Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Egyedül vagyok, mit tegyek?

Egyedül vagyok, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Nem szoktam ezt a weboldalt használni, de most úgy érzem hogy tényleg szükségem van a segítségre.

Hogy megértsétek a helyzetemet, kezdem az elején. Egy évvel ezelőtt még az a tipikus boldog, optimista ember voltam, akinek csomó barátnője van, eljár velük vásárolni, ilyenek. Aztán elkezdődött a középiskola, ahol nem ismertem senkit, de már az első héten szert tettem rögtön három barátnőre, akikkel folyvást együtt voltam. Régi barátnőimmel tartottam a kapcsolatot, és megismertem egy fiút, akivel nagyon boldog kapcsolatunk volt, minden nap találkoztunk, hiszen egy osztályba jártunk.

Aztán egyik nap anyám estig nem jött haza a munkából. Fürdés után apámat felhívták telefonon, és közölték vele, hogy anyámnak hatalmas karambolja volt, és még a helyszínen meghalt. Na az én boldogságomnak itt lett vége. Minden nap sírtam, egy hónapig nem is jártam iskolába. Vagdostam magam, fekete cuccokat kezdtem el hordani, és sosem mosolyogtam. Nem reagáltam az üzenetekre, és a hívásokra. Egyedül akartam lenni, és sírni.


Ennek már fél éve, csak most tudtam rávenni magamat hogx valajol kiírjam magamból ami történt velem. A barátnőim amint megtudták, hogx mi történt, siettek hozzám vigasztalni, de megmondom őszintén: eltaszítottam őket magamtól, nem akartam beszélni senkivel. A barátom mióta tudja hogy vagdosom magam, és depressziós vagyok, eltávolodott tőlem, miután kérte hogy hagyjam abba mert aggódik értem, de nemleges választ adtam.

Mostanában azonban itt van az év vége, és egyre elveszettebnek érzem magam. Úgy érzem, hogx szükségem van az emberekbe, de azok már nem akarnak velem lenni.

Amint iskola után hazajövök, olyan érzés fog el, mintha nem lenne senkim, és nem számíthatnék senkire.

Sokszor csak ülök, és frissítgetem a telefonomon a közösségi oldalakat, mint facebook, instagram. Sosem némítom le a telefonomat, hátha valaki ír nekem messengeren, viberen, whatsappon, vagy skypeon. De nem ír és nem keres engem senki. Végtelenül egyedül érzem magam, értelmét sem látom az életemnek, meg akarok halni. Apámat csak reggel és este látom, napközben dolgozik, aztán iszik.

Barátokat szerezni nem tudok, ha odamegyek az osztálytársaimhoz, undorodva fordulnak el tőlem.

Amikor nem iskolában vagyok, itthon végzem el a házimunkákat, vagy csak sírok az ágyamon.

Mit tegyek? Mit csináljak, hogy az életem újra értelmét nyerje? Vagy itt már semmi nem segíthet?

15/L



2016. jún. 13. 18:56
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Hagyd abba a vagdosást és ne taszítsd el azokat akik szeretnek (barinők, párod), mert akkor nagyon rossz lesz, még a mostaninál is rosszabb. Mert ha ők vannak, akkor már beljebb vagy. Beszélgess velük, főleg a pároddal.


Nem az osztálytársaiddal foglalkozz, hanem azok akik vannak és segíteni akarnak. El kell fogadnod a segítségüket, és neked is viszont kell szeretned őket, mert ha eltaszítod őket folyamatosan, akkor előbb-utóbb megunják és már ők sem lesznek neked.


Ami történt, szörnyű. Isten nyugosztalja édesanyádat, azonban, és ez a legfontosabb, az életnek tovább kell mennie. Édesanyád, aki életében szeretett téged és törődött veled, nem ilyen életet szánt neked. Neked nem csak érte, az ő emlékéért, hanem magadért (és ez a fontosabb) élned kell egy boldogabb és teljesebb életet.


Az életednek akkor van értelme, ha te magad adsz neki. Ne külső tényezők határozzák meg ezt számodra. Ami történt szomorú, de megtörtént. Emlékezz a jóra és légy boldog. Ez nehéz, nagyon.


