Mást sem keres soha senki?

Nekem két gyerekkori barátom kezdte ezt csinálni.

Az egyik nemrégiben új közeget talált és az szerintem kielégíti társaságilag, igazából észrevettem, hogy sokszor akkor keresett, ha keseregnie kellett. Közös programot nagyon ritkán csinál már velem, legutóbbit is hirtelen lemondta-ez már többször megtörtént. betegségre hivatkozva. Érdekes módon akkor nem beteg, nincsen rosszul, amikor másokkal van program.

Másik barátom meg lassan csak akkor keres, ha valamire szüksége van, mondjuk benne mindig volt egy önző faktor, erre már szüleim is felhívták a figyelmet régebben.

Ő évente max. egy programot engedélyez, persze menő üzletfelekkel mindig ráér szórakozni menni.

És mindketten úgy gondolják, hogy ez így tökéletes barátság.

Jham. Se szülők, se rokonok, se ismerősök. Barátom már nincs is pont ezen okból kifolyólag. Aki magától nem keres meg, annak nem vagyok fontos.

És ezt nem úgy értem, hogy mindig csak a másik ember keressen. Hanem ez legyen kölcsönös. De ha hónapok/évek elteltével is mindig csak én kezdeményezek beszélgetést vagy találkozót, akkor azért az úgy elgondolkodtat...

Úgyhogy kb pont ezért vagyok teljesen egyedül. (szó szerint... Egyedül élek és soha nincs kihez szólnom. Ma pl irgalmatlan rossz napom van, de végül is a fal és a párna elég jó hallgató közönség.)

Jah ugyanez, de már elengedtem.

Egy ideig próbálkoztam, aztán leszartam...

Én 31 vagyok, így tapasztaltam már ezt középiskola, meg egyetem után is. Sajnos én is úgy látom, hogy a legtöbb emberi kapcsolat körülöttünk az adott élethelyzethez kötötten működik csak. Amint vége annak az élethelyzetnek, vége a kapcsolatnak is, vagy azonnal, vagy évek alatt épül le fokozatosan. Elég kiábrándító.

Kivételt csak a családi, és a párkapcsolatok jelentenek.

Mindig, minden változik körülöttünk, és változnak az emberi kapcsolatok is. Nehéz ezt azért elfogadni. Hosszú évek alatt megváltozik a másik ember, és más dolgok lesznek neki a fontosak, vagy más emberek, nem feltétlenül te. Sajnos ez van.

Tapasztalatom szerint az igazi, életre szóló barátság nagyon ritka, 15-ből 1, ha van. A többi abban a 4-5 évben működik csak, amíg tényleg napi szintű kapcsolatban tudtok lenni, a közös élethelyzet miatt.

Utána legalább is, lassabban, de 4-5 év alatt rólam is lekopott mindenki. Volt, aki 2 év alatt. Így járt a párom is az összes középiskolai, és egyetemi barátjával is.

Nekem még van 2, 10 évnél is régebbi barátságom. Ezek megmaradtak, de az idővel és velünk jó nagyot változtak.

Ezen kívül fejben én is ott tartok 31 évesen, hogy teljesen felesleges barátokat keresni, úgyis otthagy mindenki előbb, vagy utóbb.