Szerintetek van érzékem az íráshoz ha ezt végig olvassátok? A másik része a kérdésnek, hogy ez alapján a leírás után nem ismeri valaki ezt a srácot aki a borároson etet galambokat?

Tudom, hülye kérdés, de nem tudom feladni, mert vannak emberek akikben egyszerűen van valami. Valami ami másban nincs. Meg is lepődtem, mert engem sosem érdekel senki, de a galambetető srác mosolyában volt valami nem evilági nyugalom amit azon a fülledt augusztusi délutánon árasztott magából. Pont a jegyautomata mellett ült és előtte egy sereg galamb ő pedig nevetett feléjük és erre a képre értem fel a lépcsőn. Ő volt a második dolog amit észrevettem mikor felnéztem, természetesen az első a buszmenetrendes tábla volt. Megláttam, hogy még van időm jegyet venni, az automata felé néztem és azon kaptam magam, hogy egy fehér fényt sugárzó felettéb különleges élőlényt fürkészek pár másodperce nyitott szájjal. Égi sugallatra ő is felém nézett, bele a szemembe mintha látná a lelkem. Mosolygott velem pedig forgott párat a világ így kutyástul mindenestül leültem és elkezdem várni, hogy elmenjen mert kellett a drága kutyuskámnak a jegy, viszont nem akartam elüldözni a seregét és őt sem....Nem vetettem meg a gondolatot, hogy csak figyeljem őt határozatlan ideig a tér másik végéből ami elég beteg gondolat, de valamiért nagyon bejön az érzékeny kis fejemnek a plátói romantika.

Volt egy kislány aki mellettem ült az anyukájával és egyszer csak a galambok haszontalanságáról kezdtek beszélgetni. Nagyon mély felháborodást keltett bennem főleg ott és akkor úgy tűnt nincs is a galambnál fontosabb állat, persze az én kis Bobomon kívül aki hűségesen ült a lábamnál és látszólag szerinte sem volt fontosabb élőlény a galamboknál mert néha olyat rántott rajtam a galambsereg felé, hogy ihajj. Egyszer csak a kislány elindult a galambok felé... Ekkor két dolog kezdett villogni a fejemben. NENENENENENE! IGENIGENIGENIGEN! Egyrészt nyugodtan, legalább tudok jegyet venni másrészt ha nincs galamb féltem feláll az emberünk és nem látom többé. Ígyse úgyse, de jó volt késlelteni a fájdalmas búcsú pillanatát. Szóval a kislány hatalmas kacagások és kurjongatások kíséretében elhessegette a galambokat és akkor még jobban felcsillant a szemem. A galambos srác csak mosolygott a kislányra. Nézte. És a szemében semmi nyomra sem volt annak az érzésnek, hogy "takarodj már". Nagyon romantikus pillanat volt... Együtt néztük mosolyogva ahogy a kislány elüldözi a galambokat. Na ekkor volt az, hogy feltápászkodtam és 3 kör után a boráros körül oda mertem menni ahol ült, hogy vegyek egy jegyet. Eddig kb 50 perc telt el. Odamentem. Pontosabban a Bob húzott oda mert mire rászántam magam visszajött pár galamb és nem bírt magával.... Amint odaértem a srác szólongatni kezdte Bobot és zsömlével kínálta. Bob pedig lihegve farokcsóválva ugrott rá és üdvözölte. Én ilyenkor kissé hátrahagyva éreztem magam és szerettem volna drága kiskutyám helyében lenni akire olyan szépen mosolygott a galambos. Miközben vettem a jegyet a kutya jobbra balra rántgatott ahogy vetődött a galambok után, elég szerencsétlennek éreztem magam.... Nos csak elérkeztünk nagy nehezen a pillanathoz, hogy bedobjam a pénzt amit elejtettem és miközben fel akartam venni Bob rántott egyet rajtam én pedog kishíján megfejetem az automatát és orraestem. Hála az univerzumnak és a felettéb pofás mozgáskoordinációmnak sikerült megállni a lábamon és épségben fizetni. Ilyenkor már nem is reméltem, hogy hozzámszól, de mikor nagyon untam már az édes kis ebem rángatását kicsit erélyesebb hangon azt mondtam: "BOB, MIT CSINÁLROSSZKUTYAAMACSKARÚGJAMEG!" Erre a kis drágám jót mosolygott és a bajsza alatt motyogott valamit. Megkédeztem tőle, hogy "tessék?", de pont olyan némán mint ahogy ő az előző mondatot. A zoknimba pirulva futottam a buszomhoz azon gondolkozva, hogy hogy lehetek ennyire hasznavehetetlen ilyen szituációkban. Rájöttem! Mert 7 évente történik olyan, hogy tetszik valaki.... Elbújtam a busz végébe és lengettem magamnak a fehér zászlót. Ennyi volt. Feladom. De Bobnak is bejött a téma, mert felugrott a buszablakba és szúrta a szemével a drága galambos srácot aki megint csak mosolyogva, kissé meglepve nézte őt. Hát. Ilyen az én formám...