Az utat keresem, valaki felkarolna és kezet nyújtana nekem? 15/f

Tisztázzuk, mielőtt belekezdenél. Amennyiben nincsen kedved sokat olvasni, most lépj tovább. Amennyiben nincsen kedved megérteni, hagyd azonnal ezt a szálat. Csupán egy platformot keresek ahova kiírhatom a problémámat, melyre megoldást egy ideje nem találok.

Múltamra visszatekintve nem valami előnyös emlékek születtek s maradtak meg emlékeim foszlányai között, mely miatt a szüleimre változóan tekintek. Általában utálat s gyűlölet fog el, főleg anyám iránt, apám iránt meg tiszteletlenség, szánalom. Rossz a kapcsolatom velük, legalább is az én részemről. Nővéremmel semleges.

Az évek folyamán a személyiségem magányos, önbizalmatlan, szeretni-vágyóvá érlelődött. Egyetlen célom, hogy valaki életébe belophassam magam, hogy viszont-szeressenek, ne csak én érezzek mindenki felé elfogadást.

Most nemrégiben, úgymond "látszólagosan-kitörtem" a gátlásaimból, hisz elkezdtem nyitni a külvilág felé. De tulajdonképpen csak egy maszkot, egy falat emeltem a két énem között. Van egy igazi-belülről fakadó szomorú, negatív, szeretni-vágyó énem, és egy maszkon ott lóg a pozitív, mindig vidám, "erősnek mondható" énem.

A maszkomat mások előtt nap-mint nap viselem, csupán itthon veszem le vagy ha egyedül vagyok. Mások pozitívnak látnak, én magamat negatívnak.

Időközönként meginog az egyensúly, s a falam leomlik, a maszkom leesik, sebezhetővé válok: Ilyenkor a kínos helyzet miatt elvörösödöm, arra gondolok: "bárcsak újra a falaim adta biztonságot érezhetném, bárcsak otthon lehetnék egyedül, magamba mélyedve, mindenki mást kizárva az életemet arra a meghatározatlan időre, mígnem visszanyerem erősségemet."

Sokszor van ilyen, erre a pia az egyetlen megoldás. Mostmár elkezdem rendszeresebben az alkohol társaságát keresni, olyankor könnyebben felengedek, nemleszek annyira feszült: nem gondolok olyanokra, hogy mások nemfogadnak el, nemgondolok olyanokra, hogy mások csak kihasználnak.

Túl kedves vagyok az emberekkel, ezért könnyen megeshet kihasználnak. Ezt nem kezelem könnyen, mivel sokan betudnak hülyíteni, hogy nekik fontos vagyok.

Elmúlt időben volt egy lány (van), akinek sikerült látszólagosan belopnia magát az életembe azáltal hogy bizalmas baráti kapcsolat alakult ki köztünk a részemről. A részéről talán csak az előnyök miatt fontos a kapcsolatunk. Megszerettem, túlságosan is.

Egyik legjobb fiú haverom és ez a lány össze voltak keményen veszve. Meg is értem, a fiú személyisége enyhén szólva indulatot keltő, a lányokhoz viszonyulása szánalmasan szexuális. A legjobb barátom a maszkom mögött. Olyannak ismer amilyen a maszkban vagyok.

Ez a lány barátom pedig olyannak ismer aki VALÓJÁBAN vagyok. Tudja milyen érzelmes, milyen félénk, milyen szerencsétlen vagyok. És elfogad.

Most egyik nap csakúgy "kibékültek" mivel "az év vége közeledett". Hónapokig egymást szidták, a lány részéről "perverz-szánalomraméltó-állatnak" elvolt bélyegezve ez a fiú, teljes szívből gyűlölték egymást.

Erre a lány rámír egyik nap, hogy "Kibékülünk a fiúval".. (idézés történik, összefoglalva ez volt a beszélgetés:)

Kérdezem "miért?"

Válasza: "Mivel év vége van. Am nemtom XD XD"

A lány értelmes, (mielőtt az írása alapján elítélitek) pont emiatt nem értem miért gondolkozik ilyen silány módon. Megértem, nemakar senkivel rosszban lenni. De ez nem indok a békülésre.

Másfelől az értetlenkedésen kívül érzek egy kis féltékenységet.

Tudjátok, ez a lány számomra a legfontosabb kincs amelyet adott az élet eddig, s reméltem is hogy nem veszi el. Erre leesik mostmár biztosan számomra, hogy énis csak egy vagyok a sok barátja közül, nem úgy mint nekem ő. Tudom, ez természetes, nem várhatom el, hogy én legyek az egyetlen barátja. Mégis féltékeny vagyok a világára, a pillanatokra amit mások töltenek vele, nem én.

Rossz érzés, le kéne szállnom róla. De egyre jobban fáj az elveszítésének gondolata, egyre jobban kínoz mikor ez a fiú barátom a képembe röhögve szánalommal teljes szemmel mondja, hogy "milyen jó ölelgetni ezt a lányt, milyen jó érzés volt negyed órán át a karjaiban tartania".

Irigylem, féltékeny vagyok, dühös.

Szánom őt, szánom a világukat, de legjobban a sajátomét: gyenge vagyok. Erősödnöm kell. Túl fontosak számomra a baráti kapcsolataim, ezért is van kevés, viszont megbecsült.

Fejlődnöm kell, ez a világ már megköveteli tőlem, hogy olyan legyek / azzá legyek amivé formál a külvilág: sok barát, kevés érzelem. Nehéz megtartani, de ez lesz az új célom. Hisz a mostani hozzáállásommal csupán csalódás érzetet keltek magamnak napról napra. Napról napra szomorúbb, és zárkózottabb leszek a pillanataimban, amikor nemérzem magam erősnek.

Istenem, ezer szó, ezer gondolat, millió érzés de kevés az idő. Kevés az idő, és a személy akit érdekel is ez.

- - - - - - -

Összefoglalt verzió, amit valószínűleg elvártok, mivel senkinek sincs kedve ennyit végigolvasni:

Egy lány belopta magát a szívembe, viszont neki csak egyvagyok a sokközül. Gyenge vagyok, és pont ezért féltékeny mindenre amit őt éri és nem én vagyok. Mit tegyek?

15/f Zsombor, Keszthely