Miért menekül mindenki albérletbe, ha mondjuk még otthon lakik vagy nem szorul rá?

Ez az örök dilemma része tobb pénz vs. Nagyobb kényelm.

Igen lehet tobb generációs lakásban élni, es tobb pénzünk marad, vagy lehet külön költözni es kevesebb marad.

Lehet nyaralni menni a megtakarításból es lehet kuporgatni es nem menni sehova.

Lehet autóval járni es azt fenntartani vagy BKV-zni es félretenni a benzin pénzt.

Lehet luxus élelmiszert vásárolni vagy a legolcsóbb kek values tescot-bol mindent, mondván egy helyre megy...

Mindenkinek mas méretű a pénztárcája es mas mértékű az igénye, o ott húzza meg a határt, hogy legyen akkor ennyi, maradjon hó végen annyi pénz es éljünk igy. Te máshol huzod meg.

Neki annyit is megér a kulonélés arányaiban a saját lehetőségeihez képest meg olyan körülmények között is, neked nem érne.

En nem fogok 350.000-ért autót venni, valaki a fölé nem hajlandó menni. Ez mar csak ilyen...

Igényességtől is függ, nem csak a meneküléstől.

Nekem is van szar bútoros ismerősöm, igaz ők nem is kímélik a dolgaikat, buliznak, borogatnak, bent dohányoznak, naná, hogy lelaknak mindent. A szép bútorokra sincs igényük ami a célnak megfelel az jó lesz, ha olcsó akkor mégjobb.

"Ennyire vagány dolog lenne hogy mindegy hova, csak minél messzebb a szülőktől?"

Ez nem vagányság kérdése, hanem legtöbb esetben nincs is más választás.

Én is szívesen laknék otthon, nem lenne szinte semmi kiadásom, de egyetem miatt alapból 200+ km-re kellett költözzek, ráadásul munkalehetőségek se nagyon lennének ott ahol felnőttem, plusz a családom se volt tökéletes.

Ráadásul otthon lakva sokszor gyerekként vagy kezelve 20-on évesen is, az emberek többsége meg már önállósodni szeretne, én kifejezetten szeretem, hogy a magam életét élhetem, kelek amikor kelek, csinálok amit akarok, megyek ahova akarok. Bár most már köt a munka, egyetem alatt ez hatalmas szabadság volt, pedig nem vagyok az az agyatlanul bulizós ember.

Lakással én úgy vagyok, hogy amíg nem a sajátom, addig szinte pont leszarom hogy néz ki. Reggeltől estig dolgozom, 6-8 óra tájban hazaesek, bedöglök a gép elé 10-kor meg alszom. Pont azon gondolkoztam, mennyi felesleges kacatom van, csomó régi felesleges jegyzet, csomó felesleges ruha, apróságok. Igazából ellennék egy pici, 8-9 m2-es szobában is, mert kell egy ágy meg egy asztal ahova teszem a laptopot és kész.

Na meg sok esetben tényleg benne van a pakliban, hogy menekülnek az emberek. Nekem például ott volt a munkanélküli, alkoholista apám, elég volt 18 évig hallgatni, utána is szinte naponta hallottam anyáméktól hogy balhézik meg piás. Ha havonta 1x hazamentem, akkor is részegen ordítozott velem és lehordott mindennek amiért én nem otthon csicskázok az ő kicsi királyságában. 1,5 éve hogy meghalt, de azóta sem nagyon járok haza, élem a saját életem.

3:

Ez nem csak az igényességről szól. Én sem igénylem az extra bútort, de azért a 60 éves lepukkadt, rohadó bútorok, amik egy átlag bútorozott albérletben vannak, bőven az én igényszintem alatt vannak, ha viszont kell a lakás, akkor sok esetben nem tudsz mit csinálni, mert túlkereslet van, örülsz, ha találsz valamit, bútorozatlanra meg nem sok esélyed van.

1) Ismerek olyan embereket, akiknek nincs olyan, hogy "otthon", bárhol jól tudják magukat érezni, és feleslegesnek gondolják, hogy vegyenek maguknak egy házat

2) Egy idő után baromi kellemetlen a szülőkkel egy fedél alatt lakni, főleg hogy elég sok olyan család, szülők vannak, akik nincsenek tekintettel a gyerekükre, de az legyen rájuk tekintettel...

Én ugyan nem mentem albérletbe, de alig vártam, hogy keressek annyit, hogy elköltözzem, a falat kapartam kb... 20+ évesen az kínos és zavaró is, hogy este 9kor már takarodó van, mert a szobám egy gipszkarton fallal van elválasztva anyuék hálójától, és megy a patália, ha 9 után fel van kapcsolva a villany, mert ők aludnának (ha meg 9 után mertem elmenni fürdeni... hajjajj). Elszámoltatás minden percemmel, hogy hova megyek, kivel, mikor jövök. Ha vmit vettem magamnak, kikutatták a szemétből a blokkot, aztán picsogtak, hogy mire mennyit költöttem, szerintük az felesleges. Páromat sem tudtam felhívni együttlétre, úgy meg nem szívesen dugtam, hogy 3 szobával arrébb ott voltak a nappaliban (mondjuk szerencsém volt, hogy ő 2szintes házban lakott anyjával, és ha a felső szinten voltunk, nem lehetett alul hallani). Plusz alapvetően nem szívesen hívtam fel senkit, mert öcsém egy bunkó paraszt bárkivel, aki nem az ő haverja, és ő is otthon lakott. Ja, és ő folyton hisztizett azért is, ha betegen köhögtem, mert az akkora hangzavar, hogy miattam nem lesz jó a zh-ja...

Én sem keresek sokat, de én azért jöttem el otthonról, mert elegem lett abból, hogy az élősködő, szülők által teljesen bevédett, semmit nem dolgozó huszonéves öcsémre is nekem kellett volna takarítanom, főznöm, 10 órás munka után, csak mert én vagyok a nő.

Tessék itt egy egyéni történet.

Figyelj, sokszor egy lyuk is jobb. Miért? Mert a szülők jó része nem arra vágyik, hogy a felnőtt, dolgozó 23-24+ gyerekét eltartsa, vagy csak együtt éljenek, és ezt bizony éreztetik is.

Vagy szar a kapcsolat, vagy egyszerűen önállósodni akar, és nem anyuék szobája mellett szeretkezni a párjával...

Én 23 évesen már megőrültem otthon, egy perc nyugtom nem volt (öcséim állandóan engem nyúztak, vagy épp 7/24 a veszekedésüket hallgattam, apáék a nappaliban élték az életüket, vihorásztak, stb., mikor tanulnom kellett volna, vagy épp percenként szóltak valamiért, stb.).

félreértés ne essék, takarítottam, mosogattam, főztem is, ha kérték, és imádom apát meg a tesóimat, de besokalltam.

24 évesen elköltöztem, és azóta már kettesben élek a párommal.

Sokkal nyugodtabb vagyok, mi több, nem gyerekstátuszban, ami, míg otthon éltem, megvolt. Bejelenteni hová-mikor-kikkel megyek (persze, a páromnak is megmondom, alap), alkalmazkodni 4 másik emberhez, a vizsgáimat hozzájuk (főleg karácsony) igazítani...