Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Jogosan akadt ki a szomszéd?

Jogosan akadt ki a szomszéd?

Figyelt kérdés

Na szóval... Vettünk egy családi házat még ősszel, amit felújítottunk. Tök jó környéken van, meg minden, de a mellettünk lakó családdal nagyon úgy tűnik, hogy nem fogunk kijönni. Amikor ideköltöztünk már mondták az utcában többen, hogy kicsit furák, nem beszélnek senkivel, és nagyon zárkózottak, illetve azokkal is rosszban voltak, akik előttünk itt laktak. Hát mondom jól van, majd eléldegélünk egymás mellett, nem fogunk mi semmi olyat csinálni, ami zavarná őket. Hát nem így lett. Van a kertben egy régi kis ház, amiből garázst szeretnénk csinálni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy hátul van, az ő kerítésük mellett, de mindegy, most nem ez a lényeg.


Ma kezdtük el a falakat magasítani kb. 40 centivel. Amikor a munkások rakták a téglákat, az egyik tégláról lecsöppent egy kevés malter és a kerítés túloldalán, a szomszéd fáján landolt állítólag.(nem egy kis fáról van szó, ami belehalna egy pár cseppbe) Erről az egészről nem is tudtam semmit. Egyszer csak állok a kerítés mellet és a szomszéd csaj (akivel egyébként egy szót nem beszéltünk eddig) elkezdi hangosan mondani a férjének, hogy "ezek is csak építkeznek, mint az őrültek, nem figyelnek semmire". Oda mentem, köszöntem, megkérdeztem, hogy csináltunk-e a valami rosszat? Erre a következő válasz jött: Igen, ba*meg, ráfolyt a malter a fára, nem igaz, hogy nem lehet jobban figyelni. Hát mondom egy kicsit visszavehetne a stílusból és ha valami baja van, azt meg lehet beszélni szépen is, nem kell egyből b*megolni egy olyan embernek, akivel még egy szót nem beszélt. Erre odaakarta hívni a férjét, de az nem hallotta és akkor ilyet szól nekem a nő: Na takarodj a P*csába!


Nagyon meglepődtem, mert annak ellenére, amit a többi szomszéd mondott róluk, teljesen normális családnak tűntek.(gyerek, szép nagy ház, 2 kocsi, rendezett udvar, a nő is tök szimpatikusnak nézett ki, kb. 35 év körül lehet) Leszámítva azt, hogy amikor egyszer ráköszöntem a fiára pár hete reggel, aki kb. 15 éves lehet, nem köszönt vissza.

Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi válthatott ki belőlük ilyen agressziót... Gondoltam rá, hogy esetleg az elmúlt fél évben sok zajt okozhatott a felújítás, mert nincs annyira távol egymástól a két ház (kb.7 méter) de hát istenem... Mi tényleg úgy álltunk itt minden szomszédhoz, hogy bemutatkoztunk nekik, köszönünk egymásnak, de ezek mintha valami elszigetelt szekta tagok lennének. Viszont még egyszer mondom, nekem az is tök jó lett volna, ha csak csöndben élünk egymás mellett, max. néha köszönünk egymásnak...

Nem tudom ezek után érdemes lenne-e megbeszélni, hogy hagyjuk egymást békén, ha nem akarnak barátkozni nem kell, bár biztos vagyok benne, hogy a ma hallottak alapján ezekkel nem lehet kulturáltan beszélni.

Bocs, ha kicsit zavaros a történet, ha valami nem érthető leírom újra.:)


2014. máj. 11. 01:24
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
25%

Teljesen igaza van a szomszédodnak, senki sem örülne ha összevissza telefröcsögnék a kertjét malterral. Gondolom a részeges kőműves a feles maltert a spakliról nem a saját kertetekbe hanem hanyag módon a szomszéd kertjébe verette le. Az lett volna az első hogy átmész és kötekedés helyett rögtön elnézést kérsz.

