Magány, introvertáltság, menekülés, történetem töredéke. Mit tanácsolsz?

az alapproblémádról annyit, hogy, bár nem túlságosan ismert, a férfi nemi szervnek két változata van.

A többségnek úgymond hús pénisze van. Az húsból van, és akkora, amekkora, az izgalmi és a nyugalmi állapot között nincs nagy különbség, max 1-2 centi.

A másik fajta, a vér pénisz. Onnan jön a neve, hogy alap állapotban lehet, hogy össz 4-5 centi, de izgalmi állapotban akár négyszer akkora lesz, mert a vérerek felpumpálják vérrel. Persze ezt a fiú öltözőben nem látni rajta.

A többi problémához annyit tudok hozzáfűzni, hogy nem vagy egyedül. Én is olyan, ha kell humoros, de mély érzésű srác vagyok, akárcsak te. Nekem egyéb problémáim vannak, amiből kifolyólag sem párom nem volt/lesz/lehet, sem barátokat nem igazán találok, mert az emberek első benyomás alapján ítélkeznek.

Én mostanra lelkileg függetlenítettem magam ettől, és kerestem egy olyan életcélt, ami nem függ a külvilágtól.

A világ felé meg igyekszem eljutni arra a szintre, hogy megfeleljek a felszínes elvárásaiknak is, és kíváncsiak legyenek rám egyszer az emberek.

Mondanám, hogy szívesen barátkoznék veled, de az a tapasztalatom, hogy manapság a szexuáléisan túlfűtött kis világunkban 2 férfi már nem beszélgethet csajokon és autókon meg focin kívül másról, mert akkor b_ziknak nyilvánítják őket, vagy kiderül, hogy egyikük előbb-utóbb tényleg azt akarja..

De remélem, te is megtalálod a békédet.

Nagyon hasonló helyzetben vagyok, mint te.

Kérdező, te egy nagyon értékes ember vagy! Hidd el, hogy igen is sokat érsz, egy ilyen ember igazi kincs a mai világban, ahol szinte minden ember belerúg a másikba és abban talál örömet, hogy mást kihasználhatnak vagy megalázhatnak. Sajnos általában pont az olyan embereket bántják, mint te vagy én, akik mások, mint ők... Egyszerűen utálom az ilyen embereket, akik megaláznak és bántanak valakit, és azt élvezik hogy másnak milyen rossz. Undorító!

Tönkretehetik az ilyen dolgok az embert, és ilyenkor valamibe "menekülünk", pontosan tudom, átéltem én is. :(

Engem apukám bántalmazott kiskoromban, szavakkal is, mindig mondta, hogy nem érek semmit. Anyukámat is tönkretette, aki egy nagyon okos és szép nő volt, aztán pszichiátriára került, és mai napig gyógyszereken kell élnie. Szóval én nem tapasztaltam meg a családomban a szeretetet, belém azt "nevelték", hogy nem érek semmit, csak útban vagyok. Nem is igazán beszélgettem a szüleimmel, és szerintem emiatt is lettem csendes, önbizalomhiányos és visszahúzóďó.

Engem is bántottak a suliban, pont ezért, mert csendes és félénk voltam, alig mertem megszólalni, kb csak 1 emberrel tudtam elbeszélgetni. Feleléseknél kinevettek, mert mindig remegtem és elcsukló volt a hangom, ha épp nekem kellett kiállnom az osztályom elé. Folyton bántottak verbálisan, dobáltak papírgalacsinnal, és mondták, hogy egy hülye "búvalb*szott" kis senki vagyok. Minden napomat rettegés vette körül és szinte minden nap sírtam. Mégis voltak és vannak is álmaim, és én is igen is szeretek nevetni és jól érezni magam. De az osztályomban a többség csak azt látta hogy szótlanul ülök, nem beszélgetek és nem nevetgélek folyton, mint ők... És ezért belém rúgtak, csak ők azt nem tudták, hogy otthon milyen körülmények között éltem, és ezért voltam olyan, de ez senkit sem érdekelt, csak az, hogy belém rúgjanak.

Én egy fiúhoz "menekültem" akkor, hogy ne kelljen hazamennem, és vele eltudjam feledtetni a sok rossz dolgot, ami történik velem. Sajnos annyira vak voltam és annyira vágytam már a szeretetre, hogy nem vettem észre hogy a fiú csak kihasznál, egyre jobban megalázott és mondta ő is, hogy semmit sem érek és hogy csak egy antiszociális kis senki vagyok, akinek senkije nincs.

Nagyon összetörtek ezek a dolgok, annyira, hogy azt éreztem egy senki vagyok, és nincs értelme élnem. Megpróbáltam öngyilkos lenni, de a kórházban még időben megmentettek.

