nagyon sok ilyen tudnék mesélni, mindig csinál valamit. Szinten, sőt még alattunk lévőknek is elege van belőle, sokszor hajnalig szól a zene és nem tudnak aludni. Rendőrt nem tudom hivhatok-e, lenne értelme? Sokszor semmit se tesznek. Albérlő meg nem tud lépni mert kell neki a pénz, de ő is panaszkodik. Nem fürdik, wc-re se nagyon jár ki, elvileg 2l-es boros üvegekbe csinálja a dolgát, és több hét után önti ki, és mivel nem szellőztet keveredik ez a hullaszag.

2021. aug. 18. 16:38
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
87%
Atyaég.
2021. aug. 18. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem aki kiadta albérletbe a lakást, igenis felel azért, hogy milyen embert ültet a szomszédok nyakára. Dobja ki, nem hiszem, hogy ne találna nála jobb bérlőt. Sőt. Ha ennyire piás, az se biztos, hogy 1-2 hónap múlva fizetni fog tudni, és kirakni sem lesz olyan egyszerű. Az elmaradások okán se.

Közös képviselő?

2021. aug. 18. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Hát ha a tulaj akarná ki tudná rakni. Nem tudom, hol van ez a lakás, de elég gyorsan talál rendes lakót. Ez neki sem túl jó, mert elég gyorsan lepusztítja a lakást, és utána elég húzós összegbe kerül majd a felújítás (ha nem erre játszik, hogy elveszi az öregtől a kauciót és abból felújít, mert már amúgy is esedékes lenne). Ha nagyon hangos és "csendháborítást" követ el, akkor ki kell hívni a rendőrt. Ha aggresszíven viselkedik szintén ki lehet hívni.
2021. aug. 18. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
73%
Ha a tulaj nem ott lakik, nem fogja izgatni, amíg fizet.
2021. aug. 18. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Te jó ég!


Szerintem rágjátok a tulajdonos fülét, mert ebben már rég ő az illetékes!

2021. aug. 18. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Tulaj, közös képviselő, gondnok. Ha eleget panaszkodtok, kirakható.
2021. aug. 18. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
97%

Rendőrség minden alkalommal

És birtokvédelmi eljárás

Közgyűlés meg szavazza meg a lépcsőházi kamerát

2021. aug. 18. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
Takarítson utána a tulaj.
2021. aug. 18. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim válasza:
98%
A közös képviselő dísznek van nálatok? Egyébként nyilván rendőrséget hívhatsz rá...Vagy ha lenne pár keményebb arc a házban összefogni és elbeszélgetni vele. Nem feltétlen a verést értem ez alatt, csak azért írtam a keményebb arc szót, hogy hátha lenne egy-két alak, aki határozottan feltudna ellene lépni szóban. Ha nem ért a szép szóból max 2 fülest lecsaptok neki, ahol nincs kamera nem látja senki és kész. Valószínűleg senki nem fog érte titeket feljelenteni, hisz örülne mindenki ha kussban lenne az illető.
2021. aug. 18. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
96%

Város jegyzőjénél lehet panaszt tenni.

2012. II-es törvényre hivatkozva, és utána tud intézkedni az ügyben.

2021. aug. 18. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!