Ti miért vagytok magányosak?

Mert már nem vagyok kifejezetten fiatal, a legtöbb barátom-ismerősöm már rég családos, nekem nem sikerült - nem kell azzal jönni, hogy én b*sztam el, mert nem voltam sosem hűtlen, vagy felelőtlen, annyiból én rontottam el, hogy biztos rossz emberrel próbálkoztam -, és így már felnőtten idegenekkel már azt veszem észre, hogy nem kifejezetten lehet barátkozni. Nem szimpátia, emberi tulajdonságok vezérlik az embereket, hanem (elsősorban) anyagi vagy kapcsolati tőkére vonatkozó haszonlesés, érdekek.

A fiatalabbak (nem gyerekekre gondolok, ilyen huszonévesekre, 25-30 közöttiekre) még talán nyitottabbak, de ők meg azért nem hajlandók barátkozni, mert alapból öregnek tartanak, és élből elutasítják a dolgot arra hivatkozva, hogy "úgysem tudnánk semmiről sem beszélgetni".

Ettől függetlenül nem vagyok depressziós-alkoholista-drogos, rendet tartok, állatokat tartok, adok magamra, sportolok, sokat olvasok. Majd egyszer biztos véletlenül hátha akad valaki, akit érdekelni fog a személyiségem.

Nem érzem magam magányosnak szerencsére. Inkább a barátok eltűnése, baráti kapcsolatok megszűnése, érdektelenség zavar.

Volt két nagyon jó barátom, több mint 10 évig, egy kedves pár, együtt is béreltünk egy lakást, nagyon jó volt :) Aztán úgy alakult, hogy időnként kölcsön kértek tőlem, aminek a végére összejött nekik 400.000 Ft tartozás, és nem akarták visszaadni, ezért inkább leléptek :(