Azok az emberek akik kölcsönösen magányosak és boldogtalanok miért nem találnak egymásra?

Azt vettem észre, hogy általában a kapcsolatban vagy egy valaki aki sokkal pozitívabb és erősebb "lelkű" és van egy másik fél aki kicsit érzékenyebb, hangulat ingadozós és kell mellé egy stabil, erős személyiség aki ilyen időszakban is ott van mellette és segít.

Nem nagyon látok olyat, hogy két szomorkás, hangulatingadozós ember párkapcsolatban lennének. Talán azért mert nem tudnak egymásnak segíteni? De ez meg hülyeség mert nagyon meg kéne érteniük egymást.

Na most az lenne a kérdésem azok az emberek akik nem ennyire pozitívak és erősek van esélyük hasonló típusú és mentalitású emberrel ismerkedni vagy így kapcsolatban lenni?

Mert kicsit ilyennek gondolom magamat és az szerintem egyértelmű, hogy egy lány valami biztos pontra vágyik és nem egy olyan pasira akit még neki kell ápolni vagy nem tudom...

Nem vagyok depressziós meg ilyesmi csak elég magam alatt vagyok (most azt nem tudom egy kapcsolat mennyit változtatna mert még nem volt) és sokszor ilyen semmihez sincs kedvem és elvagyok magamban. Ilyenkor lehet egy pozitív személy ki tudna húzni ebből vagy már egy olyan ember is aki megért és ott lenne mellettem és beszélgetnénk vagy valami. De félek ez csak a fejemben működik és valóságban nem erre vágyik egy lány.

Ma is sok magányos embert láttam Valentin-napon és ebből jött az ötlet mennyi magányos és szomorú ember van akiknek nincs párjuk. Ezek az emberek miért nem találnak egymásra? Lerí róluk, hogy vágynak erre mert látom, hogy megbámulnak 1-1 párt (igen, lányok!) de valahogy elszalad mellettük a lehetőség vagy nem tudom miért nem jönnek össze azok az emberek akik láthatólag ugyan arra vágynak...

18/F