Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Iskolai majd munkahelyi...

Iskolai majd munkahelyi rendszeres bántalmazás. Hogy lehet ezen túljutni, valaha?

Figyelt kérdés
Az egész gyerek-és fiatal felnőttkorom alatt, általános iskolától főiskoláig, sőt az első munkahelyemen is, a csoportokban a tipikus vezéregyéniség emberek kipécéztek és elkezdtek bántani, zaklatni -ami ellen én nem tudtam tenni semmit, lefagytam. Általánosban egy csapat fiú rendszeresen megvert suli után és egész nap csúfoltak, leköpködtek. Középiskolában az osztály legszebb nője kezdte el a kínzásomat, már a második napon, a barátnői meg vele röhögtek. A főiskolán azt hittem, felnőtt emberek vannak... de nem. Ott is az egyik nagyhangú lány volt az, aki már az első hónaptól rendszeresen beszólogatott, kioktatott, többször nyilvánosan megszégyenített az évfolyam előtt. Nyíltan amiatt csúfoltak, amilyen az arcom volt, a fura hangzású vezetéknevem miatt, az esetlen félénkségem miatt (ami részben ennek lehetett a következménye), ...az első munkahelyemen szintén egy nő terrorizált, közvetlen felettesem volt. Belebetegedtem, gyomoridegem lett, hetente megfáztam, mire vége lett a munkának (közmunka volt, még az előző érában, emberhez méltó fizetéssel végzettség alapján). Sokan mondják itt hasonló áldozatoknak, hogy nézzék meg pár év múlva a bántalmazókat, mert általában azoknak lesz a későbbi élete nehéz, félresiklott. Sajnos ez nem mindig igaz: én hiába voltam egész végig majdnem szín ötös, minden suliban, hiába végeztem rengeteg szorgalmi feladatot és tanultam önerőből nyelveket, egyszerűen szétnézek a korábbi bántalmazóim között (láthatóak a profiljaik a közösségi oldalakon -és mindegyiknek van jól fizető állása a szakmájában, láthatóan stabil jólétben élnek, egészségesek és erősek! Én pedig hosszú munkanélküliség után, Munkaügyi központ által szervezett segítségeket, képzési lehetőségeket kell, hogy igénybe vegyek, beteges vagyok, a család nyomorog, a diplomám, a tudásom senkinek sem kell. Sajnos, nem lett utolsóból az első. Sajnos, ha akarok valaha munkát kapni bárhol, muszáj a közösségi oldalakat használnom, így naponta szembesülök egykori kínzóim sikerével és hozzám képest gazdagságával, összeszorul a gyomrom és ordítani tudnék. Erre nem tudok jobb szót mondani. Egykor én is arra vágytam, (amikor naponta ezek a ma sikeres emberek aláztak meg), hogy egyszer majd viszontlátnak engem és irigykedni fognak az én helyzetemre... nos, nem hiszem, hogy ez valaha is bekövetkezik.

2012. dec. 8. 18:34
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Még bekövetkezhet, hogy jobbra fordul a sorsod, hisz fiatal vagy.

ne add fel. Sz.rul alakult, de nincs minden veszve.

Változtass a hozzá(juk)állásodon. Ne hagyd magad heccelni, vágj vissza, légy karakán, és legyen önbizalmad. Lekopnak.

2012. dec. 8. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Sajnos, a probléma az, hogy a visszavágás következményeit, a retorziókat, elbocsátást, stb. nem engedhetem meg magamnak. Nem szólhatok vissza, mert erőfölényben vannak, vagy anyagilag függök tőlük (pl. olyan munkatárs, akinek jók a kapcsolatai, így bármit megtehet azokkal, akiknek nincsenek).
2013. jan. 6. 19:37
 3/10 anonim ***** válasza:

Nem vagyok biztos benne hogy a bántalmazásod összefügg a munkahelyeid minőségével!

végülis főiskolát végeztél!

bármi összejöhet!

