Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mit tehetnék, ha munkahelyi...

Mit tehetnék, ha munkahelyi "mobbingnak" vagyok kitéve?

Figyelt kérdés

Sok okoskodó ráérő nyugdíjas nénikkel dolgoztam egy ideig együtt. Munka előtt összeülünk, tereferére, fél óra van munkakezdés előtt míg az előttünk levő végez. Én ki szoktam menni bagózni, mert elég nehéz esetek, meg azt a nyavalygást és sok hazugságot amit egymásról állítanak (persze, hogy az akiről szó van nincs ott) az nekem sok. Engem sem kíméltek se a hátam mögött, de még a szemembe se, meg ilyen fiatal vagyok meg így meg úgy. Valótlanságokat vágtak a fejemhez (munkával kapcsolatban, hogy ezt meg ezt nem csináltam meg). Egyik ismerősöm azt mondta hívjam fel a főnökömet és mondjam el Neki. magamban mondván (igaz kicsit ovis a szitu, próba cseresznye alapon), de inkább tőlem hallja először a főnökünk, hogy Ő szerintük én mit nem csinálok meg. (Azt állították nem segítek be nekik, ha kevesebb a munkám, holott ez sem igaz, mert körbe jártam mindegyiknél, hogy kell-e plusz kéz, de elutasították).

Most elkerültem egy másik helyre, azokkal jól kijövök.

Ha megint ilyen helyzetbe kerülök vagy visszakerülök oda mit tehetnék? Nem akarom a főnököt evvel hívogatni, ha meg beszólok nekik akkor tiszteletlen vagyok stb. Így is valamelyik okoskodó nagyszájú miatt berágott rám a főnök, azóta megbeszéltük, ügy elsimítva.

Amúgy Ők kb 60-70 köztiek, én meg 25 vagyok.

25/N


2014. jan. 28. 16:06
 1/10 anonim ***** válasza:
19%
Mi a halál az a mobbing???
2014. jan. 28. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
32%
feljelented a céget. Ő a felelős a munkavállalókért, nem vagy köteles eltűrni a megaláztatásokat.
2014. jan. 28. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
67%
Mi köze a cégnek ahhoz, hogy valakit piszkálnak? Ha valakire egy kollégája becsületsérő kifejezéseket tesz, attól még a munkáltatót nem perelheted. Illetve perelheted, de semmire nem mész vele.
2014. jan. 28. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
84%

Feljelenti és nem lesz munkája sem. Hát ez nem jó ötlet.

A nyanyákkal mindig csak a baj van.

Én is dolgoztam 1x ilyen helyen. De ott csak 2 banya volt.

Az is fúrt egy ideig, de én bebizonyítottam a főnöknek, hogy nem azén munkámmal vagy hozzáállásommal van a baj, hanem a nyanyák nem bírják a tempót.


Egyébként megjegyzem, hogy valszeg azért alkalmaz nyugdíjasokat, mert spórol a járulékkal és a bérekkel. Szóval ha döntés elé kényszeríted, akkor Te fogsz repülni sajnos... Kerüld az ilyen szituációkat.

2014. jan. 28. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
84%
Én ezt úgy oldottam meg, hogy kizárólag munkaügyben szólok a kollégákhoz. Magán dolgokról egyszerűen semmit. Amikor segíteni akartam, akkor mindig elutasítottak, hát akkor részemről a sztori lezárva.
2014. jan. 28. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
mielőtt nekiálltok itt osztani a nem létező észt, legalább nézzetek utána a mobbing fogalmának. Bármennyire is fáj nektek, de a munkáltató KÖTELES azokat a körülményeket biztosítani, ahol nem sérülnek a személyes jogok.
2014. jan. 28. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Ők meg okoskodó nagyszájúak.

Megmondhatod, hogy egyedül a kora miatt nem tisztelsz senkit. Ahhoz az is kell, hogy a másik is tiszteletben tartson téged, ne bántson, és ne hazudozzon rólad összevissza. Aki ilyet tesz, azt akkor sem tudod tisztelni, ha vén, mint az országút.

2014. jan. 28. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Mikor ott voltam azon a helyen akkor is fúrtak, meg nem beszélek, meg mittudomén. Ha meg mondtam valamit az se volt jó. (Pl.: Miért van rossz kedvem) akkor na perszeee, volt a válasz, ha válaszoltam a kérdéseikre valamit. Nem tudok jól hazudni, igazi ok, meg egyszerűen nem rájuk tartozik. Szóval se az igazság, se az egyértelmű hárítás nem tetszett nekik. És beszólogattak, hogy ezt nem segítek meg azt nem csináltam meg és társai. Felhívtam a főnököm, hogy hülyeségekkel piszkálnak és állítanak rólam olyat ami nem igaz, mit csináljak?

Átkerültem másik épületbe, új emberek, új hely az egész, akkor jött a főnök, megkaptam a magamét, de már nem is ebben a témában, hanem magánéleti dologban, hogy azt ne vigyem be a munkahelyre. (??):O:O:O:O:O Volt a fejem, na mind1, fingom sem volt miről beszélt. És mind a mai napig nem tudom, h a nagyik mit kavartak a másik épületben...

De mivel ez átmeneti visszakerülhetek még ahhoz a csapathoz is, és nem tudok pl máshol öltözni, nem tudok félrevonulni, ott kell üldögélnem velük, míg nem végeznek az előttünk levők.

Tudom hülye dolog, de idegesítő. Nem kérhetem a főnökömet mégse meg, h bárhova csak oda ne...

2014. jan. 29. 15:11
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

1es: munkahelyi lelki-fizikai terror. Ugyan az mint a suliban rászálnak valakire: piszkálják, gúnyolják, ütik. Csak ezt munkahelyen csinálják.


Érdemes volna másik munkahelyet keresned.

Ezek ellen ez használ, vagy a géppuska.

2014. febr. 3. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
100%
A masik munkahely keresese szinte az egyetlen megoldas, addig is meg kell probalni erzelmileg semlegesnek maradni, belül küzdeni, hogy az ostoba bunkok ne idegesitsenek fel, mert rajtuk feldühödni az eröid pocsekolasa. Tudom, sok energiat kivesz.
2015. máj. 19. 02:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!