Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » "Házmester" típusú szomszéddal...

"Házmester" típusú szomszéddal muszáj lesz összeveszni?

Figyelt kérdés

Fiatal pár vagyunk, egy társasházban élünk, a szüleinktől/koliból költöztünk ide. Egyikünk sem panelból/társasházból jött, így eleinte nem tudtuk, hogy itt mi a "rend" (takarítás, kuka kitolás és hasonlók). Van a házban egy kb. anyáink korabeli nő, aki kapva kapott az alkalmon, hogy mielőtt bárkitől meg tudtuk volna kérdezni, kioktatva lecsesszen minket, hogy még ezt sem tudjuk, lusták vagyunk, stb. Oké, elmondta (kioktatott), hogy mit hogyan kell, tudomásul vettük, azóta szorgalmasan csináljuk, ha épp rajtunk van a sor.

A probléma, hogy a nő azóta sem nyugodott meg. Teljesen belelovallta magát (a kezdeti egy-két hét miatt, amikor még szerencsétlenkedtünk), hogy mi képtelenek vagyunk megcsinálni a dolgunkat. Ha rajtuk van a sor pl. kitolni a kukát, akkor megcsinálja, mielőtt mi odaérnénk (hiába nem felejtettük el egyetlen alkalommal sem). Ha még délután 3-4-kor nincs kitolva a kuka, hogy másnap reggel elvigyék a kukások, akkor azt hiszi, hogy mi elfelejtettük és rohan kitolni, pedig csak később, estefelé szoktuk, hogy ne az utcára kelljen járkálni egész délután, ha mondjuk valaki kivinné a szemetet.

Ha rajtunk van a sor kitakarítani a lépcsőházat (hetente más takarít) és szerda-csütörtök körül még nincs kitakarítva, mert mondjuk hétvégén érnénk rá, akkor nagy mártírkodva ő kitakarít "helyettünk" gondolván, hogy mi biztos úgysem csinálnánk meg. Természetesen amikor találkozunk, erről szemrehányóan be is számol.

Minden egyes találkozásnál megállít és sorolja, hogy milyen lusták vagyunk, megint mit nem csináltunk meg.

Amikor elutaztunk, az anyósom jött locsolni a virágainkat. Őt is megállította a lépcsőházban és mint valami szülői értekezleten, sorolni kezdte, hogy a "gyerekek" mennyire lusták és megbízhatatlanok, semmit nem csinálnak meg. Még sértegette is, hogy biztos azért vagyunk ilyenek, mert a pároméknál "otthon így szokás".

Pedig egyáltalán nem vagyunk hülyegyerekek, az első hetektől kezdve szorgalmasan csináltunk mindent. Már amikor hagyta és nem csinálta meg helyettünk. Én eddig csak köszöntem neki és mentem volna tovább a dolgomra, ha megállított, akkor végighallgattam a sírás-rívást és szó nélkül hagytam. De már baromira zavar, hogy gyomorgörccsel kell kimennem a lépcsőházból.

Szóval az a kérdés, hogy jól látom-e, hogy erre a helyzetre csak az lesz a megoldás, ha elküldöm a p#csába?



2022. máj. 15. 12:18
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Most megijesztettél,mert pont ilyen házba akarok költözni.
2022. máj. 15. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
93%
Én kicsinyes vagyok, ezért elkezdeném a takarítása után szabogatni, hogy tiszta por minden és foltosan mosott fel, vak vagy, öregasszony? Csináld újra!
2022. máj. 15. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Jajj istenem, küldjétek el az anyjába azt jólvan. Nehogy már egy vén múmia terrorban tartson titeket.
2022. máj. 15. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

Hát épp a picsbe nem kell elküldeni, de azt egész nyugodtan meg lehet neki mondani hogy felesleges fontoskodnia, nélküle is tudjátok, mi a teendő. Azt is meg lehet neki mondani, hogy nem mindenki otthon mereszti a seggét, hogy a délután közepén húzkodja a kukát vagy hétköznap takarítson.

Abbahagyni szvsz magától nem fogja, mert a szó nélkül hagyást ő megerősítésnek veszi (tudod: hallgatás beleegyezés).

2022. máj. 15. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
93%

Pontosan oda kell elküldeni! Ne ijedjetek meg, utána azt fogja terjeszteni, hogy "Jaaaj, milyen tiszteletlenek ezek a "gyerekek", hát hogy beszélnek az idősebbel". De ez ne riasszon vissza titeket! Utána egyszerűen a képébe kell olvasni azt is, hogy nem az időseket kell tisztelni, hanem aki kiérdemli, és ő a szemétkedésével marhára nem érdemelte ki.


