Milyen egy olyan ember élete aki céltalannak lát mindent?

Mesélem:

Röviden: Szürke és szomorú.

Hosszabban: Leírom, hogy hogyan jutottam ide ahol most tartok.

Egy eleinte szűkölős közép-alsó osztályhoz tartozó melós családba születtem, ami aztán jól megtollasodott és tipik hányinger újgazdag proli családdá nőtte ki magát.

Eléggé kilógtam ebből az arcoskodós, veretős, pénzcentrikus pénzesproli mentalitásból ami otthon dívott. Már kiskoromban sokkyl csendesebb, elmélyültebb voltam mint bármilyen közeg ahol éppen voltam. Tipikus osztály perifériájára sodort okos nyomi gyerek, akit otthon túlneveltek.

A túlnevelés annyiból indokolt volt, hogy nem akarták hogy eltörjem valakinek a karját iskolában, ugyanis otthonról hoztam a dzülői mintákat...

Apám és anyám is állandóan ordenáré módon veszekedtek, nem egyszer és nem kétszer bújtam el a szobámban mikor tépték egymást, meg persze engem is rengrteget vertek. Ezt az agresszivitást vittem be még kiskoromban a óvodába, iskolába. Dgy csendes vulkán voltam, és vagyok a myi napig. Tankönyvi példa voltam mindig az enyhén autista gyerek archetípusára, ami azzal járt, hogy keveset beszéltem, kerültem a többieket, csendes, elmélyedős elfoglaltságokkal kötöttem le magamat. Csak éppen ha neadjisten valamelyik butább, kötekedőbb, irritálóbb gyerek belémállt, mert azt hitte kívülről első pillantásra, hogy engem következmény nélkül bullyingolhat, akkor jött a meglepetés hogy a csendes kis magánakvaló, visszahúzódó Bencike mekkorát is tud ütni.

És itt az volt a ldgnagyobb gáz, hogy erőm is volt hozzá. Magasabb is voltam a többségnél.

Aztán otthon ugye jól elvertek, betörtek, belémverték a mdgtorlástól való félelmet.

Így már nem voltam verekedős harmadiktól...

Csendes, elfojtásos, szorongó kiskamasz lettem, aztán ugyanilyen kamaszkorom is lett.

16 évesen elegem lett a degenerált családomból és elmentem otthonról anyai nagyszülőkhöz, aztán 18 évesen egy pszichoterápiás bennfekvős csoportterápia és ezzel párhuzamosan az első öngyilkossági kísérletem után végleg megszakítottam minden kapcsolatot a rokonaimmal.

Négy iskolába mentem el mire sikerült öneltartóként leérettségiznem.

Közben egy gyerekkori barátságból szerelemmé átalakult kapcsolatom kezdődött egy hasonlóan lflkisérült csodás lánnyal.

20 évesen el is jegyeztem.

Ezzel párhuzamosan megkezdtem az egyetemi tanulmányaimat biológia szakon. 15 éves koromtól (anyám daganatos betegség miatti halála) óta kutatóbiológus (genetikus) akartam lenni.

22 évesen anyagi okok miatt ott kellett hagynom az egyetemet.

Szintén 22 évesen, 2020 nyarán hagyott el volt jegyesem.

Azóta volt kb 10 munkahelyem, és egy be nem fejezett vegyésztechnikusi képzésem.

A tanulmányaimmal felhagytam,

Nincsenek barátaim. Gyűlölök mindent.

Semmi értelmét nem látom az életemnek.

Minden nsp egyedül vagyok otthon, és azt tapasztalom hogy a régebbi időkből ösdzeszedett ismerőseim hülyébbnél hülyébb, átlátszóbbnál átlátszóbb hazugságokkal offolnak le.

Online pedig semmi ismeretség nem alakul. A korosztályomat semmi olyan program nem érdekli idegenekkel ami engem érdekelne.

Nem szerettem sosem bulizni, így élből a fiatalok 95%-ával nincs kapcsolódásom.

Hónapok óta fegyvert vagy könnyen túladagolható drogot keresek, de nem találok.

Elegem lett.