Van kiút a boldogtalanságból?

Elmondom neked, hogy az öngyilkosság nem kiút.

Egyébként a mai világban ennyire fogalmatlannak lenni, nem is értem.

Én 12 éves koromòta utálok mindent. Utáltam az iskolát, az osztálytársaimat, a szakmát amit tanultam, tanárokat, òrákat, sőt már igazából az óvodát is gyűlöltem, de utáltam a tömegközlekedést, otthon lenni is utáltam kb mindig, stb.

Most sem változott semmi. Barátaim nincsenek, párom nincs, a munkahelyen idióták vesznek körbe, szóval utálok továbbra is mindent.

Az első részlet, amit fontosnak találok letisztázni, hogy - véleményem szerint - a boldogság (és annak szintje) egyénre szabott. Hiába van egy "boldogságra ráhúzható valami" az átlagemberek szintjén, minden ember az ingerek különböző szintjeinek harmóniájától képes boldognak lenni, mert ennyire különbözünk mégis egymástól. Azok az emberek képesek jól kijönni egymással, ahol nagyjából szinkronban van ez a harmónia és értékrend, de azt felejtsd el, hogy két teljesen azonos gondolkodású, értékrendű embert is lehet találni, - mert ha másban nem is, de minimum a színárnyalatokban szeretetében fogsz találni eltéréseket.

Tehát abban látom a problémád megoldását, hogy nem vetted, veszed a fáradtságot önmagad megismerésére. Ha ismernéd magadat, akkor nem lenne kérdés, hogy simán találnál magadnak ápolásra érdemes kapcsolato(ka)t, hobbit, emberi értékeket és a világban elfoglalt helyedet felismerve jobban éreznéd magad abban az életben, amit az ismeretek birtokában is egyre többen utálnak. Más azonban fixen ismerve körülményeket megélni egy életet, mint teljes bizonytalanságban lebegve leélni. Lényeges a kettő közötti különbség, - ha tisztában vagy a bizonytalanság pszichikailag romboló erejével. A bizonytalanság érzete az, amelytől a legtöbb ember kikészül, - megint más kérdés, hogy kik azok, akik ezt képesek felismerni, illetve felvállalni is.