Gyűlölöm a munkám, de nincs más lehetőségem. Hogyan tegyem elviselhetőbbé?

Egy alapítványi fenntartású felnőttoktatási intézményben dolgozom egy vidéki városban titkárnőként. Tudom, hogy a jelenlegi helyzetben örülhetek, hogy van munkám, de már egyre kevésbé bírom. A főnökeim betegesen munkamániásak, szerintük nem létezik munkaidő, addig kell dolgozni, amíg munka van, és a mai világban senki nem dolgozik eleget, csak ők. Nem is értik, hogyan képes valaki hazamenni a munkaideje végén a családjához, ők se teszik. Ez egy családi vállalkozás, így ebből a szempontból megértem, hogy nekik teljesen egybefolyik a munka és a magánélet.

Mivel az épülethez csak nekik van kulcsuk, a munkaidőm úgy néz ki, hogy ilyenkor nyáron, ha meleg van és megunják, hamarabb haza lehet menni 1-2 órával. De ezért cserébe év közben úgy gondolják, korlátlanul rendelkeznek az időmmel. Ha a főnöknek 10 perccel a munkaidőm végén jut eszébe valami, amit egész nap megcsinálhattam volna, akkor így jártam. Ha esetleg szólok, az a válasz, hogy de hát nyáron kevesebbet kell dolgozni. Őszintén szólva, amikor novemberben 12 óra munka után tántorgok haza, ez nem nagyon vigasztal.

Magyartanári végzettségem van, amit már nagyon bánok, tudom, hogy rossz döntés volt - szerettem a magyart, ezért bölcsésznek mentem, aztán onnan már egyenes út vezetett a tanári MA-ra. Mást kellett volna tanulnom, de most már nem tudok változtatni, tanítani viszont nem szeretnék. Próbálok más állást keresni, de nem sok lehetőség van, amire alkalmas vagyok és nem minimálbért keresnék vele. Nem kényességből, hanem mert támogatnom kell a szüleimet, ha pedig kevesebbet keresnék, nem tehetném meg.

Sajnos a Párommal is egyre többet veszekszem, mert mindig ideges vagy rosszkedvű vagyok. Elköltözni nem tudunk, mert a ő még egyetemista, ide kötik az órái, és emellett neki egy nagyon jó munkája van, többet is keres és kevesebbet is dolgozik, mint én. Ezért nem is igazán érti meg a helyzetemet. Sokszor akaratlanul is haragszom rá, a jó munkája miatt, és mert már évek óta alig tanul,csak tologatja maga előtt az óráit, és fizet az egyetemnek, de otthagyni nem akarja, mert a szülei kitagadnák.

Persze megértem, hogy neki jó helye van itt, de én már gyomorideggel kelek és fekszem, időnként már idegrángásom van a főnökeimtől, az utasításokat nem kapom meg rendesen, elvárnák, hogy olvassak a gondolataikban, aztán ha nem megy, én vagyok a rossz. Az előző titkárnő három évig húzta, aztán idegösszeroppanást kapott, azóta is nyugtatót szed. Így nem is tanított be senki, ezért még nehezebb a helyzetem.

Nem tudom mit tegyek, fel nem mondhatok, amíg nincs másik munkám, de erre a munkára az egészségem és a kapcsolatom is rá fog menni. :(