Egyedül érzem magam. Mit tehetnék? (Hosszú)

Egy születésnapi ünnepély(partY) margójára.

Nem élveztem. Bár nem ért semmi különösebb sérelem, de folyamatosan szembesülnöm kellett pár - egyébként állandó - problémával, amiken általában igyekszem túltenni magam, de sajnos ezeket az utóbbi időben egyre kínzóbbnak érzem és az ilyen alkalmak csak fokozzák mélységük. Kissé elszomorít és elszomorított ott is.

Az elején borzasztóan zavart, hogy amikor megpróbáltam csak beállni is egy-egy beszélgető körbe, fél perc múlva már kívül voltam rajta, mert valamelyik nagyobb és magasabb ember az arcomba nyomta a hátát és ezzel bezárta a kört, pontosan előttem. Nem vettek figyelembe, semmibe néztek, ez volt az érzésem. Beszélgessek valakivel? Miről, amikor még hallgatni sincs esélyem?

Beszélhetnék magamról, velem történtekről, de nem érdeklem ezeket az embereket. Nem baj, én szívesen meghallgatnék másokat is és beszélnék a velük történtekről, de senki nem jön oda hozzám, hogy meséljen valamit, mert mindenkinek megvannak már a megfelelő emberek arra, hogy az adott dolgot megosszák velük. - Ha én megyek oda hozzájuk kérdezgetni tőlük őket érintő, általuk is érdekelt dolgokat, akkor mindig egy-két tőmondattal gyorsan lerendezik és kész. Rettentő udvariasságuknak hála a válaszadás látszata megteremtődött, ki lehet pipálni, de érdemben nem történt semmi. - Ezen kívül eső területeken pedig az én és a mások érdeklődési körei aligha vágnak egybe, így nem maradt lehetőségem.

Most a lányokkal kapcsolatban, de tulajdonképpen minden más személyre(pl. egyéb ismerősök, osztálytársak, tanárok) is értelmezhető és igaz:

Többször is sikerült már elkapni egy-egy mondatfoszlányuk, hallottam is róla, tudok is róla, hogy "lúzernek, bénának, unalmasnak, furcsának, nem normálisnak stb."-nek, egyszóval jelentéktelen embernek tartanak. Jó, a környezetemben a legkevésbé vagyonos emberek egyike vagyok, alacsony, de sportos, de a legalacsonyabb és nem követem a divatokat, sem külsőségekben, sem eszmeileg. De ennyi. Ezek a tényezők már messze túltennének minden elfogadott társadalmi normán, hogy kizáró okot képezzenek? Így már elégnek sem lennék elég? Vagy aki kicsit is máshogy gondolkodik, máshogy viselkedik, más elvek szerint cselekszik az már valószínűleg selejt? Ez rosszul esik.

Miért esik rosszul? Először is azért, mert nem igaz, nem gondolom úgy, hogy a fenti jelzők közül bármelyik is jellemezne engem. Egy torz és hamis képet tartanak magukban rólam (már bekategorizáltak, elkönyveltek..) és ami még szomorúbb, hogy tenni se akarnak érte, hogy ez kitisztuljon, mert olyan szinten már nem foglalkoznak velem. Rosszul esik, hogy nem tudnak rám egyenrangú, esélyes férfiként tekinteni. Nem mintha szeretnék valamelyik lánynál is próbálkozni közülük, talán egy-kettő ha tetszik az osztályból, de nem szeretnék ilyen szempontból elnyomva lenni. És ami a legfontosabb az az, hogy azzal, hogy többen is ilyesféleképp gondolkodnak rólam, azzal minősítenek. És ennél fogva úgy látszik, hogy az én minőségem az ő értékelésükben egy "rendes férfi" helyett egy "szerencsétlen nyomorék" lett. Egy figyelmesebb, érzékenyebb, látva néző embernek ez pedig szembeötlő, felfogja a környezete visszajelzéseit és gondolom mondanom sem kell, hogy senki sem fogad szívesen efféle üzeneteket.

Végezetül pedig annyi, hogy ha még lenne is akivel bármiféle kapcsolatot létesíthetnék, azt a kapcsolatot nagyon kevés dolog, legfeljebb igaz szerelem, valódi szenvedély éltethetné, mert a legtöbben (jelen környezetemben) még csak hallásból sem ismerik azokat a dolgokat/témákat amikért én rajongok. És én sem tudom viszonozni egyesek lelkesedését a foci, a kocsmázás vagy éppen a részeges csépelés egy semmit mondó, lelketlen dal közönyös előadása iránt.

Hacsak nincs valami forradalmi ötleted, valószínűleg már próbálkoztam vele, igyekeztem, hidd el. Csak nagyon röviden: Egy ideig parkokba jártam ki edzeni (Street Workout), ez volt a kedvenc tevékenységem, ott a nálamnál kezdőbbeket segítettem, lelkesen oktattam, a nálamnál tapasztaltabbaktól pedig tanultam. Kor, háttér nem számít, csak a jelen emberi mivoltod és az elkötelezettség, hogy tökéletesítsd önmagad. Ennek ellenére ezt főként egyedül csinálja az ember. Megismertem egy-két parkourost és elhatároztam, hogy elkezdek kijárni velük edzeni, parkourozni, mert az dinamikusabb, némiképp szebb és ami a legfontosabb közösségi sport. De egy egyszerűbb rándulás után az orvosnál kiderült, hogy a gerincemmel több súlyos és kevésbé súlyos probléma is van, így kész, ennyi.

Ha szándékodban áll valami tanácsot adni vagy segíteni előre is köszönöm. Ha hosszúnak, blogbejegyzés szerűnek, nem ide valónak találod kérlek ne haragudj, de hol máshol oszthatnám ezt meg? És egy blogon ki válaszolna?