Csinálj egy életrajzot, Dolgozz rajta hogy olyan legyen amitől úgy érzik van benned valami! kűld el 1000 helyre! biztos lesz valami!

végső esetben menj kűlföldre!

2013. jan. 9. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
hát figyi ha ennyi rossz volt, akkor menj el pszichiáterhez, segít feldolgozni mert az idő nem mindig segít, ha van egy betegség, azt az idő nem mindig gyógyítja be. egy kis sebtől is marad heg, és a heg meg látszik, ugyanígy van ezzel is. ezek a fajta emberek mert szerintem megérzik. én is így voltam középsuliba. tényleg az sem jó ha az ember túl csendes. nemtom ez miért van, de mint a farkasok rámennek az ilyenre a parasztok sajnos
2013. jan. 11. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Nincs pénzem rá és ha lenne sem lennék hajlandó a pénzem erre költeni ilyen gyökerek miatt. A dolog többi részéhez (hogy ők sikeresek én pedig sikertelen vagyok) mit szóltok? Milyen világ mégis az, amiben jobban érvényesül egy rossz tanuló, bunkó agresszor, mint egy szorgalmas, jó tanuló, rendes ember?
2013. jan. 27. 13:00
 6/10 anonim ***** válasza:

hát ez így megy sajnos akkor. én írtam a pszichiátert. tudom pénzbe kerül de ha az ember nem tudja feldolgozni, az idő ritkán segít ilyenen.

az, hogy ilyenek érvényesülnek, leginkább a versenyszférában lehet ezt megfigyelni főleg ilyen gyáraknál amikor a paraszt tud művezető lenni, mert nem érdekli más, csak a saját maga érvényesítése, persze az állami szektorban is van bőven ilyenekből.

