Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Hogyan építsem le a főnököm...

Hogyan építsem le a főnököm túlzott elvárásait, konfrontació nélkül?

Figyelt kérdés

Kicsit megpróbálom egyértelműsíteni a kérdésem, hogy érthetöbb legyen.


Lassan egy éve egy autóipari multi cégnél dolgozom, beosztásom szerint oparátorként,de valójában anyagkihordó-anyagmozgató vagyok.


A problémám fél éve kezdődött, amibe (én jó nagy bírka) akkor még bele sem gondoltam, hogy saját magammal tóltam ki.

Az egész úgy kezdődött, hogy miközben a munkámat végeztem, oda jött a csoportvezető, egy ujjonan felvett dolgozóval, hogy légyszi menyjél mutasd meg neki, tanítsd be, hogy hogyan rakjuk a csövekre a gumikat (ez egy operátori munkafázis).


Természetesen mentem megmutattam neki. Majd magára hagytam. Mentem a saját dolgomra. Napközben néha-néha oda mentem hozzá ránézni, hogy megy e neki, mikor láttam hogy kicsit lassú besegítettem neki. Ez ment így kb egy héten keresztül.

Ezt nem kellett volna.


Egy hét után, mikor látta a főnököm, hogy milyen gyors vagyok, hogy a saját melómat elvegzem, plusz még segíteni is tudok a másiknak, már úgy kért meg hogy légyszi menyjél segíteni neki.


Harmadik héten már nem rakta oda az új felvételest dolgozni, hanem nekem szólt, hogy ha van időd, légyszi menyj oda és csináld.


És így szépen eljutottunk a hónapok alatt oda, hogy kis segitségekből, már elvárás szintű lett a dolog.


Hibás vagyok úgy érzem, mert már az elején nem kellett volna "jófejnek, buzgónak" lennem.


Hibás vagyok azért is mert amikor a fönök el kezdte ,hogy menyjek oda, akkor az elején le kellett volna vele tisztázni a határokat és igenis nemet mondani.


Nem tettem, most ott tartok, hogy ha nem megyek oda, és nem csinálom kérdőre von, hogy miért nem lett csinálva


Mostmár úgy érzem késő ezt elmagyaráznom neki.


Mit tennétek?


2023. aug. 31. 09:20
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Az számít hogy mit tartalmaz a munkaköri leírásod (részletesen).

Ha benne van ez a munkafolyamat akkor meg kell csinálnod.

De általában azt szokták beleírni hogy minden amivel a felettesed megbíz! Így tudják kijátszani hogy ne tudj reklamálni ha valami plusz feladatot bíznak rád.

Tehát ha benne van az, hogy minden amivel a felettesed megbíz, akkor vagy megcsinálod vagy felmondasz. Nagyon más választásod nincs.

2023. aug. 31. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
80%

1. Megnézném a munkaköri leírásomat.

2. Rácsodálkoznék a a végén a mondatra, hogy "...és minden, amit közvetlen felettese munkakörébe utal.".

3. Végezném tovább a munkát, amit rám bíznak (kivétel nélkül), mert ezért kapom a fizetésemet.

4. Esetlegesen, ha igazságtalannak érzem, béremelésért folyamodnék - egyébként hiába.

2023. aug. 31. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Nézd át fejben az esetleges opciókat.

Milyen következmények lehetnek, ha nemet mondasz?

Asszertívan határt húzni is megpróbálhatsz, érvekkel.

"Kedves főnök, szeretnék az eredeti feladataimra koncentrálni, azt elvégezni 100%-ban. Az eddigi segítségekből úgy érzem, hogy elvárás lett, pedig ez nem az én feladatom. Ha továbbra is szükség van a segítségemre, akkor az eredeti feladataim melyik részét tudom beáldozni erre?"

Erre majd mondani fog valamit. Ha nem érti, nem a valóságot látja, akkor igazából nincs miről beszélni.

Ezt kellene mindenkinek a munkahelyén, és akkor elkezdődhetne a változás.

De amíg mindenki fél, hogy mi lesz, ha nemet mond, nem lesz munkája, meg a "máshol sem jobb" mantra van a fejben, nem lesz változás a magyar munkahelyeken.

Úgy kellene gondolkozni, és az ilyenekre válaszolni, hogy "máshol is van ilyen rossz, miért pont itt maradjak akkor?"

Mert ezzel máris kimutattad, hogy te bizony érsz is valamit és esélyt adtál annak, hogy máshol valamiben tényleg jobb legyen. Nem is feltétlenül pénzben, de már egy jobb légkör, ahol megbecsülnek, nem néznek hülyének, a kompetenciáidat tiszteletben tartják, hatalmas önbizalomnövelő a jövőre nézve.

2023. aug. 31. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

3

Azt fogja mondani, hogy belefér a munkaidődbe... Ez már tény.

2023. aug. 31. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

4. Sajnálom, és persze tudom is belül. De a kérdező, illetve az emberek választása az, hogy az ilyen nyilvánvaló határsértés után, melynél szinte ég az arcuk, égnek belül, tudják, hogy ez nem jó, melyik utat választják. Nem a főnök a "hibája".

Úgy hívják, hogy hitrendszer. Ami odaszögez egy adott helyzethez, ami nem enged elmozdulni. Mint egy fa gyökere.

A valóság viszont az, hogy bárhonnan el lehet jönni, ahol nem jó. Nem az, hogy nem lehet. Nem tudsz, a hitrendszered miatt. Rengeteg meló az ilyet áthuzalozni a fejekben.

2023. aug. 31. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

"Nem tettem, most ott tartok, hogy ha nem megyek oda, és nem csinálom kérdőre von, hogy miért nem lett csinálva"


Hivatkozz arra, amit korábban mondott:


"ha van időd, légyszi menyj oda és csináld"


Mondd neki azt, hogy mostanában nincs időd.

2023. aug. 31. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
18%

Tehát gyakorlatilag korábban lógtál, nem voltál letehelve, most teljes munkaidőbne van feladatod, amit el tudsz végezni.

Nem ez lenne a normális?

2023. aug. 31. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
Lépj ki és keress mást!
2023. aug. 31. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
82%

Mocskosa! A kisujjadat nyújtod, bekapja az egész karod. Undorító.

Egyébként ez tényleg nehéz ügy, mert ha lassú az ember, akkor az a baj. Ha gyors, akkor meg pluszt dobnak a nyakába és mégtöbbet akarnak kipréselni belőle. Megfizetni persze nem. Valahogy meg kell találni a középutat. Szerintembaz eredeti melódat próbáld valahogy felhalmozgatni, a masikból meg fokozatosan kevesebbet csinálj. Ha kérdezi, így egyértelmű, hogy már sajnos nincs rá időd.

2023. aug. 31. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Szívjon gázt a főni.
2023. aug. 31. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!