Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Csak én reagálom túl a helyzetet?

Csak én reagálom túl a helyzetet?

Figyelt kérdés
Idén szeptemberben lesz az esküvőnk, amit jeleztem a munkahelyem felé (mivel akkor rengeteg kiküldetéssel járó feladatom lenne). Néhány nappal később a főnököm titkárnője írt nekem egy megbeszélés kapcsán, majd felhozta, hogy tudja a főnökömtől, hogy XY időpontban esküvőm lesz és hogy ez milyen izgalmas, majd el kezdte ecsetelni, hogy az övé is hamarosan lesz. Bevallom, diszkréten kezeltem cégen belül a magánéletemet és kifejezetten bánt, hogy a főnököm ezzel turnézik mindenfelé és az emberek tőle értesülnek az esküvőm időpontjáról és nem tőlem.

2021. jún. 8. 13:33
A kérdező szavazást indított:
Igen
Nem
22 szavazat
 1/6 anonim ***** válasza:
79%

Szerintem a titkárnője mindenről tud, hiszen ez a dolga - nem csak a pletyi miatt, hanem az időpontok egyeztetése, sok levelezés, szabik nyilvántartása stb. mind a titkárnőn keresztül megy, szóval az alap, hogy ő is tud róla. Itt neki kellett volna kicsit diszrétebbnek lennie és nem megemlítenie.

Ha másnak is pletykált róla, akkor érthető, hogy bánt, de az, hogy a titkárnő tud róla az bizony tök alap.

2021. jún. 8. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
75%

Ha te szabadságot vettèl ki, akkor azt másoknak is tudni kell. Ha ennyire titkos, máskor ezt jelezd a főnöködnek. Ki hitte volna magától H erről nem szabad szótejteni...

Turnézik = “ titkárnő , kérem irja fel, hogy Juli nem ér rá xy időpontban mert esküvője lesz! Rendben főnök!”

2021. jún. 8. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Tulajdonképpen az bánt, hogy én szerettem volna elmondani, mivel mégiscsak rólam van szó. Nyilván felhoztam volna magamtól is, csak nem így...
2021. jún. 8. 13:42
 4/6 anonim ***** válasza:
68%
Azt hittem az a gond hogy pletykálgatásnak érezted, de látom inkább az, hogy nem te haknizhattál vele. Így viszont teljesen nevetséges, a másik esetben csak szólnod kellett volna a főninek, hogy ne mondja el másnak.
2021. jún. 8. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Utolsó, ez kifejezetten bunkó volt.
2021. jún. 8. 14:31
 6/6 anonim ***** válasza:
69%
A te kérdésed pedig kimondottan gyerekes. Nem szóltál, hogy titok, így nem tudta. Ez van, így jártál.
2021. jún. 8. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!