Hogy lehet feldolgozni, elfogadni, ha valaki művészi pályára készült vagy akár volt is, de egészségügyi okokból fel kellett adnia?

Végy példát Antal Imréről. Nem lehetett zongoraművész eü okokból, lett belőle tévés, egy intelligensen szórakoztató ember.

És tíz éve miből élsz? Élősködsz a szüleiden? Nyugtass meg, h nem.

Ezt csakis akkor nehéz feldolgozni, ha a művészet spec. adottságokat követelt és azok sérültek. Aki festőnek születik, az festő lesz, aki zenésznek, az zenész. Ha operaénekes nem lehetsz, de tanultál zenét, akkor játssz hangszeren.

10 éve elmehettél volna pszichiáterhez vagy szakpszichológushoz, akki segített volna ezt feldolgozni és megkeresni a valódi énednek és a tehetségednek megfelelő művészi pályát.

Mert az is lehet, hogy csak te akartál művész lenni, vagy a szüleid erőltették, Isten viszont elfelejtett hozzá tehetséget adni. Az a szXr ügy.

Mondjuk ha 10 éve nem melózik, nem tudom hova fog kelleni bántás nélkül, max valami gyári melóba, vagy ilyen pénztáros, árufeltöltő.

Én ezen is örlődtem annó, mikor másfél hónapig nem találtam munkát, hogy mit mondok az interjún, hogy eddig amúgy mit csináltam.