Miért dob el mindenki ilyen könnyen?

Ezzel én is így vagyok.

Azt mondják nem jó emberekkel vagyok körülvéve.. Hát de akkor mégis milyen emberekkel kéne körülvéve legyek?!

Nézd, egy életunt, kiábrándult, kiégett ember nem lesz igazán szimpatikus senki számára. Az első kép, amit lefestesz magadról egy befelé forduló, negatív ember képe, amitől az emberek ösztönösen el fognak húzódni. Az emberek nem látnak bele a lelkedbe, csak azt látják, amit kifelé mutatsz. Ha te önmagad értéktelennek tartod, akkor tudat alatt olyan gesztusokat, mimikát, testtartást veszel fel a kommunikációban, hogy ez le fog jönni másoknak is és ezáltal mások is annak fognak tartani. Nem tudom hogyan kezeled a meglévő kapcsolataid, de lehet, hogy a szemükben túlságosan tapadsz rájuk ahhoz képest, hogy milyen viszonyban vagytok és ezért koptatnak le egy idő után. Érdemes lenne a metakommunikációd fejleszteni, gyakorolni a tükör előtt, olvasni róla, videókat nézni, ha kell. Elmehetsz önismereti csoportba, ahol tanulhatsz magadról és fejlesztheted a képességeid.

Rég volt már, de velem is hasonlóan bántak az emberek, igaz nekem ez középiskolában volt. Nagyon sok kiközösítésben és megszégyenítésben volt részem, úgy kapartam az emberi kapcsolatokért, ahogy nem szégyelltem, és rendre mind elfordult tőlem is. Aztán olvastam egy könyvet, amiben volt egy jelenet, ami szerint ha erős, független, önbizalommal teli emberként mutatkozol mások előtt - akkor is, ha ezt teljesen megjátszod - akkor elkezdenek hozzád teljesen másképp viszonyulni és mások is eszerint fognak látni. Onnantól, hogy már nem kaparsz mások figyelme után, egyenes háttal, mosolyogva jársz, nem ugrasz minden füttyre, van tartásod, mások hozzáállása is meg fog változni feléd, a viselkedésük miatt pedig neked is több önbizalmad lesz. Amolyan öngerjesztő folyamat, ami megjátszással indul, de valós eredményt hoz. Én ezt kipróbáltam és nyilván nem azonnal fordult a kocka, de tényleg megtapasztaltam, hogy működik. Nem lettem a legnépszerűbb, de onnantól nem cseszegetett senki és még barátaim is lettek, az egyetemen pedig már kifejezetten népszerű voltam. Ettől függetlenül nekem a valós önbizalmam ettől nem jött meg - mondjuk legalább a szociális képességeimen csiszoltam - ahhoz önismereti csoport és pszichoterápia kellett, de kezdésnek jó volt.

Én is így voltam ezzel. Amíg segítségem kellett, megtaláltak akár évek múlva is, ha "hirtelen segítségem kell", ha nem kell, örökre, végérvényesen eltűnnek életemből. Sokszor úgy éreztem magam, mint akiből "kifacsarták ami kellett", majd elfelejtettek. Ha én kértem segítséget, amiben könnyen tudtak volna segíteni, akkor nagyon felháborodás volt. Nekem ritkán kellett segítség, miután ők évekig segítettek nekem lett volna szükségem segítségre és jött a pofáraesés.

Netes kapcsolataim sem élők: ha nem keresek senkit, nem keresnek. :-( Konkrétan e virtuális kapcsolataim is megszűnnének ha nem írnék vissza senkinek. Névnap-születésnap, ünnepek: én tartom nyilván mindenki névnapját, szülinapját, az enyémet senki sem tartja megemlítésre méltónak. A múltkor köszöntem el valakitől, aki végülis úgy döntött: nem ír vissza nekem. Minden jót kívántam neki az életben. Több mint két hónapja. Azóta sem írt. Ha nem futunk össze valahol, örökre, végérvényesen el fog tűnni életemből.

"életunt és kiábrándult, kiégett vagyok, kicsit lecsúsztam"

Egy ilyen alakkal mégis mit lehetne kezdeni?

Persze, hogy eldobnak, hiszen egy kupac szemét vagy.