Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Most komolyan vehetem a...

Most komolyan vehetem a céget? Egyszer már elküldtek, hogy túl sok diákot vettek fel, így nincs rám szükség.

Figyelt kérdés

Korábban diákmunkát kerestem, az egyik iskolaszövetkezeten keresztül találtam az adott cégnél egy adminisztratív munkát, jelentkeztem rá, azonnal be is hívtak a szövetkezethez, hogy menjek be, mert felvesznek. Beregisztráltam, be kellett fizetnem a tagsági díjat, valamint elküldtek orvosi vizsgálatra, kérdeztem, hogy mikor kezdhetek, azt mondták majd értesítenek. Kb. 1-1,5 hét múlva kerestek szintén az iskolaszövetkezettől, hogy melyik nap menjek be a céghez, de arra a kérdésre nem tudtak választ adni, hogy aznap már kezdhetek-e vagy lesz valamiféle előzetes tájékoztatás. Odamentem a céghez a megbeszélt időpontra, behívtak egy tárgyalóba és közölték, hogy sajnos most nem tudnak alkalmazni, mert az iskolaszövetkezet túl sok diákot vett fel, ennyit nem keresnek, de ha esetleg megüresedik értesítenek.

Jelenleg 3 hónapra gyakorlati helyet keresek, az egyik iskolaszövetkezetnél érdeklődtem, hogy tudnának-e segíteni, javasolták, hogy nézzem át a munkaajánlataikat és ha valamelyik érdekel, akkor oda továbbítják az önéletrajzomat. Találtam egy pénzügyi gyakornoki lehetőséget, másnap hívtak is a cégtől, kiderült, hogy ugyanaz a cég, akitől korábban elküldtek, hogy az iskolaszövetkezet túl sok diákot vedd fel egy munkára. Megkérdezte telefonban, hogy hány napot tudnék egy héten menni, elmondta, hogy látja, hogy már dolgoztam hasonló munkakörben, itt is hasonló feladatok lennének. Mivel épp ráérek azokon a napokon, amiket felsorolt, így mondta, hogy egyeztet a kollégájával és visszahív. Pár perc múlva hívott is, hogy hétfőn kezdhetek, beszél is az iskolaszövetkezetessel, hogy léptessenek be. Ismét nem hívtak be interjúra, bár annyi előnye van a dolognak, hogy most a céggel egyeztettem le a dolgokat, előző alkalommal velük nem is beszéltem előzetesen.

Attól félek, hogy mi van, ha megint átverés az egész? Odamegyek dolgozni és megint közlik, hogy hát elszámolták a létszámot... Nem akarom újra átélni azt a kellemetlen helyzetet.


2016. szept. 21. 09:43
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Ha túl sok diákot küldtek a céghez az nem feltétlenül az ő hibájuk. Semmit sem veszíthetsz ha megint megpróbálod.
2016. szept. 21. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Igen, én is ezzel nyugtatom magam, mert végül is akkor előtte nem is beszéltem a céggel, most pedig azt is elmondták, hogy hétfőn lesz a tűzvédelmi oktatás, valamint azt is felajánlották, hogy gyakornoki szerződéssel is tudnának foglalkoztatni.
2016. szept. 21. 10:05
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
A túl sok diák a szövetkezet hibája, nem a cégé. Egyébként én diákként nem válogatnék, ha valami normális munkáról van szó, de persze te tudod.
2016. szept. 21. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Ebben igazad van, hogy nem feltétlenül a cég hibája, viszont azt akkor sem tartom korrekt dolognak, hogy behívtak és ott közölték, holott azt is mondhatta volna a cég az iskolaszövetkezetnek, hogy: ne küldj ide diákot, mert nem tudjuk foglalkoztatni, ha idejön nem fogadjuk, mert nem erről volt szó, így megspóroltak volna nekem egy kört és beetetést.

Ettől függetlenül mindenképp elmegyek és megpróbálom, mert az az igazság, hogy későn is kezdtem el keresni gyakorlati helyet, ezért nagyon örülök, hogy ahhoz képest elég hamar sikerült is találnom. A fizetés sem minimálbér, pedig a legtöbb cégnél a gyakornokoknak azt fizetnek végzettségtől függetlenül (pl. az Audiban a gépészmérnökök is 6 hónapig minimálbért kapnak).Úgyhogy holnap megyek beiratkozni a szövetkezethez, hétfőn pedig elmegyek megnézni a céget, csak bennem van azért az előző eset miatt a félelem.

2016. szept. 21. 10:29
 5/5 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem próbáld meg, nem veszíthetsz, ráadásul ha megint úgy járnál, akkor hivatkozhatsz a velük folytatott egyeztetésre, és hogy ők kérték, hogy léptessenek be. Sok sikert!
2016. szept. 21. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!