Van itt rajtam kívül még olyan ember, aki szülői nyomásra végzett el valamilyen szakot, és most utálja a szakmáját?

27 vagyok... Dolgozom egy helyen, a közszférában. Nem írom le, ezen belül mely területen. Csinálom, csinálom, erőlködöm, és néha szeretem is a feladatokat, van, hogy hasznosnak érzem magam, de azt érzem, én többre lettem volna hivatott. A munkatársaim és a főnököm is látja rajtam, hogy nem vagyok lelkes, csak bejárok, megcsinálom a napi feladatom, és munkaidő végén, a lehető leghamarabb lelépek... Látom rajtuk, hogy ők megérzik rajtam, hogy nem szívvel, lélekkel csinálom a munkám. Mosolyt és érdeklődést erőltetek az arcomra, hogy ne tűnjek teljesen érdektelennek. Nagyon nehezemre esik egy idő után.

A fizetésem tragikus, ha jól meg lennék fizetve, tán jobban megérteném, hogy a lelkesedést elvárják, de így nem értem.

Gyerekkoromban korábban mérnök akartam lenni, de anyám lebeszélt, hogy hülye vagyok matekból, ezért hagyjam. Pedig akár korrepetálni is járathattak volna anno, de nem. Oké, beláttam, hogy talán nem volnék alkalmas eg olyan reál szakra. Gimiben a földrajz nagyon érdekelt, a térképészet, azt még ma is imádom. Emellett szeretem a meteorológiát. A történelem is leköt. Kitaláltam, hogy akkor leszek földrajz-történelem szakos tanár. Anyám erre forgatta a szemét. Volt a gimiben egy tanár, aki amikor meghallotta anyámtól, hogy engem jogi pályára szán (de apám nem, ebből volt is nem egy konfliktus), csóválta a fejét, mondván, hogy úgy gondolja az iskolai érdeklődésem miatt, hogy az engem úgy sem fog érdekelni, ismeri a személyiségemet, látja hogy nem vagyok egy tipikus jogásznak való gyerek. Beláttam, igaza lett, Pedig hinni akartam benne, hogy majd meg fogom szeretni, érdekelni fog, de szinte alig van olyan területe, ami valamennyire is érdekel. És az egyetemen láttam, hogy voltak olyan elhivatott évfolyamtársaim, akik a borzasztóan érdektelen környezetvédelmi jogot meg a közigazgatási jogot bújták, versenyekre jártak, előadásokat tartottak különböző szakmai klubokban, én meg csak néztem nagyokat, hogy hova kerültem, te jó ég.

Szóval nem tudom, mi legyen most tovább... Az egész életemet elcsesztem, azt hiszem.