Szerintetek csak magányosan lehet élni?

Egyedül születünk, egyedül élünk és egyedül halunk meg.

Soha nem voltak olyan barátaim akikre számíthattam volna. Mindig én voltam az akinek fontosabb volt a baráti kapcsolat ápolása. Mondhatni minden ember önző, így minek is foglalkoznának velem. Sokat gondolkodtam az önzőség témakörén. Bizonyos értelemben én is önző vagyok, hisz a barátságokat azért ápolom, mert megértésben, figyelemben, támogatásban, nevetésben és szeretetben akarok részesülni. Az embereket nem a másik ember érdekli, hanem, hogy hogy érzik magukat mikor a másikkal vannak.

Mi van ha "UFO" vagyok és ezért senki se vágyik a társaságomra? Sosem lesznek barátaim?

Szerintetek van egyáltalán igaz barátság?

A párkapcsolat témakörben szintén megjelenik az, hogy nem vagyok szimpatikus az embereknek. Erről kb nem is érdemes beszélni.

Szerintetek mitől lehet boldog az ember? Léteznek emberi kapcsolatok ahol a felek tényleg kölcsönösen kedvelik és segítik egymást, aztán majd nem lépnek le hirtelen? Bárki kialakóthat normális emberi kapcsolatokat, párkapcsolatot barátságot? A jó emberi kapcsolat feltétele a boldogságnak?

Tudom sok fura kérdést tettem fel, de hasokáig magányos az ember elgondolkodik néhány dolgon.