Volt már olyan köztetek aki teljesen kiégett és minden iránt elvesztette az érdeklődését?

Voltam párszor ilyesmi szinten. Nálam általában simán az segített, hogy eleve olyan a személyiségem, hogy ilyen esetekben is egyszer csak bumm, jön valami, amitől jó lesz a kedvem. Nem igazán értem én sem, hogy miért és ez olyan, amit szerintem nem tud magába erőszakolni az ember.

DE, azért voltak olyan dolgok, amik ettől függetlenül segítettek. Pl. régi barátokkal újra lógni vagy ha már éreztem, hogy jön a kiégés, egyszerűen féltetettem mindent és csináltam valami olyat, amitől régen jól éreztem magam. Pl. előszedtem a régi kedvenc zenéim, filmjeim, ilyesmi. Nekem az egyszerű séta is sokat tud segíteni.

Veled mi történt?

Volt. Még ha azt is csináltam amit imádok is kiégtem párszor, mert túlzásba vittem. Ilyenkor pihentem, mást csináltam, és később visszatért a motiváció. De itt nekem a szenvedélyemről van szó. Ha te olyat csinálsz, amit nem szeretsz alapból, akkor elfogadás a te utad. Elfogadni, hogy ez történt, nem tudtad mit tegyél, és ilyen szakmád és munkád lett.

Elfogadod hogy nem akartál rosszat, és nem tudtad mi lesz.

Én gondoltam hogy soha nem fogom azt csinálni, amit nem szeretek. Mindig az ésszerű gondolataim követtem. De én is csináltam, és szerintem fogok is csinálni rossz melókat, amik szükségesek ahhoz hogy elérjem a célom. A célomhoz kell pénz, ahhoz pedig sajnos x féle munka van csak. Ezt hozta az élet, az elfogadás érzését gyakorlom. Ez azt jelenti, hogy amikor megyek be a munkába, és rajta kapom magam az idegességen, ertetlenkedesen hogy miért kell ezt csinálnom, akkor tudatositom magamban ezt. Magamra szólok, magyarán.

"csak stresszelsz. Úgyis csinálni kell, és semmi baj nincs vele, csak te érzed úgy hogy hülyeség. A stressz pedig nem segít. Ha jobb munkahelyet akarsz, akkor most dolgozz ezen a rosszon, és jobb lesz később."

Egy idő után annyiszor csinálom ezt magammal, hogy a dolgok amik kikészítenek elhalvanyulnak, eltunnek.

A helyedben is ezt tenném. Keresném a többi lehetőséget, mi az aminél úgy érzem boldogabb életem lenne, és afelé mennék. Akármilyen fájdalmas vagy értelmetlennek tűnik az odaut, elfogadnam.

Én is ilyen helyzetben vagyok és őszintén szólva nem tudom pontosan megmondani hogyan tudok kikerülni belőle. Munkára nem sokat panaszkodhatok, mert az a része rendben van az életemnek, de minden más meg annyival jobban húz lefelé, hogy a munka rovására megy már.

Sokszor gondolkozom szakember felkeresésén, mert már bőven vannak fizikai tünetei is a problémáknak. De amikor elkezdek utánaolvasni a dolgoknak, újra és újra oda jutok, hogy a messze többség véleménye, hogy nem jók a pszichológusok és igazi eredményt nem lehet elérni velük. Szerintem első körben utánanézek annak a gyógyszernek amit fent említettek. Bár ugye elvileg ez nem jó megoldás általános nézetek szerint, de jobb híján...