Első körben beszélgess a barátnőiddel. Rendezd el velük a dolgaid. Kérj bocsánatot tőlük. Vagdosást feltétlenül abbahagyni, hajat pedig nem feketére festeni. Ha ezeket megteszed már jobb lesz a közérzeted.


Napozz, nézd az EB-t, ha nem érdekel, akkor is, legalább lefoglal, a frászbukot meg az instagramot meg egy kicsit jegeljed. Itt a nyár, lehet újrakezdeni, van rá időd, szedd össze magad.


Beszélj édesapáddal is. Kérd hogy ő is változtasson. Rendezzétek el a dolgaitok.

2016. jún. 13. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Boxolj.
2016. jún. 13. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Részvétem anyukád miatt :/


Sajnos az emberek hajlamosak hosszabb időre megsértődni, ha egy rossz pillanatodban nem azt mondod nekik amire vágynak. Főleg igaz ez a tini korosztályra.


A barátnőiddel próbálj kibékülni először, írj rájuk vagy keresd őket személyesen. Mondd el nekik hogy sajnálod ami történt, de meg kell érteniük hogy nehéz időszak volt az. Ha tényleg barátnők, akkor megértik és újra jóban lesztek. Ha elutasítanak akkor nem is érdemelnek meg barátként.


Ha már nem vagdosod magad, megpróbálhatsz beszélni a barátoddal is. Ő az aki melletted van(volt), aki téged választott párjának, neki is szerepe van abban hogy újra teljes legyen az életed. És nem elég annyi hogy "Légyszi ne vagdosd már magad". Nem az lett volna a megoldás hogy otthagy miután nem hagytad abba a vágást kérésre. Hanem veled kellett volna maradnia, vigasztalnia, és ha kell tettlegesen is megakadályozni az önsanyargatásodat. Hogy legalább rá támaszkodhass amikor mindenki elfordul. Persze a fiút is meg lehet érteni, de.. mindegy.


Apáddal beszéljetek meg közös programot. Valószínűleg azért iszik esténként, mivel még nem tette túl magát anyukád halálán. És szerintem ezzel te is így vagy. Menj oda hozzá amikor normális, öleld meg, és éreztesd vele hogy te ott vagy neki. Csináljatok apa-lánya napokat, sok közös programmal. Ilyenkor fontos hogy a család összetartson. Hidd el ha apukád látja hogy te tényleg ott vagy neki, inni sem fog többet, és talán szakértőhöz is elmehettek. Nem díjazom a pszicho-bigyó orvosokat, de ilyenkor tényleg tudnak segíteni :).


Esetleg vannak közelebbi rokonok akik segíthetnek valamiben?


Végső tippem: Ismerkedj máshol is a sulin kívül :) Biztosan van hobbid, vagy valami amit szeretsz. Lehetőséged szerint keress olyan csoportokat, klubokat ahol hasonló érdeklődésűek vannak.


És ne kínozd magad légyszi. Meghalni meg végképp ne akarj. Szerintem anyukád is annak örülne ha teljes életet élnél, és értékes ember válna belőled, nem pedig vagdosnád magad és depressziós lennél. Valamint mindig vannak emberek akikre számíthatsz csak keresni kell őket :)

2016. jún. 13. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:

Megkönnyeztem. Nagyon nagyon sajnálom, ami anyukáddal történt. Viszont a vágdosást komolyan abba kell hagynod!!! Megértem, hogy ez egy nagyon nehéz időszak számodra de neked is megkell értened, hogy az élet megy tovább. Ez ilyen sajnos.És nem szabad magad tönkretenned, mert még fiatal vagy és előtted áll az egész élet.

Ha szeretnél, írj és beszélgethetünk itt is és facebookon. Ahol neked jobb.

És mégegyszer nagyon sajnálom és fel a fejjel!!!

2016. jún. 13. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Üdv.Részvétem anyukád miatt.Mindenképpen valami elfoglaltságot kell találni magadnak.Itt neten segíthetek neked ha személyesen nem is ,hasonló cipőben jár a társaságom is.Ha netes "barátokat" keresel meghallgatunk és elég gyakran összejövünk kockulni vagy csak dumálni,ha gondolod írj és felveszem a kapcsolatot veled.
2016. jún. 14. 01:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!