Mit tegyek, hogy túllépjek ezen az állapoton?

29 éves leszek idén, még a szüleimmel élek (tudom, gáz). 22 éves korom óta dolgozok folyamatosan, ahol most vagyok, az a 4. munkahelyem. Itt egy fél éve vagyok, viszont a magasban kell a munkát elvégeznem, amit nem tudok megcsinálni, mert nem tudom legyőzni a tériszonyom. Emiatt fel is mondtam, viszont követelik a 30 nap felmondási időt, ami március közepén jár le.

Múlt héten eljöttem táppénzre, tényleges betegség miatt. Azóta folyamatosan küldöm a jelentkezéseim álláshirdetésekre. Szeretnék végre a szakmámban elhelyezkedni.

Viszont, most hogy itthon ülök, teljesen eluralkodott rajtam a "depresszió", nehezen látom a kiutat a munkahely váltás kapcsán. Hozzátartozik, hogy egy 8000 fős városkában élek, ahol iszonyat kevés a munkalehetőség, és természetesen én is vágyok már egy nagyobb városba. Van némi spórolt pénzem, de félek, hogy mire találok valami munkahelyet a megyeszékhelyen, addig elúszik, és megint ott leszek ahol a part szakad, ergo nem tudok majd albérletet kivenni.

Mit lehet tenni, hogy ne ezen agyaljak egész nap? Van más is, aki volt hasonló cipőben? Hogyan küzdöttétek le?