Van más is, aki úgy érzi nincs igazi otthona, hontalan?

Hát... nagy divat ez a jövés-menés a vilagban, de amit en tapasztaltam, hogy ettől csak egy csomó elcseszett lélek kering a világban...

Erre jön még, ha felig ikyen nemzetiségű az ember félig olyan, vagy már a nagyszülők is, de gyökeret nem.tudnak ereszteni sehol...

Se múlt,.se történelem, se kulturális örökség...

Nekem a szüleim rájöttek, hogy nem fogok soha visszaköltözni, átalakították a gyerekszobámat ilyen iroda-edzőterem-tároló féleséggé, de még van ott számomra vendégágy, ha ott tölteném az éjszakát, plusz kulcsom is van, bármiikor mehetek, szívesen látnak. Nekem könnyebb is így ott aludni, hogy már nem hasonlít a szobára, ahol felnőttem, mert elég fos gyerekkorom volt. Egyszer aludtam ott, kinn volt még egy festmény, amit én követtem el 15 évesen, és a szobám dekorációjának a részét képezte, leakasztottam, befordítottam a fal felé, hogy ne is lássam. Apám bejött reggel ébreszteni, reggelinél megköszönte, hogy csak eltettem, és nem rongáltam meg, mert ő azért tartotta meg, mert neki tetszik. De utána ha szóltam, hogy megyek majd, mindig eltette.

Sosem éreztem az otthonomnak az otthonom. Rengeteg kollégiumban, rengeteg albérletben laktam. Határon innen és túl. A kettőnk helyzete annyiban különbözik, hogy én megtaláltam az otthonom - egy konkrét lakótelepen Budapesten, ott azt éreztem, hogy én ide tartozom, otthon voltam. De mivel albérlet volt, árulták, és nem volt pénzem megvenni, valakinek meg de (és most sincs pénzem lakást venni arrafelé), így egy másik kerületbe kellett költözni.

Ami nekem segített otthonná tenni a sok-sok ideiglenes otthont, az a dekoráció. Az emlékeket kiteszem a falra. Legyen az kinyomtatott közös kép barátokkal egy eseményről, kivágott újságcikk, repjegy, koncertjegy, ezek gyűlnek szépen, és mindig az az első, ha új helyre költözök, hogy ezeket kiteszem, mert helyről helyre viszem magammal, és ahol ezek ott vannak, ott vagyok épp otthon.

Értem egyébként, miről beszélsz, de az identitásod épülhet több kultúrára is, és nem kötelező ragaszkodni annyira helyekhez, dolgokhoz. Én palóc vagyok, nagyon sokáig zavart, hogy csak akkor kapom majd meg a tulipános ládát, meg a tükrös szekrényt, amik nagyanyám házában voltak, ha férjhez megyek, pedig nem szeretnék férjhez menni. És nem ér annyit ez a két dolog, még akkor se, ha érzelmek kötnek hozzá (főleg a tükrös szekrényhez, abban tartotta nagymamám a legértékesebb dolgait, fontos volt neki, tehát fontos nekem), hogy emiatt olyat csináljak, amit nem szeretnék, és ráadásul magammal rántsak még egy embert (az egyelőre nem létező férjemet). Végül is csak fa, meg üveg. Csak egy tárgy.

örülj neki hogy több lábon állhatsz,majd meg találod az igazit is,csak

idő kérdése. Én szívesen el húznék inne ha tehetném,gusztustalan

lett ez az ország, és hihetetlenül alpári lett a morál.

lassan már egy bevásárláshoz is magnumot kell vinni,meg be venni

előtte pár szem nyugtatót..Frusztrált barmok,de kiállni azok ellen akik okozzák ,na az nem megy.

Szegény Kérdező. Meg tudlak érteni.

Nekem szerencsém volt annak idején, amikor eljöttem Ausztriába.

Én rögtön otthon éreztem magam és ez az érzés csak erősödött bennem az elmúlt huszonegynehány évben.

Kitartás: most három ország között ingázol és sehol sem tudsz még igazán gyökeret verni.

El fog jönni az az idő is.

Még az is lehet, hogy esetleg egy tizedik országban történik meg és otthon fogod érezni magad.😊😊😊