Milyen az ápolónői szakma?

Undorító.

testnedvek, hullák, betegek, fertőzések, kanos dokik,...

kimerítő. És tényleg undorító. Alapból ha nincs gyomrod pl tisztába tenni egy 80évest akkor ne menj vagy akár bekötni egy infúziót.

Azon kívül beosztanak műszakba, hallgathatod a hipochonder betegek hülyeségeit. Kimerítő. Inkább gyógytornász

Én jelenleg ápolónak tanulok, majd ezután szeretnék még egy teljesen más területen lévő szakmát is.

Nem mindenhol olyan vészes a helyzet, már többször is voltam gyakorlatokon és nekem többnyire jó tapasztalataim vannak. Nem mindenhol vannak haldokló betegek és nem mindenhol kell tisztába tenni sem, nagyon sok helyen önállóak a betegek. Bevallom, én még olyannal nem találkoztam, akit pelenkáztatni kellett volna. Ahol én edidg jártam, ott mind mindenki meggyógyult és haza mehetett. Egyes dolgok látványához (vér, seb, váladék) hozzá lehet szokni, természetesen nem mindenkinél való.

Egyébként fiú vagyok, nemrég kezdtem el ebben tanulni.

Kérdezz, ha van kérdésed.

#6

A kórháznak is vannak különböző osztályai. Persze, nem minden beteg szorul az ápolók segítségére, de a több mint a felük igen.

Kérdező, neked a leírások alapján nem való ez a szakma. Mindennaposak lehetnek a halálok, az emberek tisztába tétele, esetleg, ha az illető rosszul van az ágyában, akkor a tálat neked kell tartani..stb Erős gyomor szükséges, plusz az hogy ez mind hidegen hagyjon téged, hogy érzelmileg ne befolyásoljon.

Anyukám 12 évig volt daganatos beteg, 3 éve lesz, hogy 56 évesen meghalt. Nővéri segítségre csak az utolsót 10 napjában volt szükség, amikor volt.

A kórházi munka nem egy érzékeny lánynak való!

Persze, vannak olyan részlegek, ahol nem kell pelenkázni, meg senki nem hal meg, de nem az a többség. Barátnőm egyik volt osztálytársa is annak tanul. Az első gyakorlati hetén már mutatták nekik a pelenkázást, nemsokra rá ők is csinálták. Folyamatosan haltak meg a betegeik is.

Ha nem bírnád a pelenkázást, meg a halált akkor ne menj ápolónak. Persze lehet reménykedni, hogy majd olyan helyre vesznek fel, ahol mindenki jól van, de ha mégis rákosok, meg öregek közé osztanak be, akkor b_szhatod. Nem mondhatod majd, hogy te nem nyúlsz hozzá, meg nem sírdogálhatsz napokig, mert meghalt egy nénike.

Meg azt is vedd azért számításba, hogy agyon leszel dolgoztatva és örülhetsz, ha a fizetésed kenyérre elég.

Én úgy írok neked, hogy 11 éve ezt csinálom, és mióta az eszemet tudom, ezen a területen szerettem volna dolgozni. Nem bántam meg, valóban ez nem szakma, ez hivatás. Ha valakinek nincs hivatás tudata, csak azért adja erre a fejét, mert jobbat úgy sem talál, akkor inkább ne.

Rengeteg türelem kell hozzá, mert a beteg emberek sokszor nehezen kezelhetőek, hiszen a betegség miatt lehetnek ingerlékenyebbek, vagy épp olyan betegséggel küzdhetnek, ami érinti az agyukat, ezáltal a viselkedésük is megváltozik, és akkor még persze ott vannak a hozzátartozók. De ők is kezelhetőek attól függően, hogy az ápoló hogyan reagál egyes helyzetekben. Mert vannak az olyan betegek/hozzátartozók, akik alapból normálisak, de ha bunkó a nővér akkor ők is úgy reagálnak, és vannak azok akik először lekezelőek, flegmák, de ha ennek ellenére a nővér szépen, türelmesen kommunikál velük, akkor többségében elszégyellik magukat, és stílust váltanak.

