Egyedüllét elviselése hosszútávon?

Én az önmegtartóztatásra gyúrnék a helyedben...és arra hogy erős legyél minden helyzetben

Én olyan vagyok, mint annakidején a "barátaim/haverjaim", amíg a helyzet úgy adja szólok emberekhez, másként kerülöm őket. Egyrészt, mert általános óta szivattak folyamatosan a szemem miatt, akkoriban még nem tudtam magam megvédeni, csak nyeltem a sok beszólást és ez lelkileg sérülté tett, mióta dolgozom, már nem szivatnak, de nem bírok beszélgetni, megszoktam, hogy egyedül vagyok, négy fal közt. Kerülöm az embereket, amennyire lehet. Barátnőmmel meg családdal elvagyok és ennyi. Szóval nekem az egyedüllét nem okozna problémát, feltalálom magam. Ha tudja az ember szórakoztatni magát, akkor nincs gond (attól még nem őrül meg, csak jobb, mint tétlenkedni). Idegenekkel nem tudok szót váltani, mert nekem idő kell ahhoz, hogy megfogalmazzak magamban egy mondatot és beszélgetés közbe nem megy. Barátnőmmel nagyon jól eltársalgok (bár sajnos rajta is megmutatkozik, hogy engem mennyie megviselt, hogy szivattak napról napra, emiatt sokat veszekszünk, de próbálok már uralkodni magamon). Átlag ember? Attól függ mi számít annak, részemről egy átlag ember már egyenlő az iriggyel, meg a "visszahúzomamásikatamélybemertnehogymárboldogabblegyenmintén" tipus :)