2013. jan. 27. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Sajnállak, picit a saját sorsom köszön vissza. Mit jelent a fura arcod, és a vezetékneved? Az egyediségre büszkének kell lenni, lehet csak irigyek. A munkahelyemen zrikálnak/tak nehéz, de megpróbálom humorosan felfogni, mindenkin lehet fogást találni, és legjobban humorral, élcelődéssel tudod kicsinálni, megsemmisíteni az ellenfelet. Nincs annál jobb, amikor valakiből hülyét csinálsz, és kinevetik. Nekem is diplomám van, de ügyviteli alkalmazottként/titkárnő vagyok egy polgármesteri hivatalban. Manapság ennek is örülni kell. Próbálj keresni egy hobbit, ami kikapcsol, vagy esetleg egy (új) mozgásformát. Nekem önbizalmat ad, hogy egy önvédelmi harcművészetbe kezdtem, az edzésen jól érzem magam, kikapcsol. Sosem voltam kövér, régebben vékony, most karcsú. Vicces, amikor a zrikálóim törzsülést tartanak, amely keretében megmutatják milyen polifoam matracon fognak tornázni, milyen adidas, puma stb. ruházatot vettek és mennyiért, egyeztetnek a fülem hallatára, hogy hova mennek edzeni, nagyon rákészülnek. Egy-két edzés után még beszámolót tartanak, aztán csak azt veszed észre, hogy ugyanolyan tunyák, lihegnek ha egy emeletet kell megtenni, aztán kiderül, semmi kitartás nincs bennük. Ilyeneknek elég, ha felveszel egy előnyös ruhát, zárójelben megjegyzed, hogy tegnap mennyi csokit, vagy sütit vágtál be, aztán végigsimítasz - mintegy véletlenül - a sima hasadon. Nekem valahogy mindig kövér nők voltak az ellenségeim, sosem én voltam a támadó. A közösségi oldalak nagyon veszélyesek, én most jöttem le. A munkahelyemen körlevélben kiadták, hogy nem lehet politizálni, legyünk lojálisak stb. ezért inkább lejövök, mert nem fogok nyalizni a (remélem, csak jelenlegi) hatalomnak. Ne kínozd magad, hogy még nézegeted is a kínzóid sikereit. Ja, és maximalista vagyok magammal szemben, szorgalmas, és bár nem vagyok kedves, hízelgő ember, sőt a lusták, pletykások kifejezetten nehéz embernek tartanak, de minden munkahelyen van olyan vezető (szerencsére), aki az elvégzett munkát is figyelembe veszi, nem pedig azt, hogy ki kit ismert. Nálam sokkal intelligens ember mondta: nem tudsz minden igazságtalanságot megszüntetni, ezzel tisztában kell lenned. Az a baj, hogy nagyon rafináltak a nők, ha valakit zrikálni kell. Olyan 'finom' stílussal dolgoznak, hogy ha egy kívülállónak panaszkodsz, legtöbbször csak értetlenül néznek rád, és azt mondják; csak ezt mondta? Emiatt készültél ki ennyire? Oké, de ők nem voltak ott, nem látták a testbeszédet, miközben előadták a burkolt sértésüket. Remélem, a sorsod már jobbra fordult. Hidd el, amikor nagyon elbízzák magukat, már nem is számítanak rá, utoléri a 'Kimondhatatlan', a sors (kinek mi tetszik) őket, és kamatostul mindent visszakapnak.
2013. márc. 15. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim válasza:
az iskolában nálam is így volt de én erot vettem magamon és pofan vágtam a verhimet. ha lány volt megvartam míg egyedül volt odamentem és megcsokoltam majd leleptem utánna nem piszkalt többet
2013. márc. 28. 04:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim válasza:
100%
Én is ugyanazon mentem keresztül, amin te. Először is: az, hogy bántottak kölyökkorod óta, nem a te hibád. Semmiféle bűntudatot nem kell érezned emiatt. Azért voltál újra és újra a hülyék célpontja, mert látták rajtad, hogy félénk vagy. A félénkségedet kell leküzdened: szabadidődben csinálj vmi olyasmit, amit tényleg szeretsz, és ami növeli az önbizalmad. Lehet az bármi, akár vmilyen gyerekkori érdeklődési köröd. Fontos, hogy legyenek barátaid: ismerkedj a neten, vagy nézz körül a lakóhelyeden, és keress egy szakkört vagy egy ifiklubot. És ne hagyd magad. Igen is vissza kell szólnod, ha újra megpróbálnak veled kötözködni. Ezért nem rúghatnak ki. A tesómat például a főnöke barátnője próbálta meg szekálni a munkahelyen, és a tesóm simán visszaszólt neki. Sőt, egy idő után a főnökhöz is bement, és megmondta beki, hogy állítsa le a csaját. A tesómnak bevált, és szerintem neked is beválna. De mondom, én is sokat szenvedtem, és eltartott egy darabig, mire talpra álltam. Most is vannak gondjaim, mint minden embernek. De ahhoz képest, hogy milyen rossz volt az elmúlt 20 év, most kimondottan jól érzem magam. Van néhány barátom, és összejött az első párkapcsolat is. Hidd el, neked is menni fog!
2013. máj. 1. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:

A pszihológus az nem hülyeség.Azért vannak ezek a szakemberek,hogy segítsenek túljutni az ilyeneken.

Ott csesztem el én is,hogy nem mentem.

Velem is ezt csinálták,mert félénk voltam.30 fölött kezdett épülni az önbizalmam.Félénkség azért nem = az önbizalomhiánnyal.Ilyen a temperamentumod,és varázsütésre nem lehet megváltoztatni.A félénkségnek is van előnye.

Fokozatosan lehet építkezni.Nyitni kell az emberek felé.Mindenkivel pár szót beszélni.

Ha csendesebb vagy,akkor valószínű a barátaid is a társad is olyan lesz.Nálunk is ez van.A párom is nagyon érzékeny.Őt is bántották sokat gyerekkorában.Ettől még fel tudok nézni rá,és még tán értékesebb ,mint aki nem félénk.

2013. aug. 5. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!