Akik irigylik a jól fizető szakmák dolgozóit azok miért nem képzik magukat és kezdenek el dolgozni az irigyelt szakmában?

Talán mert nem így működik?

Kell hozzá tehetség, embertelenül sok szorgalom (és ez is egy képesség!!), általában megfelelő mennyiségű pénz is a tanfolyamokra, esetleg adott esetben arra is, hogy X ideig nem dolgozol, csak tanulsz vagy 6 órás munkahelyet keresel.

Sport, barátokkal lét, hobbik helyett nagyjából napi szinten le kell ülni és tanulni kell, akár este 6-kor, munka után, úgy, hogy fél 10-kor már aludni kellene a 8 óra alváshoz.

Lehet olyan is, hogy a családi háttér nem engedi ezt meg.

Aztán 2-3 évig képzed magad és vagy sikerül, vgy nem.

Nem minden szakma olyan, hogy elvégzel egy könnyű OKJ-t és esetleg még mellétanulsz vagy levelezőire mész és elég a vizsgaidőszakban tanulni - jó, akkor szívás, de elég az.

Én egyébként éppen átképzem magam, ennek fényében írom ezeket.

Csak egy pelda.

Az egyik ismerosom IT-ben dolgozik, nagyon jol keres. Amiert irigylem az az, hogy ot mindenben tamogattak a szulei, amikor nem vettek fel egy iskolaba, akkor elinteztek neki a szamitogepes sulit, szereto szulei vannak es eleg jo anyagi hatterrel rendelkezik.

En szegeny csaldban nottem fel, es az is csoda, hogy erettsegim van, amit kiharcoltam magamnak, mert apam mar 17 evesen el akart zavarni dolgozni. Kimeletlenul behajtotta rajtam a rezsit stb, amig az occsem pl ingyen el, o a masodik hazassagbol van es fiu. 20 evesen elkoltoztem alberletbe, mert inkabb oda fizetek.

Ilyen hatrannyal eleg nehez elindulni az eletben, amikor nincs semmid es senkire nem szamithatsz, es amiert az IT-s ismerosomet irigylem es merges is vagyok ra, az a beszolas,

Hogy csak kemenyen kell tanulni, ne legyek lusta" Neki konnyu volt, nekem kb a tulelesrol szol az eletem.

De amugy elkezdtem tanulni, es meg 2 ev nyomorgas van, de aztan nekem is jo lesz.

Én nem irigységnek nevezném, hanem van bennem egyfajta vágyódás az iránt, hogy bár az én területem is értékelt lenne állami szférában is. Jelenleg elég nehezen jövök ki a fizetésemből, pedig se család, se gyerek nincs még, csak egy kutyám, ,,akit" el kell tartanom. Nyilván a lakhatás sincs ingyen, jelenleg vidéken dolgozom. Budapesten nem tudtam kijönni a fizetésemből, így munkahelyet kellett váltanom.

Vállalok pár fejlesztést magánban is, de nincs annyi időm/energiám, se kuncsaftköröm jelenleg.

Képezem magam, azonban mivel területet nem akarok váltani, így előbb-utóbb vállalkoznom kell. Konduktor vagyok egyébként.

# 2. válaszoló voltam.

Akik lepontoztak, azoknak a jó része nem tudja, milyen érzés 25 / 30 / 35 + évesen komoly, napi több óra tanulást igénylő szakmára átképezni magukat, munka mellett. (Csak AKARNÁNAK ilyen szorgalmasak lenni.)

A lepontozóim kisebb része esetleg tudja, milyen, de nekik empátiájuk nincs. (Vagy nekik is pocsék volt ez az időszak és így élik ki.)

Nemcsak a saját tapasztalataimat írtam le, hanem, nyilván beszélgetünk is a többiekkel órák előtt, után.

Anyagilag, időbeosztásilag kőkemény világ ez.

Egy tanfolyam, egy képzés kerülhet több százezerbe, esetleg millióba. Van ingyenes képzés, de... kevesebb.

A lepontozóim nyugodtan megpróbálhatják.

Szerencsés eset, ha se kutyád, se macskád, így nem hiányol senki (csak a barátaid, szüleid, testvéreid), amikor este 6 és 9 között tanulsz, majd hétvégén szintén több órát.

Ha családod is van... Egyik tanfolyamtársam az utóbbi időben 5 órákat alszik; nyáron többhetes szabadsága volt, ami alatt minden nap több órát tanult. Jó, nyilván nem totál minden nap, uramocsá' néha strandoltak, kirándultak is.

Annyira jó ez a gyakoris mentalitás...

Aki elsőre nem hiperszuper értékes, piacképes szakmát szerzett, az amúgy is dögöljön meg, mert egy szerencsétlen nyomorék.

Egyébként meg hajszold a halálba magad (ha közben pénzed nincs, edd meg a bútoraidat, a maradékkal fűts); de még ebben az esetben is, ha kicsi lefelé görbül a szád -> dögölj meg, egy szerencsétlen nyomorék vagy.