A széklet és egyéb testnedvek látványát egyéni, hogy ki hogy viseli. Ha nincs gondod a vér látványával, vagy nem ül ki undor az arcodra minden pelenkázáskor a széklet és a vizelet miatt, akkor már nyert ügyed van. Hidd el, kevés az olyan ápoló aki semmitől sem undorodik. A legtöbbnek a hányás okoz fejtörést, de ezt is egymás között a nővérek megoldják, és olyan megy oda, akinek ehhez van gyomra. Nekem például ez nem okoz gondot, viszont féreg fóbiám van kicsi korom óta, így a férges beteg rendbetétele eléggé kívül esik a komfortzónámon. Viszont ilyenkor mindig volt egy kolléga, akit megkérhettem, hogy segítsen, vagy csinálja meg helyettem.

A halál az élet része, ezt már gyakorlat alatt nagy valószínűséggel megtanulja a kis nővér. Én is gyakorlat alatt láttam az elsőt. Nem volt szép látvány, mert nem csak szépen elaludt, hanem látszott rajta, hogy nagyon megszenvedte. Engem annyira megviselt, hogy aznap éjjel nem tudtam elaludni, míg anyukám haza nem ért a munkából, és egész éjjel rémálmaim voltak. Másnap ugyanazon az osztályon megint meghalt egy beteg, és én még annyira az előző napi trauma hatása alatt voltam, hogy sírni kezdtem, hogy "ne már megint egy...". Az oktató nővér vigasztalt, és azt mondta semmi baj, hozzá fogsz szokni. Én akkor nem hittem neki, de mire vége lett az iskolának, és munkába álltam valóban így lett. Nem mondom, hogy nem volt egy-két halál eset ami jobban megviselt, mint a többi, de nem szabad ragaszkodni túlságosan senkihez. Tudatosítani kell magunkban, hogy sem a nővérek, sem az orvosok nem mindenhatók. Nem tudunk mindig segíteni.

Bunkó kolléga mindenhol van, tenni kell rájuk magasról, és a legjobb tudásunk szerint tenni a kötelességünk. Én megfogadtam, ha gy érzem, már nem tudok kedves lenni az emberekkel, és minden nap undorral megyek be, akkor keresek másik munkát, mert nem akarom, hogy rajtuk csattanjon az, hogy én már nem tudom ezt szívvel-lélekkel csinálni.

A fizetésre most már nem mondom azt, hogy a béka feneke alatt van, mert azért több már mint a minimálbér, de valóban nincs egálban az elvégzett munka nehézségével. Én 11 év munka után 200 fölött hozok már haza, és nem diplomás vagy csak OKJ-s. 2008-ban 90 ezer volt az első fizetésem.

Ami megnehezíti még munkánkat, az a gyógyszerek és egyéb eszközök hiánya, a rengeteg papírmunka, ami a betegektől veszi el az időnket és a nem együttműködő orvosok. De ebből egyre kevesebbet látok. Most már a legtöbb tisztában van vele, hogy csapatban dolgozunk, és egyikünk sem tud a másikunk nélkül rendes munkát végezni. Nem alárendeltnek, hanem egyenrangú kollégaként kezelnek, akikkel jókat lehet beszélgetni, viccelődni, ha éppen nincs dolgunk.

A kórházak állapota sok helyen valóban tragikus, és van, hogy emiatt a betegek és a hozzátartozók haragja rajtunk csattan, de nem kell vele törődni. Ezen a nővér nem tud változtatni, így nem is éri meg, hogy miatta őrlődjünk.

Egy szó mint száz, én nem érzem, hogy annyira tragikus lenne a helyzet, mint ahogyan sokan beállítják, de persze rózsásnak sem mondanám.

Szerintem gyakorlat alatt sok minden kiderül, úgy hogy ha szeretnél ezzel foglalkozni, akkor kezd el az iskolát, és menet közben minden kiderül majd.

Sok sikert! :)