Amúgy, ha adhatok egy tanácsot, akkor javasolnám, hogy vessétek fel a közgyűlésen (más lakókkal közösen), hogy bízzon meg a társasház egy vállalkozást a közös helyiségek takarításával. Az ilyen beosztásos dologból mindig csak a gond van, mert van, aki tényleg nem csinálja meg, vagy megcsinálja, csak éppen nem tud normálisan takarítani, vagy pont akkor utazna el az ember, amikor rajta van a sor stb. Nálunk is, hiába emelkedett meg a közös költség, mindenki sokkal elégedettebb a takarító céggel, mint a korábbi állapotokkal. Kivételesen ebbe még a nyugdíjasok is beleegyeztek, mert voltak bőven közöttük, akik már alig bírták megcsinálni a részüket a takarításból (ilyenkor ráadásul jön az is, hogy te fiatalként csináld már meg helyette is).


Illetve annyit jegyeznék meg, hogy a szomszédotokat véletlenül sem nevezném házmester típusúnak, egyszerűen csak ritka bunkónak és a kotnyelesnek. Sokan mindenkit "házmesternek" titulálnak, aki jogos, mindenki érdekét szolgáló elvárásokért szót mer emelni. Az igazi besúgó házmesterek lényege nem az volt, hogy a lakóknak panaszkodtak, vagy kötözködtek velük, még csak nem is alapvetően a köztörvényes bűncselekmények elkövetését jelentették be, hanem politikai alapon súgtak be embereket (azaz hogy XY zsidó, vagy zsidókat bújtat, vagy kommunista; később meg hogy nyilas volt vagy hasonló).

2022. máj. 15. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Még csak nem is idős, olyan 50-es korosztály, nagyjából velem és a párommal egykorú gyerekei vannak. Gondolom ők még kitörölni is elfelejtenék wc-zés után, ha az anyjuk nem szólna rájuk, úgyhogy azt szokta meg, hogy a "fiataloknak" mindent mondani kell.

Volt, hogy épp a lépcsőházban söpörtem, mikor jött és úgy el volt ájulva a nagy "csodától", mint amikor az ember a kutyáját dicséri, hogy milyen ügyes és okos. Pedig máskor is takarítottam, csak akkor épp nem volt ott.

Valami olyasmit mondott egyszer, hogy régebben fizettek egy takarítónőnek a lépcsőház takarításáért, de nem mindenki volt vele megelégedve (gondolom ő...).

2022. máj. 15. 14:46
 7/12 anonim ***** válasza:
91%

A legjobb az egészben, hogy ez a félhülye már délután kiviszi a kukát, s tényleg lehet az utcára rohangálni a szeméttel.


Ez nem Budapest, ugye?

2022. máj. 15. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
#7 de igen. Tegnap már délután 2-kor kint volt. Pedig itt nem hajnalban járnak a kukások, mint otthon vidéken, hanem reggel/délelőtt. Szóval reggel, suli/munka előtt is bőven ráérne kivinni.
2022. máj. 16. 08:58
 9/12 anonim ***** válasza:
60%

Semmi extra!

Magasból, egyenletes vastagságban és meghatározott rendszerességgel le kell tojni! Nekem is van egy olyan stílusú szomszédom, aki abban a tévképzetben él, hogy ő a "helyi seriff", aztán ahogy teltek-múltak az évek és következetesen letojtuk a párommal a soft-terrorista törekvéseit, csak sikerült eljutnunk oda, hogy a találkozás szintű kölcsönös köszönésre szabályozódott a szomszédi viszony. Speciel, nincs is szükségem többre egy olyan ember irányából, aki mindenki felett megpróbálná átvenni az irányítást, ha hagyná! Egy ideig sajnáltatta magát csórikám, "leokéztuk", aztán ment mindenki a saját dolgára! Végül csak leért lapjával a gumitantusz szegénykémnél és megnyugodott a földön! :D

2022. máj. 16. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
73%

Volt ilyen szomszédunk. Mi albérletben laktunk, egy idő után a tulajunkat is elkezdte hívogatni a baromságaival, az meg mimózalelkű elkerülő típusú nőci volt, ahelyett, hogy elküldte volna a phaszba, inkább nekünk mondta fel a bérletet, mert ő szegény már nem alszik éjszaka a stressztől, hogy mi legyen itt.

Szóval minket kitúrtak.

De ugyanez volt, hogy miért nem húzzuk ki a kukát már kettőkor (azért, mert négykor érek haza), miért nincs összesöpörve a levél, ellapátolva a hó reggel hatkor (azért, mert az éjszakás párom reggel 7kor jön meg, és szemét módon csak akkor tud nekiállni... lefekvés előtt, mellesleg), miért nem köszönök elég hangosan a lépcsőházban, miért nem segítek a kertgondozásban (amit ő kért meg, hogy hadd használja azt a részt is, amit nekünk kéne rendezni, mert szeretne konyhakertet oda), a kedvencem: miért égettem oda a kaját, és hogy mertem az égett edényt a kukába dobni, mert most az büdös lett (az említett esemény időpontjában 320 km-re voltunk otthonról, csak ránk fogták az ő bérlői...).

Úgyhogy légy nagyon határozott vele.

2022. máj. 16. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!