Azóta is pszichológushoz járok, aki nagyon sokat segített nekem. Mára már sokkal több önbizalmam lett, és rájöttem, hogy hiába nincs senkim és van mindenki ellenem, nem szabad még saját magamnak is ellensége lennem, becsülni és szeretni kell magam, akkor is, ha senki nincs mellettem. Próbálom jól érezni magam, megvalósítani a céljaimat és olyan dolgokkal foglalkozni, amik boldoggá tesznek. De sajnos a múltam máig egy nagy sebként ott van a lelkemben, ami miatt talán sosem szabadulok meg teljesen a depressziótól és a szorongástól.

De már tudom, hogy igen is értékes és szerethető ember vagyok, mert én tudok szeretni, becsülni, kedves vagyok másokkal és meglátom mindenkiben a jót, míg sokan mások csak a rosszat látják másban és csak rosszat akarnak másoknak. Na ők az undorító emberek, akik miatt nekünk, értékes embereknek sosem szabad rosszul érezni magunkat, nem szabad törődni velük!

Szeresd magad és mindig maradjon meg benned a remény. Gondolkodj pozitívan, lásd meg magadban a jót, és hogy képes vagy bármit elérni, amit szeretnél! A sportot meg ha szeretnéd, folytasd, az tényleg csak jó tud lenni. :)

Minden jót kívánok neked, remélem te is megtalálod a boldogságot, mert nagyon megérdemled! :)

[link]

Egy pár dolgot mondok csak, ami nem biztos, hogy örömteli, de tisztáz néhány félreértést, mert úgy érzem, olyan dolgok miatt érzel bűntudatot, amelyek miatt nem kellene.

Introvertáltság. Ez nem traumák hatására kialakuló személyiség, hanem veleszületett tulajdonság, a leírásod alapján rád nagyon is igaz, és ezzel semmi baj nincsen. Csupán a külvilágban van egy ilyen értetlenség, mert a média, a trendek, a vallás a kifelé fordulást hirdeti, aki meg természetéből fogva befelé forduló, mélyebb önelemző, arra hajlamosak földönkívüliként tekintetni. Ezzel meg lehet barátkozni, az introvertáltság jó tulajdonsága, hogy hajlamosít is rá - ha a trend fordított lenne, az extrovertáltak megőrülnének, hogy egyedül vannak a problémájukkal - persze idővel megtalálnák egymást.

"Először elgyengült a lelkem (férfi létemre sírok a filmeken)"

Ez nem elgyengülés. Szintén társadalmi trend, hogy "katonadolog", "egy fiú nem sír". Lélekben senki sem 100% férfi vagy nő, érzelmei pedig mindkét nemnek van, egy férfi úgyanúgy megélheti a bánatot, és sírhat, ha ezt elfojtja, később sokkal rosszabb formában törhet ki. Nem kell bűntudatot érezned emiatt, én például sajnos megtanultam nem sírni, és ez néha iszonyú teher, bár hagyom megélni a fájdalmat, de nem tudom kisírni. Emiatt nagyon lassan és nehezen múlik.

"nem tudok felszínes dolgokról senkivel sem beszélgetni"

Nem is kell. A hallgatás gyakran többet ér.

"Próbálok kocsikázni, kirándulni, de az sem megy, mert egyedül olyan, mintha csak álmodnék, hisz az álmodat is csak te magad látod, s éled meg."

Talán elsőre ez a legrémisztőbb, de ezzel is meg lehet barátkozni (introvertáltak előnyben). Minden tapasztalásunk absztrakció, sohasem teljes valóságában érzékeljük a külvilágot. És minden absztrakció a mi absztrakciónk. Vagyis nem csak az álmokat, hanem az égvilágon mindent egyedül élünk meg. A magunk közvetlenségében. Csak társaságban metakommunikációval, testbeszéddel osztjuk meg ezt az élményt, a fizikailag egyedül átélteket (pl. álmokat is) meg szavakkal, vagy akár a művészet nyelvén (utóbbit pedig a metakommunikációnál is magasabb szintre lehet fejleszteni). Én amúgy imádok álmodni, főleg ha felismerem, hogy éppen álmodok, mert akkor azt tehetek egyedül, amit csak akarok. :) Az élmények már önmagukban élmények, csak sajnos hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nem ér semmit, ha nem osztjuk meg másokkal. De ez nem így van (pontosabban annyit ér, amennyire annak tartod, döntés kérdése). A megosztás már egy másik (de közvetlenül szintén saját, absztrakt) élmény, ezért ez két élmény, ami olyan, mintha az egyet megosztva több lenne - lényegében igaz is. De az előbbi önállóan is élmény, nélküle viszont megosztani sem lenne mit, tehát az utóbbihoz nemhogy egy másik ember, de még egy megosztandó élmény is kell. Ezért érdemes megtanulni egyedül is örülni, mert nem lehet mindig mellettünk valaki. Ilyenkor szokták felhozni ellenérvként a "társas lény"-t, de szerintem a társas lény egyedül is jól érzi magát, szemben a társfüggővel, aki társaságban is görcsölhet, ha a kapcsolatot bizonytalannak érzi. Az egyedüllét félelmetes, de csak te vagy, akitől okkal félhetnél. Olyan, mint mély víz. Úszol, vagy belekapaszkodsz a másikba. Ha tudsz úszni, zavarni fog, aki beléd akar kapaszkodni ahelyett, hogy melletted úszna. Ezért ha nem tudsz úszni, nagy eséllyel kapaszkodsz egy másik nem úszóba, aztán együtt süllyedtek.

