Mi lenne a normális reakció a családban?

Igazabol az egyik szulom sulyos mentalis betegseggel van diagnoztizalva kisgyerek korom ota. Aztan emiatt mentem el egy tanacsadasra egy rossz idoszakomban. Aztan ezt soha nem emlitettem otthon. Ma viszont apam elkezdte agresszivan hozzam dobalni, hogy depresszios vagyok, mikor osszeszolalk9ztunk. Aztan kozoltem, hogy valoszinu igen, es mar pszichologushoz is elmentem.... Aztan erre agresszivan ramondta, hogy jol van, akkor elmentem. Anyam semmit sem szolt erre. Igazabol, ha most nem vagyok alapbol az egyetem miatt stresszben, meg par masik dolog miatt, akkor el sem szolom magamat. Es most tudom, hogy igazabol en rontottam el ezzel, hogy ezt a pszichologust megemlitettem, mert varni fogok valami megertest, de ugysem fogok kapni, csak az alszovegeket, hogy szeretnek, de nekik is megvan a problemajuk. Es azt nem akarjak tudumasul venni, hogy a problemaim egyreszeben nekik is benne volt a "kezuk"....Tudom, hogy ezzel en se tudok mit kezdeni, es hagynom kellene a francba ezt. De ugy erzem allandoan, hogy sakkban vannak tartva az erzeseim, hogy azt mondjak otthon szeretnek, de ilyenkor mindig kiderul, hogy szamukra csak egy gyerek vagyok, aki arra jo, hogy oket hallgassa, meg tanuljon, es fogja be, segitsegre lenne szuksege...