Ebben a történetben ti vagytok a bunkó, tajparaszt, tuskó újszomszédok...

2014. máj. 11. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
66%

Nem érdemes beszélni az ilyen emberekkel, max biccentesz nekik.

A mi szomszédunk képes volt azért szólni, mert 1 cm-t átlógott a mi garázstetőnk a kerítése felett!

1(!!!!) cm!


És hogy neki ezért már szolgalmi jogot kell adnia nekünk. Idióta -.-

2014. máj. 11. 01:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:

"Az lett volna az első hogy átmész és kötekedés helyett rögtön elnézést kérsz. "


Te felfogtad, hogy mi történt, vagy csak beleolvastál pár sorba? 1. ő kötekedett, én teljesen normálisan kérdeztem meg tőle, hogy mit csináltunk, amiért ennyire szid minket 2.hogy kértem volna bocsánatot, amikor addig azt se tudtam, hogy az a 3 csepp malter lefolyt a fájukra?!

2014. máj. 11. 01:44
 4/15 anonim ***** válasza:
75%

Én nem vagyok egy hisztis ember de egy átlógott tetőért még ha csak 1 centi is bizony én is szólnék. Ez nem olyan hiba mint a véletlenül átesett malter.

A malterért nem szólnék, de ha a szomszéd kérdezné, hogy minden rendben akkor nem ordenáré stílusban, hanem normálisan elmondanám, hogy nincs semmi baj, csak legközelebb óvatosabban dolgozzanak. (bár mint írtam a malter engem nem zavart volna)

Hogy mit kezdj ilyen szomszéddal?

Semmit. Köszönj párszor, és ha nem köszönnek, akkor kár koptatnod a szádat, ne köszönj. Kerüld ki, ne foglalkozz vele.

Én egyébként a szomszéd macskái miatt morgok csak, mert hozzám járnak kakálni. Amikor kedvesen kértem a szomszédot, hogy csináljon nekik egy alomhelyet, hasonló ordenáré stílusban elküldött melegebb éghajlatokra. Akkor azt mondtam neki, hogy innentől kezdve minden szart átviszek hozzájuk. Bizony ezt csinálom. Mivel csak nekik van macskájuk (többször rajta kapom őket) Így minden macska kakát összeszedek, és átdobom nekik. De nem érdekli őket..Nincs köszönés, nincs vita, csak részemről kakadobálás..

2014. máj. 11. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:
Na kösz, végre egy normális válasz:D Én is erre gondoltam, bár a nőnek ezentúl kizárt, hogy köszönni fogok, max. a férjének meg a gyerekeinek, persze csak ha visszaköszönnek, bár erre nem sok esélyt látok...
2014. máj. 11. 01:54
 6/15 anonim ***** válasza:
76%
anno mikor lakást újítottunk, alattunk lakó jön fel, csönget, apám nyitja az ajtót, az meg mindenféle bemutatkozás nélkül fel fogom magukat jelenteni blabla, apám erre csak ennyit mond jónapot, én meg a ... vagyok és erre illedelmesen bebassza az ajtót... (amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten)
2014. máj. 11. 02:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:
Nagyon helyes!:D
2014. máj. 11. 02:03
 8/15 anonim ***** válasza:
31%

"Na kösz, végre egy normális válasz:D"


Neked csak az a normális válasz aki egyetért veled?

2014. máj. 11. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:
Ja bocs, a második válasz is normális volt... Ember, te csak kötekedni jöttél ide, menj aludni!
2014. máj. 11. 02:06
 10/15 anonim ***** válasza:
17%

Akkor elsővel mi volt a baj? Teljesen korrekt, normális válasz, csak éppen ellent mondd neked. Ettől kezdve a kérdésnek sincs értelme, ez nem is kérdés csak leírtad hogy mi van és várod hogy mindenki szidja a szomszédodat.

Megyek is, nőkkel nem lehet vitatkozni...

2014. máj. 11. 02:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!