Szerintem a sport folytatása kitűnő indulási alap, vagy akár egy hobbi keresése, ami lehet alkotó, akár a művészetek felé elindító (persze maga sport is egy önkifejezés). Értékeld, amid [most, a jelenben] van (jó állás, nyelvismeret); a drogos élményre meg bátran mondhatod, hogy legyőztél egy komoly ellenfelet, mert hát letetted, ennél több nem kell. Ami nem öl meg (és tanulsz belőle), az megerősít.

Az biztos hogy a jelenlegi életed egy katyvasz, és ha ezt így folytatod akkor szépen haladsz az öngyilkosság fele.

Ha pénzed van akkor bármiből ki tudsz lábalni! Csak a romantikus filmekben mondják hogy pénzért nem lehet boldogságot venni.

Fogadd el hogy te magadon a gondolataiddal nem tudsz más segíteni. Első dolog a pszichológus. Sok helyen van negatív vélemény róluk, de nálad már jóval problémásabb eseteket is kikezeltek.

Neki mond el ugyanezeket szépen sorba, és minden héten menjél el kétszer, ő többet tehet mint mi.

Másik dolog meg valami örömlány,akinek nem is a szexért, de fizethetnél akár beszélgetésekért stb. hogy szokjad a dolgot. Aztán később egy társkereső. Tűz ki célokat és érd el.

Még csak 26 éves vagy, nincs veszve semmi:) de ha továbbra is azt az életet éled mint eddig akkor veszve lesz.

Én nem vagyok fiatal. Olvasni szeretek. Így leltem rá a te kérdésedre is.

Munkád van, anyagiak rendbe vannak, fiatal vagy, hát ez már magába véve egy fő nyeremény.

Nagyon sok minden, van ami az életünket meg keseríti, hátrány szenvedünk miatta jaj de sok minden ért engem ami miatt a mai napig szorongok. Nem sorolom fel a gyerek korban ért traumákat, mert végtelen fel sorolás lenne. És hidd el végig sírnád a történetemet. A felnőtt korom sem volt álom utazás.

Mai napig olyan fóbiám van amiről nem merek beszélni senkinek sem. És végig csináltam életem során, mert minduntalan be kellett mennem,oda ahol a félelem úr volt.

Nem gyógyultam ki belőle. De sok sok minden van ami gyerekkoromban kaptam. Olyan fiatal vagy és gondolom csinos is. Nem kell, hogy másnak meg felelj, magadnak ha meg felelsz (Már pedig meg felelsz) Mert tudod mi az ami jó benned. Akkor minden oké. Nem kell mindenkinek meg felelni! Nehezen ismerkedsz? Igen ez baj, de mekkora baj ahhoz képest pl/ nincs keze? vagy lába? Okos vagy csak kicsit bátortalan, félsz a nőktől? Próbálkozzál barátokkal először, nem mindenki képzel rosszat ebbe. Nem veled van baj! A világgal, ha mindjárt mást látnak a barátságba. Aztán jöhetnek a nők. A baráttal mindjárt könnyebb lesz csajozni is. Ne félj barátot találni magad mellé. Az se baj ha ő is bátortalan, majd meg látod ketten mennyivel könnyebb lesz. Leszel te még boldog, most kicsit nehéz, de ezen túl jutsz akkor nyerő vagy. A fóbiáid biztos meg maradnak, de hidd el azokkal jól meg lehet élni. Én ezt tudom. (61) Nem kell mindenkinek meg felelni! Magadat szeresed és tudni fogod mi a jó neked. A nőktől meg ne félj, szeretik a nők a jó pasikat meg tanítanak neked ők sok mindent. Inkább vigyázz velük, mert azoknak aztán van bajuk bőven.

És még valamit a pénz nem boldogít? De hogy nem!

Képzeld el magad állás, pénz nélkül hü? Képzeld el azt akinek se állása se pénze. Beszélsz nyelveket? Te egy igazi férfi vagy. Csak még nem tudsz róla. És ha néha néha kudarc ér hát istenem, az is kell az élethez, anélkül nem élet az élet.

Kívánok neked sikert az életben, és mi előbb egy igazi önzetlen barátot aztán egy barátnőt.

Szia!

Végigolvastam a történeted, és bár segíteni sajnos nem igazán tudok, azért fogadd együttérzésem.

Tudom, hogy egyáltalán nem nyugtat meg, de sokan vannak hasonló, vagy még rosszabb helyzetben. Viszont neked megvan rá a lehetőséged, hogy javíts rajta. Szerintem érdemes lenne felkeresned egy pszichológust. És a sportot ne hagyd abba, az tényleg sokat segíthet! :) Kitartás!