Mi lesz azokkal az idősekkel, akiknek nem születik gyerekük és népes rokonságuk sincs?

Volt ismerősünk, aki már 90 év felett volt, férje nem volt sosem, gyerekei sem, rokonai távol voltak.

Kivel volt jóban? A szomszédokkal, a takarítónőjével, a fodrászával, a kozmetikusával és a személlyel, aki gondoskodott róla, aki eltartási szerződést kötött vele. Mindemellett nagyon magányos volt, szeretett volna családot magának, de senkit nem bírt maga mellett megviselni hosszabb ideig.

A privát otthonhoz sok pénz kell, arra készülj fel. És ki lesz, aki örökli azt a vagyont, amit ti életetekben összehoztatok? Idegenek örököljék?

Mi az, hogy mi lesz velük?

Az egész kérdés értelmetlen, nekem eszembe sem jutna azon törni a fejem, hogy ki fog eltemetni. Ha nincs más, akkor szociális temetés lesz, de nekem az már teljesen mindegy.

Mellékesen amíg el tudom látni magam, addig eleve nem kell semmiféle gyerek/rokonság az ellátásomhoz, ha meg már nem, akkor az adott helyzethez igazítva eldöntöm, mi legyen.

Otthonba nem mennék, márcsak azért sem, mert ott aztán tényleg csak leépülnek az ott lakók, föleg szellemileg - 10-20 demens vagy féldemens "lakótárs" nem éppen az, amitöl az ember szellemileg fitt maradna.

Ennél még az is jobb, ha valakivel eltartási szerzödést kötnek, akkor a megszokott, normál helyen élhetnek tovább, és mégis van "szabad kijárásuk", nincsenek bezárva valahová.

Másrészt meg az sem jelent semmit, ha valakinek vannak gyerekei, ma a legtöbb gyerek annyira messze él, hogy emiatt sem tud a szülökkel foglalkozni, szóval semmivel sincs elöbbre, akinek vannak gyerekei.

Nekem pl. anyukám tölem 3000 Km-re él, eddig is évente max egyszer találkoztunk, leginkább neten, telefonon tartunk kapcsolatot, mist meg a corona óta végképp nem tudom meglátogatni.

Ezen kívül van négy felnött gyerekem, akik dolgoznak, emiatt is nem igazán tudnak ide-oda utazgatni, másrészt meg mind 300-500 km-re él a családjával, szóval ápolás szempontjából nem számíthatnék rájuk - meg eleve nem is akarnék.

A temetés miatt ne aggódj, majd megoldják, akiknek ez a feladatuk. Nem hagynak elföldeletlenül, már csak közegészségügyi okokból sem.

A másik kérdésre a válasz: igen, célszerű nézegetni és majd befizetni egy privát otthonba. Vagy kötsz tartási szerződést.

És velük megbeszéled a temetést is.

Semmi. Én kifejezetten rühellem a rokonságom élő részét anyám kivételével, évek óta nem is tartjuk a kapcsolatot. Néha anyukámon keresztül felköszöntenek, de őszintén szarok rájuk egy mások zsebében turkáló, pestieket köpködő pletykás irigy kígyófészek az egész pereputty.

Van viszont nagyon sok ember, akit a szívembe fogadtam és akit barátomként is a családomnak kezelek. Gyerek nem kell, nem lenne szívem ennyi ráéréssel bevállalni és nem is vagyok szülő alkat (a párom sem, szerencsére, talán ő még jobban is ellenzi az ötletet).

Keresztszülei leszünk egy barátnőm kislányának, de több barátom családját is ismerem, jó a kapcsolatunk. Szóval mondhatni család nélkül is eléggé integráltnak érzem magam, nem panaszkodom.

Ami a nyugdíjat illeti, nem aggódom miatta, anyukám ágáról egyedüli örököse vagyok több nagyobb földterületnek és a párom is egyke, ha nem gyűjtenénk egy fillért sem, akkor is nyugdíjba tudnánk menni 60 évesen abból a pénzből. De gyűjtünk, igyekezzük pofozgatni az életünket és bebiztosítani magunkat. Közös vállalkozást tervezünk, mivel hasonló a szakmánk, utazgatunk, konferenciákra járunk együtt, szóval jól vagyunk.

Az eltemetés meg olyasmi, hogy ha meghalok, nekem már mindegy. Számít, hogy mit csinálnak velem? Ugyan... Most van, aki eltemessen, később pedig befizetek valamire, ha úgy alakul.

A család pedig nem old meg semmit. Dédnagymamám egy csodálatos kedves asszony volt, mégis mindenki szart rá a halálos ágyán. Felmarkolták a pénzt és viszlát. Ha anyukám nincs, valószínűleg csak muszájból temeti el az önkormányzat (vagy hogy szokás). Apám is úgy viselkedett velem, hogy őszintén nem érdekel, hol és hogyan öregszik meg és egyáltalán mi lesz vele. Szóval nem lennék előrébb a gyerekkel sem. Mindenki gondoskodjon magáról.

Úgy általában az, mint azzal, akit faképnél hagynak a gyerekei.

Az idősotthon csak legvégső lépés legyen szerintem, onnan már nincs visszaút (ha pl. oda kell adnod az ingatlan árát a bekerüléshez).

Eltemetni eltemet majd valaki, sírhely feltételezem lesz, emiatt meg már úgysem neked kell aggódnod.

Hát, ilyeneken én is szoktam gondolkozni. Igazából, szerintem lehet azért találni olyan embert/ embereket az életünk folyamán, akikkel ha megpróbálunk egy jó kapcsolatot kialakítani, és biztosan segítenének rajtunk, ha gond volna.

Azon felidegesítenem magamat, ha pl olyan rokonokhoz kerülne a vagyonom, aki évekig meg sem kérdezték, hogy mi újság van velem, vagy csak az örökség miatt lennének hajlandóak nekem/ nekünk segíteni.

Akkor már már inkább hagynám a vagyonomat, egy örökbefogadott gyermekre, ha jó gyerek volna, vagy vkire, aki őszinte és jó hozzám.