Ti is éreztétek már ezt?

Gimnáziumban éreztem így. Azt az öt évet nagyon sajnálom, hogy elvesztegettem olyan embereknek, akik sohasem szerettek. Abban az osztályban mindig voltak páran, akik bántottak. Szavakkal, de volt, amikor megütöttek is. Volt két gyengébb fiú is, de őket azért nem bántották, mert ők is engem bántottak. Tesiórán is az arcomhoz vágták a labdát.

Röhögtek. Tavaly a vadiúj szemüvegemre lökték a labdát. Annyira elferdült, hogy meg kellet csináltatni. Szerencsére fillérembe se került a javítás, mert az optikus ismer, és mindig nála veszem a szemüveget. Maga sa szemüveg több, mint 100 ezer volt. A családom sokáig spórolta rá a pénzt.

És még a tanár "úr" (miért is szólítok úrnak?). Amikor szóltam, hogy bántanak, nem engem védett meg, hanem rám szólt, hogy hagyjam már abba! Pedig ők piszkáltak. A buszon is az egyikük odajött hozzám, és elkezdett ütögetni.

Elegem volt. De nem ütöttem vissza, mert akkor oda lenen minden fogam. Érettségire már tesiórára se mentem be. Habnem tanultam. Már két éve... A bántókat faceen töröltem!! Egyébként örültek, hogy ennyivel megúszták!