Túl jófej vagyok mindenkivel. Hogyan szokhatnék le erről?

Világéletemben jófej voltam mindenkivel, és világéletemben azt tapasztaltam hogy az emberek túlnyomó része ezzel szeret visszaélni.

A munkatársaimon rendszeresen segítek, ha csúszásban vannak akkor besegítek, és nem kapom ezt vissza tőlük. Van hogy kimennek cigizni (én nem dohányzom), miközben látják hogy csúszásban vagyok, és inkább nézik ahogy egyedül végzem a munkám. Mindegyikük kocsival jár, én sajnos nem engedhetem meg magamnak, de egyikükben sincs annyi hogy a buszmegállóig elvigyen kocsival mert "nem arra megyek", aztán természetesen mindig arra mennek.

Sajnos nagyon ismerőseim, közeli barátaim sincsenek. Van egy kevés, de azokra rendszerint nem lehet sose számítani, van akit megértek mert mondjuk családja van, de általában a nagyrésze csak a kifogásokat keresi. Most is el akartam hozatni egy tök pici csomagot Pestről egy ismerősömmel, aki visszautasított azzal hogy mostanában nem jár arra, pedig tudom hogy minden nap arra közlekedik ahonnan el kéne hozni ezt a csomagot.

Miért esik másoknak nehezére ha segíteniük kell rajtam? Vadidegeneknek képes vagyok segíteni.. Egyszer felhívott egy "kollégám" (=az ország másik felében lakik, de ugyanannál a cégnél dolgozik ahol én) és átküldött nekem egy csomagot, amit az egyik rokonának (aki itt él a városomban) kellett elvinnem, mert megkért rá. Én nagyon szívesen segítettem ott is, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, mert szívből tettem, de ezt más emberek miért nem tudják viszonozni?

Az a baj, hogy borzasztó zárkózott vagyok, és szeretnék nyitni az emberek felé, de ezekkel a visszautasításokkal, és a visszaélésekkel nem látom értelmét, hogy társaságba járjak, most éppen a "jól érzem magam egyedül" felé billen az a bizonyos mérleg. Van ebből kiút?