Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » A pszichológusom már lassan 2...

A pszichológusom már lassan 2 éve próbál meggyőzni, hogy menjek el prostihoz. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Röviden, 32 éves szűz férfi vagyok. Nyilván meg van ennek az oka, háttere. Pl. sokáig szociális fóbiás voltam. Ennek következtében egyrészt tulajdonképpen féltem az emberektől, másrészt az emberi kapcsolataim és szociális készségeim nagyjából a béka segge alatt voltak, különös tekintettel ha nőkről volt szó. Ezeken nagyjából túltettem magam már egy jó ideje. Viszont a nőkkel azóta sem jutottam sokkal előrébb.

A pszichológusom azt mondja, hogy át kellene lendülnöm a kezdeti belső ellenálláson és tapasztalatot szereznem egy viszonylag biztonságos környezetben (=prosti). Ezután majd várhatóan megnő a belső motivációm arra, hogy komolyabban elkezdjek nőkkel foglalkozni, valamint a tapasztalattal a zsebemben jóval magabiztosabb is leszek, ez pedig hozzá fog segíteni a sikerhez a való életben is.

Ezzel az érveléssel én tulajdonképpen egyet is értek. Viszont a dolog ennél azért árnyaltabb. Ugyanis szinte biztos, hogy mocskosul érezném magam utána, legalábbis egy darabig. Ezen kívül alapvetően nem a testiség hiányzik (hisz azt sem tudom mi az és már nem vagyok tini sem...), sokkal inkább egy érzelmi kapcsolat, és csak utána vágynék a testiségre. Tovább árnyalja a dolgot, hogy mit mondanék a "jövendőbelimnek", hogy előtte csak egy k.rvával voltam? Hazudnom kellene, ami nekem nehezen megy.

Ezen kívül a pszichológusom azt is javasolta, hogy ha esetleg találkozok is valakivel, soha, semmiképpen ne mondjam el neki, hogy nem volt még nővel dolgom, inkább hazudjam azt, hogy volt 1-2 rövidtávú kapcsolatom. Persze ez is logikus, de felfordul a gyomrom attól, hogy megint csak hazudnom kell egy ilyen fontos kérdésben.

További javaslata, hogy tulajdonképpen ragadjak meg minden lehetőséget, véletlenül se a feleségemet keressem. Pl. keressek egy elvált/gyerekes nőt, vagy egy "jól karbantartott" negyvenest. Én viszont nem állnék le olyan nővel, akiben nem látok hosszabb távú lehetőséget, a szexkapcsolat számomra jelenleg értelmezhetetlen.


Igaza van a pszichológusomnak, követnem kéne a tanácsait? Mit tennétek a helyemben?

Van ezen kívül még egy-két lehetőség a tarsolyomban, de már magam is hajlok arra, hogy előbb-utóbb nem lesz más választásom, ha nem akarok egyedül maradni.



2022. jún. 26. 19:04
1 2 3 4
 31/32 A kérdező kommentje:

#29 Kedves vagy. Mélyenszántó gondolataid hatására el is morzsoltam pár könnycseppet, amíg a vécén ültem.

#30 Lebuktattál. Pedig mindent elkövettem, hogy a gyakori cizellált gondolkodású népe elől elrejtsem az igazságot.

2022. júl. 3. 09:09
 32/32 anonim ***** válasza:
100%

Majd hiányozni fog egy szex kapcsolat ha a tökéletes jovendobelidnek 2 hónapja faj a feje.

Lépj túl ezen, két prostival voltam aztán meg meghazasodtam. És nagyon hiányzik most az, amit a pszichologusod próbál ajánlani neked. Ne kövesd el ezt a hibát amit én, élj egy kicsit. 33F

2023. febr. 1. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!