Hogyan viselitek a hosszan tartó magányt, tarstalansagot? Szerintetek miért van olyan sok magányos ember? Miért olyan nehéz elkotelezodni, főleg férfinak még akkor is ha szereti a nőt?

egyre rosszabbul. már ott tartok hogy úgy érzem rohadok belülről, 13 éves korom óta szeretnék barátnőt de eddig nem találtam egy normális lányt sem, értéktelen kurwákat viszont tonnaszámra látok

20f

Szerintem ez a társadalmunk rákfenéje. Egyre több ember van egyedül, mert a karrier például sokkal fontosabb mint emberi kapcsolataink. A felszínesség a mély kapcsolódások helyett. Mindenki rohan, siet, sok a választék, nem építünk ki már igazi személyes kapcsolatokat mert van lehetőség a neten, lesz másik. Emellett az értékek átrendeződése sok csalódással jár.

Én azt vallom sokkal több ember szar párkapcsolatban, mint ahány szingli van. Plusz párkapcsolatban is lehet valaki magányos.

Manapság meg sajnos mindenki rövid távon gondolkozik, megvesz egy telefont, autót bármit hogy x ideig legyen aztán veszi az újat. Így van ez a kapcsolatokkal, most ez így tök jó, de hogy félek attól h mi lesz velem 20 év múlva, és közel sem biztos hogy őt akarom magam mellett, mert mi van ha történik valami....

Ez bonyolult társadalmi pszichológiai és szociológiai kérdés, youtubon van egy csomó jó beszélgetés, interjú vagy podcast amit lehet hallgatni a témában, és hozzáértő emberek, kutatók boncolgatják.

Elég magányosan élek, ez az idő 99%-ban nem zavar, nagyon ritkán van az, hogy vágynék egy párkapcsolatra (pl. utcán sétálva látok egy nagyon szerelemes párt - sajnos nekem ilyen valószínű nem lesz - de ahogy jött ez a gondolat, úgy el is illan).

Elváltak a szüleim hamar, anyumnak sohasem volt senkije. Egyszerűen nem érzem azt, hogy kellene egy férfi az életembe. Szeretem, hogy azt csinálok, amit akarok, nem kell alkalmazkodnom senkihez. És nem arról van szó, hogy rossz az alkalmazkodó képességem, ha szükséges, simán rugalmas vagyok bármiben. A lényeg az, hogy a magánéletemben nem kell alkalmazkodnom, ha nem szeretnék. Plusz nagyrészt csak a saját döntéseim határozzák meg a sorsom.

24n

Individualista világot élünk, ahol az egyén van fókuszban, aki elég sokszor a karriert választja az emberi kapcsolatok helyett. Mostanában a kommunikáció sem épp a fénykorát éli, így pedig még nehezebb mélyebb, normális emberi kapcsolatokat létrehozni.

Többen félnek az elköteleződéstől is, nem állnak rá készen, vagy túlzottan szabályozottnak érzik. A környezetemben is már nem egyszer hallottam azt az utóbbi hónapokban, hogy nyitott kapcsolatban élnek, ami nekem megint csak fura koncepció.

Engem igazából nem a társ, hanem a barátok hiánya visel meg. Pedig volt belőlük pár, csak az elmúlt évek alatt sorra kikoptak az életemből. Ami nem kicsit bántott, de tudom, hogy én megtettem mindent. Mégis hiányoznak.

Nem párkapcsolati síkon érzem magányosnak. Elég sok kavarást láttam az ismerőseim körül ilyen téren, és bár nem jelenti ez automatikusan azt, hogy én is úgy járnék, azért a dráma cseppet sem hiányzik.