Hogyan lehet úgy leélni egy életet, hogy érzelmileg senki sem áll közel hozzád, nincs kivel megbeszélned a "dolgaidat"?

Úgy hogy azzal nyugtatod meg magad hogy ez csak átmeneti állapot, nem fog örökké tartani, aztán pedig megteszel mindent hogy tényleg így is legyen.

Nehezen

Vannak jobb és vannak rosszabb időszakok, bele kell törődni mást nem nagyon lehet.

Hozzá kell szokni és meg kell tanulnunk értékelni a saját társaságunkat és lefoglalni magunk, mert ez egyre elterjedtebb lesz. Nyugdíj után már potyognak az emberek, ha valakinek vannak is barátai, azok ki fognak halni. Látom nagyszüleimen, hogy mennyire beragadtak a 4 fal közé és beszűkűlt a látóterük. Sajnálom őket, hogy még netezni se tudnak, ahol legalább beszélhetnének másokkal.