Azért nem köszönök vissza mert eszembe se jut, hogy valaki köszönne nekem?!

Egy egyszerű kis senki vagyok, de tényleg! Hajléktalannal majdnem egyenrangú nulla. Alacsony színvonalon élek, néha enni se nagyon jut. Barátaim, haverjaim évek óta nincsenek. A munkahelyemen is ha tehetem meghúzom magam és láthatatlan vagyok, elvégzem amit kell, de nem jut eszembe a tehetős, rendes, irodai munkát végző dolgozókkal vegyülni. Azért mindenki öltönyben meg kosztümben jár, milyen témája lenne nekik egy koszos, földön kúszó-mászó szerelővel? Már többször előfordult, hogy közülük felém köszöntek! Ilyenkor mindig a hátam mögé nézek, körbenézek, mert azt hiszem van ott valaki akinek a köszönés szólt. Aztán addigra vagy továbbmegy az ember vagy lefagyok hirtelen és nem szólok semmit. Emiatt elég rosszul érzem magam, de csodálkozok is hogy vannak ilyen rendesek emberek akik a magamfajtát is üdvözlik. Sajnos a nem sok eszem mellett az arcmemóriám is csapnivaló, így nem tudom a következő alkalommal kijavítani magamat mert nem is emlékszek ki is volt az.

Ráköszönni én nem szeretnék mindenkire, mert tényleg zavaró lehet, ha egy ilyen alak köszönget, főleg a hölgyek még meg is ijedhetnek, hogy egy ronda, talpig koszos ruhában lévő, olajos ember mit köszönget nekik. Az állásomat meg nem akarom elveszíteni, nagyon kell a pénz! Sajnos az előző munkahelyemről valójában azért küldtek el, mert a nagyvezér aszisztensnője kirúgatott mert mindig ráköszöngettem. Azért vettem rá a bátorságot, mert előtte megtaláltam a kocsikulcsát a parkolóban és odavittem neki. Aztán azt hittem hogy onnantól én csak úgy ráköszöngethetek. Pedig jobban tettem volna ha meghúzom magamat.