Meghallgatná a problémámat egy kedves anyuka (akinek mondjuk van már egy tizenéves lánya és tudja hogy kell egy kamasszal bánni)?

Persze, megóvni a rossz dolgoktól, ezzel minden rendben van addig, míg már odáig fajul a dolog hogy 19 éves létemre bele akar szólni a magánéletembe és igen, én ki merem mondani azt hogy lehet azért mert zavarja a boldogságom.

Ezt onnan veszem, mert az egész családom, vele beleértve nagy magyar párti. Még a család többi részének a véleményére nem sokat adok, de a szülők véleményére azért igen, mert mégis, nincsen testvérem, egy unokatestvérem van, de azzal se vagyunk olyan jóban, szóval ha anyám apám se lene, totál egyedül maradnék az életben. Megaztán a családhoz való ragaszkodásban nőttem fel.

Furcsa dolognak tartom egy anyától azt, hogy a gyermeke boldogsága piszkálja a szemét, és szó szerint tiltaná el attól. Onnan jöttem rá erre, hogy csak egy tipikus nemzetiségű típusú ember szúrja a szemét, akivel látta hogy totál boldogan éreztem magam, még jobban még valaha, de bezzeg ha egy angol vagy német vagy egyéb nemzetiségű lenne, az nem lenne probléma... Mi a különbség? Nem lehet ugyanolyan rossz ember egy angol pl?

Igen, én is úgy gondolom hogy a fiú kell, de őszintén, a mai férfiak nagyon lusták és teljesen el vannak kényelmesedve (az én tapasztalataim szerint). Ezt mondom úgy is, hogy látom felnőtt, házas férfiakon mennyir nem kedveskednek a feleségeiknek, mennyire mindegy nekik minden. Ez engem teljesen elboraszt. És akkor gondolok arra hogy rám is ez vár 10-15 év múlva?!

Kiábrándító...

Persze, kivételek mindigis vannak és voltak, de...

Mindenestre a jövő titka.

A fiúval barátok maradtunk-ő akarta így.